~ lotus | hyunlix✔️

+ [ 2 fejezet 11 része ]

~~~

- Lix... odabent vagy? - hallottam meg Hyunjin kétségbeeséstől csengő hangját.

Nem feleltem. Pedig ordítani tudtam volna a nem evilági fájdalomtól, amelyet a vágásoknak köszönhetek, de annyira legalább jók voltak, hogy valóban elterelték a figyelmemet arról, hogy Nalini és Carla nincsenek meg. Ellenben továbbra is szörnyen éreztem magam, s képtelen lettem volna Hyunjin szemébe nézni a veszekedésünket és a saját magam bántalmazását követően.

- Felix, ha nem szólalsz meg, akkor komolyan mondom, hogy bemegyek! - "fenyegetőzött", mire én tényleg meg akartam szólalni, nehogy bejöjjön, de valamiért egyetlen hang sem jött ki a torkomon. Teljesen megnémultam, miközben a karom aggodalomra adva okot vérzett, immáron kisebb pacákat hagyva a földön. - Na jó, Felix, én most bemegyek! - jelentette ki.

Legszívesebben elbújtam volna előle, mert nem akartam, hogy a férjem, aki mindig is egy erős omegának tartott, most szánalmas módon ilyen viharvert állapotban lásson, de hiába akartam, meg sem bírtam moccanni. Szemeit összeszorítottam amikor kinyílt az ajtó, de leplezni nem tudtam volna azt, hogy tulajdonképpen mit is művelek idebent.

- JÉZUSOM LIX, TE MEG MIT CSINÁLSZ?! - üvöltötte halálravált arccal Hyunjin, majd egyből letérdelt mellém, és kikapta a vértől csöpögő pengét a szintén véres ujjaim közül. - Add azt ide! Mondd, te normális vagy?! Mi a faszt művelsz?! - kiabálta, miközben kiszámíthatatlanul kitört belőle a sírás amint a szétvagdalt karomra szegezte tekintetét.

- Hyunjin... nagyon fáj... - motyogtam alig hallhatóan, könnyfátyolon át nézve, hisz' ekkora már megbántam a tettem, ugyanis elképesztően fájt. Reméltem, hogy Hyunjin segít rajtam, és majd később meg tudjuk ezt beszélni normálisan.

- Tudom kicsim, tudom - hajtogatta zokogva a férjem. - Nincsen semmi baj, nyugodj meg, picim. Muszáj lefertőtleníteni a sebeket - közölte elveszve, majd szaporán kapkodva a levegőt vágta ki a mosdó alatti kisszekrény ajtaját, miközben sietve kezdett ott keresni valamit. Pár másodpercen belül kihalászott onnan néhány kör alakú vattakorongot, a fertőtlenítővizet és egy tiszta fáslit. - Shh, ne sírj kicsim, segítek. Ez most nagyon fog csípni de aztán jobb lesz - magyarázta, miközben öntött egy keveset a vattára a fertőtlenítőből. - Add a kezed!

Egy nagyot nyelve tettem amit mond, bár a szó szoros értelmében rettegtem attól, mi következik, ugyanakkor tudtam, hogy úgy kell nekem. Minek csináltam ilyen hülyeséget, miért? Hyunjin közben igen koncentráltnak tűnt; először egy száraz vattával letörölve a folydogáló vért, majd hirtelen odanyomta a fertőtlenítőset.

- AUUU, nagyon fáj!!! - nyüszítettem fel, ösztönösen próbálva elrántani a karomat, de Hyunjin nem engedte, ezért ha tetszett, ha nem, ki kellett bírnom.

- Shhh, semmi baj kicsim, semmi baj - nyugtatgatott közben a férjem, a következő pillanatban pedig már a fáslit tekerte a sérült alkarom köré. Rendesen kiestek egyes történések a fejemből, olyannyira nem voltam magamnál. - Maradj itt kicsim, felhívom Sant! - hagyott egy pillanatra magamra Hyunjin, elszaladva vélhetően a telefonjáért.

Sant?

*•.¸♡ ... ♡¸.•*

- Pánikrohama volt, ráadásul több is elég rövid időn belül. Ellenőriztem a vágásokat a karján, és szerencsére egyik sem súlyos, de azért két-három napig pihentesse, és ne érje víz. Ügyesen elláttad őt Hyunjin, de azért átkötöttem újra a karját, biztos ami biztos. Beadtam neki több nyugtatót is, ami kisebb mértékben leszedálttá teszi. Hagyok itt nektek belőle pár szemet, de csak akkor vegye be őket ha tényleg rosszul érzi magát. Rendben lesz. Legalábbis testileg - magyarázta San az információkat Hyunjinnak, aki csak az alsó ajkait rágcsálva, feszülten hallgatta őt.