~ lotus | hyunlix✔️

28. Az alfák már csak ilyenek

🪷

- Helló, apuka - vetette be magát az anyósülésre mellém a fiúcska, egy fültől fülig érő mosollyal az arcán nyomva egy puszit a szeplőkkel tarkított almácskámra. - Hogy van a picuri? - simított rá a domború pocimra.

Alapjáraton engem zavart, hogyha egyfolytában boldog boldogtalan a pocakomat taperolta és simogatta, de az természetesen egyáltalán nem feszélyezett, hogyha Innie tette ezt. Apám is az utóbbi időben párszor megsimította a hasamat, de mivel közel sem vagyunk közeli viszonyban, így nem igazán éreztem magam közben komfortosan.

Különben én ezt mindig is tiszteletlenségnek gondoltam a terhes illetővel szemben; ha nem szereti, akkor miért kell folyamatosan fogdoskodni a pocakját? Érthetetlen.

- A baba fantasztikusan van, és képzeld, tegnap éreztem azt is, hogy megmozdult - újságoltam boldogan. - Jó, még több mint négy hónap hátravan a kicsi születéséig, de Innie, el sem tudom neked mondani mennyire várom, hogy a karomban tarthassam.

- És a nevén gondolkoztál már? - csillantak fel Innie szemei. - Elismerem, nem egyszerű nevet választani, főleg ha még a baba nemét sem tudni, de legalább nem kell egyetlen alfával sem konzultálni ez ügyben, hanem lényegében azt adsz, ami neked tetszik.

- Nem igazán gondolkoztam még nevekben - vallottam be az út és a jelzőlámpák között kapkodva a tekintetemet, miközben Zhong Chenleék háza felé vezettem, hogy onnan kísérjük figyelemmel az onnan induló Hyunjinékat.

- Koreai nevet szeretnél? - tudakolta a mellettem ülő.

- