+ [ 2 fejezet 12 része ]

224 31 7
                                    


~~~

*•.¸♡ ... ♡¸.•*

- Shhh, itt van apu, kicsim, semmi baj - halk gyermeksírást és a férjem hangját hallottam valahonnan magam mellől. Valamiért élből azt hittem, hogy mindaz ami történt csak egy rossz álom volt, s ha kinyitom a szemem, akkor Nalini és Carla ismét itt lesznek velünk ahogy eddig, így fáradtan felnyitottam a pilláimat, hogy körbenézhessek.

Az ágyam szélén ott ült Hyunjin, kicsi Alexszel a karjaiban, aki amint ránéztem, egyszeriben abbahagyta a nyöszörgést. Legszívesebben megölelgettem volna a kisfiamat, annyira örültem neki, de a másik felem azt súgta, hogy nem lennék őt képes ebben az állapotban megfelelően ellátni, sőt, amilyen fáradtak, gyengék ( és összevagdosottak ) a karjaim, a végén lehethogy még le is ejteném őt. Azt sem tudtam mennyi órát aludhattam, s hogy mi történt ezidő alatt, de szerencsére Hyunjin mindenről beszámolt.

- Majdnem három órát aludtál - közölte.

- Fel sem tűnt - dünnyögtem, miközben nagy nehezen fekvő pozícióból félig ülőbe kényszerítettem magam, nekidöntve hátamat az ágy kipárnázott támlájának. - Elmentél kicsi Alexért?

- Igen. Anyukádék is rohadt idegesek, nem szerettem volna náluk hagyni kicsi Alexet. Ráadásul úgy gondoltam, hogy lehet erőt adna neked ha legalább ő veled lehet - magyarázta zavartan, én azonban csak a fejemet ráztam.

- Sajnálom, nem tudok róla gondoskodni. Nem megy, egyszerűen kivagyok.

- Felix, ne csináld ezt! Értsd meg, szükségem van rád! - kezdett el váratlanul könnyezni Hyunjin, mire nekem ismételten gombóc képződött a torkomban, amit egyetlen nyelésemmel sem tudtam leküldeni. - És kicsi Alexnek is szüksége van rád, hiszen te vagy az apukája, te szülted! Tiszta nyűgös nélküled! Hozzád kötődik a legjobban! Ne hanyagold el őt kérlek! Én teljesen megértelek, hogy kivagy, de a gyerekünknek igenis szüksége van rád! Kérlek! - könyörgött nekem pityeregve.

Igaza volt, nem szabad elhanyagolnom a kicsi fiamat. Ő még kisbaba és szüksége van a jelenlétemre, ráadásul nem akartam csalódást okozni Hyunjinnak. Lassacskán bólintottam egyet, mire az alfa a kezembe adta kicsi Alexet, aki nagy szemeivel felnézett rám. Megnyugtató volt a kicsit a kezemben tartani; óvatosan magamhoz ölelve kezdtem őt ringatni, mire Hyunjin megejtett egy halovány mosolyt.

Legalább kicsi Alex itt van velem.

- Látod, hogy mennyire nyugodt nálad? Jó érzés, hogy a karodban tarthatod őt? - kérdezősködött kedvesen az alfám.

- Igen - válaszoltam lágyan, mikoris ismét megcsörrent Hyunjin telefonja. - Vedd fel, Hyunjin, hátha a rendőrség! - jöttem nagyfokú izgalomba, majdnem elejtve meggyengült karjaim közül kicsi Alexet, aki éppen az öklét tömködte a szájacskájába.

- Persze - vágta rá a férfi, s mivel a telefonja kijelzőjén ismeretlen szám villogott, ezért már feltételezhettük, hogy valószínűleg a rendőrségtől hívnak. - Igen, tessék? - szólt bele a már javában kihangosított telefonba Hyunjin.

- Halló, Hwang Hyunjinnal beszélek? - kérdezte egy mély férfihang.

- Igen, én vagyok - mondta Hyunjin.

- Choi Seungyeop rendőrhadnagy vagyok. Van egypár fejlemény, amit feltétlenül szeretnék megosztani Önökkel. Esetleg a férje is ott van maga mellett? - kérdezett rá a férfi.

- Jó napot, itt vagyok, igen. - szólaltam meg én is. - Mi történt, megtalálták a gyerekeket? - értetlenkedtem dübörgő szívvel a bordáim között.

- Nyugodjanak meg, kérem. Nos, először is elmondanám, hogy ellenőriztük Hwang Joong nevezetes garázsát Seoul külvárosában, de a jelek szerint ott már évek óta nem járt senki, sőt, kikérdeztük a környékbelieket, és senki nem látta őket. Továbbá megvizsgáltuk Hwang Joong telefonjának a cellainformációit, s azt jelezte, hogy a készülék Seoul egyik kávézójánál van. Természetesen én és pár kollégám azonnal odamentünk, a telefont viszont a kávézó melletti bokrok között találtuk meg eldobva.

~ lotus | hyunlix✔️Where stories live. Discover now