𝐨̈𝐭𝐯𝐞𝐧𝐧𝐲𝐨𝐥𝐜𝐚𝐝𝐢𝐤

3.7K 138 6
                                    

Felhúzott szemöldökkelfigyelem, hogy mégis kié az autó, viszont a következményekre nem álltam készen.

Kornelius szállt ki a vezetői oldalról majd az anyósülésről is kipattant egy igencsak fiatal éveiben járó hölgy. Amint meglátott a férfi, zakóba csúsztatott végtagja megfeszült. Hát igen, nem a legkedvesebben válltunk egy egymástól.
- Sofia.
- Kornelius. – üdvözöltem mikor mellém ért és felnéztem rá. Ahogy lenézett rám nem tudtam kiolvasni a szeméből semmit, csak üveges tekintettel figyelt.
- Khm. – krákogott a férfi mögött egy női hang mire mindketten felfigyeltünk.
- Ó, persze. Karen, ő itt Sofia, a fiam legjobb barátnője. Sofia, ő itt Karen, a p... párom. – amint kimondta ezt a szót azt hittem hanyatt vágom magam.
- Örülök a szerencsének. – rázott velem kezet a nő vigyorogva. (vagy inkább megrángatta a karom)
- Úgy szintén. – vagy mégsem. – Én most. Bemegyek. – mutattam a ház irányába és meg sem várva a válaszukat, mint a szél úgy elsuhantam mellettük.
- Oh. Szia Sofia. – kukucskált ki a konyhából Natalie. – Minek köszönhetem a látogatásod? Régen voltál itt, örülök, hogy beugrottál.
- Hát igazából gondoltam átjövök Joaquin- hoz, viszont szembejött velem egy bökkenő. - húztam el a szám és a nő arcáról lefagyott a mosoly mikor elnézett mellettem. Ott állt a férfi az oldalán az új nővel aki kínosan mosolyogva figyelte a mellettem álló nőt.
- Hívd le Joaquin- t. – suttogta nekem én pedig bólintva felrohantam az emeletre és majdnem, hogy betörtem a szoba ajtót.
- Jézusom! – pattant fel az ágyról a fiú és csak nézett rám miközben én térdemen támaszkodva próbáltam levegőhöz jutni. – Mi a bajod?
- Anyádh. Szólt, hohgy. Menjh leh. Itt van apád. – fulladoztam, Joaquin pedig megfeszülve elsétált mellettem. Ledobva a cuccaim rohantam utána de a lépcső fordulóban megállított.
- Sofia. Megleszek, ne aggódj. – mosolygott rám őszintén és homlokomra lehelve egy puszit már el is tűnt. Leültem a lépcsőre és vártam. Vártam, vártam, amíg le nem ült mellém valaki?

