~ lotus | hyunlix✔️

66. Nem bánnám ha gyűrű lenne az ujjamon

🪷

...

Egy héttel később:

Az elmúlt egy hét az előzőnél sokkal dinamikusabban, nyugodalmasabban és kiegyensúlyozottabban telt. Mivel már semmilyen múltbéli titok nem mérgezte a kapcsolatunkat Hyunjinnal, ezért sokkalta könnyebben egymásra tudtunk hangolódni. Sokkal mélyebb beszélgetésekbe tudtunk belemenni, s mivel már tudott arról, hogy mi történt velem, ezért mindketten sokkal kisebb mértékben voltunk idegesek, de azért bennünk volt még az a bizonyos tüske a történtekkel kapcsolatosan. Én személy szerint aggódtam amiatt, hogy ezzel még nincs vége mindennek és Joong még tesz váratlan lépéseket, hogy megkeserítse az életemet, csak azért, mert nem minden az ő mocskos kis tervei szerint alakult.

S bár Hyunjin nem mondta ki, én viszont tudtam, hogy magában szüntelenül tervezgeti azt, hogy hogyan álljon bosszút az apján, a sok sérelem miatt amit nekünk okozott. Bár Joong minden rosszat megérdemelt volna, én személy szerint hagytam volna a bosszút, ugyanis ténylegesen le akartam már zárni ezt az egészet a férfival. Ha visszavágunk neki, akkor sosem fog minket békén hagyni, mert az ő egóját egyszerűen az fűti, hogyha mi szenvedünk.

Nem akartam megadni neki ezt az örömet, úgy gondoltam, hogy az a legjobb ha egyszerűen csak ignoráljuk még Hwang Joong létezését is.

Egyébként a gyereknevelés továbbra is egy fárasztó meló, meg kell valljam. Nalini ezt a hetet hivatalosan a hisztizés hetének kiáltatta ki, ugyanis folyamatosan sírt, és tényleg nagyon nehezünkre esett őt megnyugtatni. Én tényleg próbálok a lehető legjobb szülő lenni, s Hyunjin is, de néha annyira nehezemre esik bíznom magamban, és elhinnem, hogy ahogy minden dolognak, ennek is van jó és rossz oldala is. Az a legfontosabb, hogy szeretettel és türelemmel gondozzuk a kislányunkat, ez a nagyon is igaz gondolat pedig Hyunjintól származik. Én vele ellentétben sajnos nem mondanám magam valami pozitív személyiségnek, így mikor az egyik este akármit is csináltunk, Nalini egyszerűen nem akarta abbahagyni a sírást, elkeseredésemben én is itatni kezdtem az egereket. Megint előjött bennem az, hogy szar szülő vagyok, és képtelen vagyok megfelelően gondoskodni a saját kisbabámról. Hyunjin azonban ott volt mellettem, és megnyugtatott, miszerint az teljesen természetes dolog, hogyha egy kisbaba alkalomadtán sír, hiszen ő még a síráson kívül nem tud más úton kommunikálni, így lényegében nekünk kell kibarkóbázni, hogy mi is a kicsi baja. Éhes, tele a pelus, álmos, unatkozik, egyedül érzi magát, nyűgös, esetleg fáj valamilye, vagy csak szimplán vágyik a testi közelségre? Fogós kérdés.

Hyunjin szerint a baba érzi azt, ha szeretettel van róla gondoskodva, így nem szabad kételkednem magamban, hanem a jófajta energiáimat kell közvetítenem Nalini felé.

Mindegy is, az viszont tengernyi lelkesedéssel tölt el, hogy a kicsi, mivel már elmúlt egy hónapos, elkezdte emelgetni a kicsi fejecskéjét, itt-ott már különféle hangokat is kiad, ráadásul néha már mosolyog is. Újra és újra eszembe jut az, hogy mennyire ostoba és csőlátású is voltam, amikor eleinte el akartam vetetni ezt a kis csodát, aki nélkül mostmár élni sem lennék képes.

A baba mellett Hyunjinnal ezen a héten testileg is közelebb kerültünk egymáshoz. Igaz, szexelni még nem szexeltünk, mivel ezidáig a császármetszés után nem telt el a kellő idő, de Hyunjin kreatív volt a megoldásokat illetően.

Illatos olajokkal megmasszírozta a hátamat, a keze pedig végül teljesen máshova tévedt, de nem bántam; rám fért már egy kis ilyesfajta kényeztetés, mégha ez csak kézzel történt. Mindenkinek vannak biológiai igényei, amelyeket azért ki kell elégíteni. Mondjuk attól még egy kicsit tartok, hogy hogyan fog egy gyerek mellett a szexuális életünk is aktívan működni, hiszen a kicsi igényeit haladéktalanul el kell látni, viszont szerintem ha igazán vágyunk a másikra, akkor ezt megoldjuk ha eljön az ideje.