~ lotus | hyunlix✔️

7. Nem merem megnézni

🪷

A képek nézegetése közepette észre sem vettem, hogy ki-kicsordult egy-egy kósza könnycsepp az íriszeimből, melyek tökéletes, kézzel fogható bizonyítékai annak, hogy én még mindig szeretem Hwang kibaszott Hyunjint, az exemet.

- Baszki! - kaptam hirtelen a gyomromhoz, majd gondolkodás nélkül hajítva el a mobilomat rohantam be a kanapéval szemben lévő fürdőszobába. Azonnal a példásan tiszta toalett fölé hajoltam, s szinte rögtön valósággal spriccelni kezdett számból a hányadék, bár az kérdés, hogy mi maradt még a gyomromban, hisz' aznap már ikszedik alkalommal rókáztam.

Ismét szédülni kezdtem, és ha nem kapaszkodtam volna meg reflexszerűen a mosdó szélébe, akkor nagy valószínűséggel összecsúsztam volna a Yang ház fürdőszobájában. Basszus, mikor jön már Innie? Mindegy, addigis úgy döntöttem, hogy bemegyek a konyhába, s keresek magamnak valami kaját, hátha amiatt vagyok ilyen rosszul, mert esetleg keveset ettem.

Miután gyorsan rendet tettem magam után, a tervemhez hűen besiettem a tágas nappalival egybekötött konyhába, s valósággal nekiestem a hűtőszekrénynek. Az első dolog amit megpillantottam ott, az egy gyönyörű, kerek, megtermett, s érett mangó volt. Jómagam mindig is utáltam a mangót mint gyümölcsöt, viszont ekkor valamiért eszeveszettül megkívántam, s nem is töprengtem sokat, hanem nyomban kikaptam a fridzsiderből a sárga gyümölcsöt és egy nagyot beleharaptam.

Úgy kezdtem falni azt a szerencsétlen mangót mintha az életem múlna rajta, falánkságom miatt a gyümölcs leve lefelé kezdett folyni az államon, de nem különösebben érdekelt. Éhes voltam, tehát ennem kellett.

- Lixie te meg... mit csinálsz? - jelent meg nem sokkal később a konyhában az ekkora már teljesen lecsillapodott Innie, Channel az oldalán. - Miért eszel mangót?

- Ne haragudj, csak megéheztem, majd veszek nektek újat - szabadkoztam bocsánatkérően, viszont ez sem állított meg abban, hogy már szinte állatias módon leküldjem a gyomromba a legutolsó falatokat is.

- Nem az a baj, hisz' ami az enyém, az a tiéd is - ráncolta a homlokát Innie. - Viszont te nem is szereted a mangót. Amióta csak ismerlek, a jelszavad az, hogy "inkább meghalok ma boldogan, minthogy életem végéig szenvedve mangót egyek" - idézett engem.

- Jól van, éhes voltam, és pont ezt láttam meg. Miért, baj? - kérdeztem kissé ingerülten, ami elég furán hatott, ugyanis az előbb még jó kedvem volt. - Bocsánat, csak nem érzem túlságosan jól magam ma. Te már jobban vagy? - érdeklődtem.

- Még kicsit kellemetlen a csomó, viszont szerencsére a tüzelést elmulasztotta. Sokkal jobban érzem már magam, és bocsánat, hogy ennyire elviselhetetlen voltam. Heat alatt egyszerűen elvesztem a fejem, mert semmi másra nem tudok figyelni, csak a fájdalomra. Szerencsére Chan az én igazi lovagom, nagyon vigyázott rám - bújt oda a világosvörös hajú alfa mellkasára Innie, aki csak szeretetteljesen megsimogatta az omega hátacskáját.

- Biztosan jobban vagy, édesem? - kérdezte tőle gyöngéd hangon Chan, mire Innie hevesen kezdett bólogatni. - Rendben fiúk, akkor szerintem magatokra is hagyhatlak titeket, hogyha Innie már jobban van. Ha bármi van, hívj kincsem, és azonnal itt vagyok. Szeretlek, édes - nyomott egy apró csókot Innie puháira az alfa, legjobb barátom pedig pipiskedve csókolta vissza szerelmét.

- Én is szeretlek téged - felelte félénken, majd ujjacskáit megmozgatva integetett Channak, aki elköszönve tőlünk magára hagyott minket legjobb barátommal a Yang házban.

Chan távozásával néhány másodpercre beállt köztünk a konyhában a kínosan tátongó csönd, mire halkan megszólaltam.

- Van még valahol mangó?