- Te mit keresel itt? – tágult ki nagyra a szemem mikor Felix mosolyogva rámnézett majd elnevette magát megjegyzésemen.
- Neked is szia.
- Bocs. Úgy értem, hogy- hogy itt vagy?
- Jaa, hát. Joaquin áthívott. Beszélgettünk egy kicsit. – vakargatta kíonsan a tarkóját és a lépcsőt bámulta.
- Ahaaa, beszélgetni. -löktem vállba barátiasan.
- Tényleg csak beszélgetni.
- Éés? Mit gondolsz róla. De csak szépeket ám, a legjobb barátjával állsz szemben.
- Húha, akkor meg kell válogatnom a szavaimat. – kacagott fel, ami zene volt a füleimnek olyan őszintén hangzott. – Hát amúgy... Asszem kedvelem. Vagyis-
- Háááá! Tudtam! Tudtam. Tudtam. Tudtaaaam. – ugrottam fel és eljártam egy örömtáncot.
- Üüülj már le, éppen egy családi beszélgetés folyik. – fogta meg a karom és rántott vissza maga mellé.
- Jólvan, bocsika. De, ahhh. Ez olyan jóó. Anyira összeilletek, látszik rajtatok, hogy mennyire egy hullámhosszon vagytok.
- Hát... Én is ezt érzem. Na, de most csupa fül vagyok. Meséld el nekem, hogy miért voltál annyira eltűnve két teljes hétig? – fordult teljes testtel felém és korlátnak támaszkodva összekulcsolta két karját.
- Hát az úgy voolt-
-Hallgatlak. – töviről hegyire elmeséltem neki minden egyes percet, ami a sulis naptól máig történt. – Hű. Mint egy tinifilm.
- Rosszabb. – fogtam a fejem hüledezve. – Találkoztál Emma- val?
- Aham, tőle jöttem ki. Aranyos húga van Joaquin- nak, aranyosabb mint ő.
- Naa, jólvan pedókám. Végén még majd őt veszed el. – löktem vállba játékosan és mindketten egy csattanásra lettünk figyelmesek. Felpattantunk, de nem tartottam jó ötletnek, hogy mindketten lemenjünk. – Várj. Te maradj.
- Azt már nem, ha bántja az apja én leütöm. – szorította ökölbe kezeit és szeme csak úgy izzodt a dühtől.
- Felix. – fogtam le kezeit. – Felix. – az Istenért se akart rámnézni. – Ne akard, hogy megpofozzalak. – sóhajtottam majd hirtelen kikapta kezeit enyémből és szaladt le a lépcsőn. Kétségbeesetten mentem utána és a konyha bejáratánál lefékeztünk. Mindenki nevetett, mosolygott, Joaquin közben meg söpörte fel az összetört pohár darabjait. Mindenki ránk nézett az apja arcára pedig odafagyott a mosoly.
- Oh, hát ti? – nézett fel ránk Joaquin is és a lapátról belekotorta a kukába a szilánkokat.
- Ja hát öhm. – kezdett bele Felix, de nem jött ki semmi a száján.
- Csak szomjasak voltunk és versenyeztünk ki ér le előbb. – mentettem a menthetőt. Nem mondhattam azt, hogy a legrosszabra gondoltunk mikor meghallottuk a csörömpölést. Felix lekapta felém a fejét és egy halk "köszönöm"- öt mormolt el.
- Jaj, szólok Em- nek is, hogy jöjjön le. – igyekezett ki az anya a konyhából otthagyva minket. Odasétáltam Joaquin mellé a mosogatóhoz és odasuttogtam neki:
- Mi ez az egész?
- Semmi pánik, anyáék jól kijönnek, apa pedig tud Felix- ről és nem tűnt olyan agresszívnak, hogy le akarjon ütni valakit. Nyugalom. – küldött felém egy bíztató mosolyt, amitől hatalmas kő esett le a szívemről.

Késő délutánig ott voltunk, a gyerekek már kezdtek hozzászokni az új családtaghoz(? egyáltalán mondhatom ezt már annak...?) majd nekem már indulnom kellett Felix viszont nem sűrgette a dolgokat és még tovább maradt. Megelégelve a várakozást köszöntem el a családtól és indultam el a hűvös őszi (de ez inkább már kezd téli) időben. Hangokat hallottam magam mögül, de nem szenteltem nekik nagy figyelmet mindaddig, amíg nem kezdtek elközeledni. Elkezdtek kiabálni majd mikor megütötte a fülem egy ismerős hang azonnal hátra kaptam a fejem. Elijah meg jó pár haverja integetett meg kiabált nekem, ám amikor megfordultam valószínű Elijah felismerte az arcom az utca fénye miatt és mind elkezdtek felém szaladni. Észhez térve én is elkezdtem sprintelni, ahogy csak tudtam majd egy sarkon lefordulva megláttam Aron- t, ahogy éppen menne be kapun.
- Aron! – ordibáltam mire egyből felém kapta a fejét és hozzám sietett. Maga mögé bújtatva  várta míg odaérnek hozzá a fiúk
- Sofiaaa, nem bújócskázunk. Gyere előő. – hangoztatta szavait én meg lefagyva álltam a fiú mögött.
- Bowman. Csak menjetek el. – legyintett nekik a másik irányba, hogy idejelenne elmenni, de persze egyik sem mozdult meg.
- Addig nem, amíg Sofia nem jön velünk.
- Megkérte, hogy menjetek el. – bukkant fel a semmiből egy fekete csuklyás alak,de mikor leemelte magáról a kapucnit azt hittem ott helyben elájulok.



Na, vajon ki lehet a kapucnis megmentőnk? 😏

Felelsz vagy Mersz? [BEFEJEZETT]Where stories live. Discover now