~ lotus | hyunlix✔️

+ [ 2 fejezet 6 része ]

~~~

*•.¸♡ ... ♡¸.•*

A rosszul elsült kis magánakcióm után hazavittem Innie-t, majd én is hazamentem kicsi Alex babámmal. Hálás voltam Innie-nek, hogy eljött velem, de nem lett volna lelkierőm részletekbe menően ecsetelni neki, hogy miket is vágott hozzám Kim Hwasa, mert akkor teljesen összetörtem volna.

Otthon gyorsan dobtam egy SMS-t Hyunjinnak, miszerint minden rendben van itthon, mert már vagy ezerszer hívott a délelőtt folyamán, én viszont természetesen nem vettem fel neki a telefont egyszer sem, hiszen épp megjártam Incheont. Teljesen letaglózott egyébként a Kim Hwasával való találkozás, és már előre féltem attól, hogyha Hyunjin hazajön, akkor magyarázatot fog követelni a leignorált hívásaiért, megjegyzem jogosan. Én pedig fogalmam sincs, hogy mit mondok majd neki, mert ha megtudja, hogy látogatást tettem Kim Hwasánál, akkor biztosan oltári dühös lesz rám, szintén jogosan.

Egyáltalán nem voltam büszke magamra meggondolatlan tetteimért, de olyannyira kikészített a gyámügynek már csak a puszta gondolata is, hogy nem bírtam volna itthon tétlenül ülni a babérjaimon. Folyamatosan Kim Hwasa járt a fejemben; én nem gyűlöltem őt sosem, még azon tettek ellenére sem, amiket a férje követett el. Ő viszont oly' mértékben a gyűlölet tárgyával hozott engem közös nevezőre, mintha legalábbis megöltem volna az anyját, miközben az egész Hwang Joong-Kim Kimoon üggyel kapcsolatban én voltam az áldozat, és engem hurcoltak meg. Erre pedig még a lelkembe is beletaposott, érdemtelenül.

Még haza sem értem, de anya már fel is hívott megkérdezni, hogy nem viszem-e el hozzájuk Alexet, én pedig igent mondtam rá. El is vittem a kicsit a szüleimhez, de nem sokat időztem, mert labilis érzelmi állapotomat mindenképpen el kívántam rejteni szüleim színe elől. Mikor aztán ismét hazaértem, akkor vagy egy órán keresztül csupán némán ültem a nappalink kanapéjának kellős közepén, miközben kifejezéstelenül meredtem bele egyenesen a semmibe. Abban a pillanatban csak arra vágytam, hogy Hyunjin itt teremjen mellettem, hogy magához ölelve megnyugtasson, és elmondja azt, hogy mennyire szeret. Közben persze amiatt is féltem, hogy olyan dühös lesz rám, mint még soha.

Fogalmam sincs, hogy mennyi ideig ültem ott, teljesen magamba roskadva, mikoris egyszercsak arra lettem figyelmes, hogy nyílik a bejárati ajtónk, ami csak egyet jelenthetett; Hyunjin hazaért. Megfeszült izmokkal és hevesen dobogó szívvel vártam, hogy a férjem bejöjjön az előszobából, miközben lázasan kutattam az agyamban a kifogások fiókjaiban.

Hyunjin idegesen trappolt be a nappaliba, s arcáról azt olvastam le, hogy egyáltalán nincs jó passzban, sőt, íriszei villogtak, az alapjáraton húsos száját pedig most papírvékonnyá préselte össze. Csípőre tett kézzel megállt a kanapéról pár méterre, amit láttán én is felpattantam.

- Édes drága kicsi férjecském - kezdte kissé szarkasztikus hanglejtésben az alfa, ami szörnyű érzéssel töltött el már most. - Elárulnád nekem, hogy mégis hol voltál?!

- Hol lettem volna?! Itthon voltam! - értetlenkedtem felháborodást színlelve.

- Ne hazudj nekem! Talán elfelejtetted, hogy őszinték vagyunk egymáshoz?! Akkor hadd emlékeztesselek, hogy a lokációs applikációban láttam, aminek a letöltését mellesleg TE javasoltad, hogy Incheonban jártál, azon belül is a Seonglong utcában! Mégis mit kerestél ott?! Szeretném tudni!

Hoppá, ez teljesen kiment a fejemből.. Még pár évvel ezelőtt valóban én javasoltam Hyunjinnak azt, hogy töltsünk le mindketten egy olyan applikációt, amely segítségével látni fogjuk, hogy a másik épp hol tartózkodik. Ezt a megoldást persze vészhelyzetek esetére szántuk, mert hát mit figyelgetnénk mi egymást Hyunjinnal csak úgy unalomból.