~ lotus | hyunlix✔️

+ [ 2 fejezet 3 része ]

~~~

- Sziasztok! - köszöntöttem őket egy hatalmas, vendégszerető mosollyal az arcomon. - Gyertek csak be! - álltam félre az ajtóból, hogy a férjem kisöccsének a családja bejöhessen.

- Jó, de tényleg csak tíz percre, mert még Namgilt is el kell vinnünk a szüleimhez mielőtt elindulunk - felelte Chenle, majd mind a négyen beléptek a tágas előszobánkba.

- Hellósztok - lépkedett oda hozzánk Hyunjin is, kezében a kisfiunkkal, de annak ellenére mégis kezet fogtak Changbinnal, hogy mindkettejük kezében ott volt egy-egy gyerek.

Changbin ezután nemes egyszerűséggel letette a földre a kis Namgilt, aki csak aranyosan pislogott fel ránk, miközben megfogta az alfa kezét.

- Junjie-ssi, hoztad az autóidat? - húzták oda magukhoz a lányok Junjie-t, s valami játékokról kezdtek diskurálni, míg mi Chenlevel és Changbinnal egyeztettük az idősebbik kisfiukat érintő részleteket.

- Akkor holnap Junjie tőlünk megy iskolába, rendben? - kérdeztem.

- Igen, de persze csak ha nem probléma - válaszolta nekünk Changbin. - A leckéje megvan a kicsinek, szóval ezzel nem lesz gondotok, csak kérlek adjátok be neki vacsora után a probiotikumot. - kötötte a lelkünkre, mire mi Hyunjinnal csak hevesen bólogattunk.

- Köszönjük még egyszer, hogy vigyáztok rá - hálálkodott nekünk Chenle, egy szerető pillantást lövellve a nagyban Nalinivel és Carlával diskuráló kisfia felé. - El sem tudjátok képzelni, hogy mennyit jelent nekünk a segítségetek.

- Jaj ugyan már, szóra sem érdemes, hisz' Junjie a kisöcsém - vonta meg a vállát Hyunjin, amolyan "ennél mi sem természetesebb" mozdulattal.

- Köszönjük még egyszer. Mostmár viszont mennünk kell, de majd feltétlenül meghívatjuk magunkat hozzátok. Gyere Junjie, adj egy puszit apucinak, apunak és Namgilnek! - guggolt le Changbin, mire a kis Junjie nyomban odaszökkent hozzá, s az alfa nyakába borult, az ölelés közepette adva egy cuppanós puszit az említett arcára búcsúzásképp.

A jelenetet látva összenéztünk egy ezredmásodperc töredékére Hyunjinnal, s szavak nélkül is tudtam, hogy ugyanaz jár a fejünkben. Az, hogy Changbin mennyire szereti azt a csupaszív, eleven, mosolygós kisfiút, aki igazából nem is az ő vérszerinti csemetéje. Itt jön képbe viszont az a nagy igazság, hogy a szülőség nem merül ki csupán abban, hogy valaki "megcsinál", vagy világra hoz egy gyermeket. Az azzal járó felelősség, a nevelés, a szeretet az, amitől szülővé lesz a szülő. Lehet, hogy Hwang Joong volt az, akitől a kis Junjie fogant, azonban tagadhatatlanul Seo Changbin volt az, aki jelen volt a baba születésénél, aki ott volt vele jóban-rosszban, aki nevelte, oltalmazta, ellátta, iskolába vitte, s nem utolsósorban feltétel nélkül szerette.

Junjie ezután alaposan megölelgette a kisöccsét és Chenlet is, majd ezután a Seo-Zhong szülők elbúcsúztak tőlünk, s a kis Namgillal együtt sietve távoztak.

- Felix hyung, Hyunjin hyung, mehetek játszani a lányokkal? - nézett fel ránk lelkesen Junjie a mogyoróbarna íriszeivel.

- Persze kincsem, csak előtte moss kezet, rendben? - simította meg a kisöccse buksiját Hyunjin, mire Junjie a két kislányunkkal egyetemben viháncolva beszaladt a fürdőszobába kezet mosni, majd felsiettek az emeletre játszani.

Hyunjinnal csak egy elfojtott mosollyal az arcunkon néztünk össze.

- Hagyjuk őket játszani egy órácskát, aztán megvacsizunk, rendben? - tette fel a kérdést a férjem, mire én csak hevesen bólogattam. - Gyere Lix, nézzünk meg addig valamilyen filmet a tévében.