~ lotus | hyunlix✔️

40. Nem vagyok őrült!

🪷

Az omega ijedtében egész testében megugrott, majd oldalra, azaz rám kapta könnyáztatta rubintjait.

- Semmi - szipogta, gyorsan letörölve almácskáin lefelé folydogáló könnyeit.

- Dehát sírsz - méltatlankodtam, majd megeresztve egy gondterhelt sóhajt, helyet foglaltam legjobb barátom mellett a hintaszékben. - Tudom, hogy valami baj van, látom rajtad már tegnap óta. Channel van valami? Összevesztetek? - faggattam, ugyanis úgy tűnt, magától nem igazán fog megszólalni, mert csak kifejezéstelenül meredt a távolba.

- Nem vesztünk össze - felelte végül, szinte már suttogva.

- Akkor? - vontam fel a szemöldökömet. - Figyelj, tudod, hogy nekem elmondhatod.

- Egy jó szex után Hyunjinnal, de jó, hogy eszedbe jutok - szúrta oda epésen Innie, rögtön felkapva a vizet, nekem pedig erre a megszólalásra a szemeim szinte csészealj méretűre tágultak ki.

Először is zavarba jöttem attól, hogyha Innie hallott minket tegnap Hyunjinnal szeretkezni, akkor valószínűleg a többiek is; pedig igyekeztünk halkak lenni. Ezek szerint nem sikerült, az azonban jobban bántott, hogy Innie szurkálódik velem, miközben én csak segíteni akarok neki. Miért zavarja őt az, hogyha lefeküdtünk Hyunjinnal? Inkább örülnie kéne az én örömömnek, s nem az orrom alá dörgölni, hogy ő most csak második a sorban.

Megbántva préseltem össze az ajkaimat, összefonva a karjaimat a pocakom felett.

- Jó, sajnálom - pityeredett el ismételten Innie. - Nem akartalak megbántani, csak szörnyen érzem magam, és nem tudom moderálni magam...

- De akkor mi történt veled, ha nem Channel vesztetek össze? - értetlenkedtem, a kérdőjelek pedig egymást kergették az agyamban. - Valaki bántott? - kérdeztem rá az első dologra, ami az eszembe ötlött.

- Nem - sírdogált tovább Innie, alig találva meg a hangját, mire én közelebb csusszantam hozzá, s a remegő kezéért nyúltam, hátha a fizikai megnyugtatástól valamelyest megered majd a nyelve.

- Akkor...? Mondd el, Innie - biztattam őt.

Lehet már megint az abortusz téma jött neki elő; általában erre ennyire érzékeny. Nem hiába akart akkoriban öngyilkos is lenni.

Nekem egyébként meggyőződésem, hogy Innie mentális állapota még mindig elég instabil, és véleményem szerint nem ártana visszamennie ahhoz a pszichológusához...

- Lixie... terhes vagyok! - fakadt ki hirtelen, ezzel egyidejűleg pedig újra el is sírta magát.

Megmerevedtem. Egy pillanatra azt hittem, hogy már nekem megy el lassan az eszem, és képzelődöm, de nem. Nagyon is jól, és tisztán hallottam Innie szavait, csak felfogni nem voltam képes azt amit mondott. Esküszöm legalább annyira fejbevágott most ez, mint amikor saját állapotosságomról tudomást szereztem, s ha az emlékezetem nem csal, az sem volt épp leányálom. Igen, megdöbbentő és sokkoló volt, hogy legjobb barátom ismét terhes, de ha tényleg mindennél jobban erre vágyott már évek óta, akkor most miért nem örül neki? Nem úgy tűnik, mint aki majd kiugrok a bőréből örömében. Biztos vagyok benne, hogy Chan nagyon jó apa lenne; vagy talán Innie attól fél, hogy az alfája az ígérete ellenére abortuszra küldené őt, s ezért sír? Vagy csak megijedt a rá váró felelősségtől?

- Ó... - ennyit tudtam csak kinyögni. A francba is Yongbok, szedd már össze magad! Innienek szüksége van rám, muszáj lelket öntenem beléje még mielőtt valami ostobaságra vetemedik. - De ez jó hír, nem? Mindig is babára vágytál, és most végre összejött - mosolyogtam rá kedvesen, azonban Innie továbbra is csak lekonyult szájjal pityergett. Nem erre a reakcióra számítottam, azt hittem, hogy örülni fog ha egyszer újra teherbeesik. - Vagy nem akarod mégse a babát? - tettem fel óvatosan a kérdést, próbálva értelmezni az omega nem éppen hétköznapi reakcióit.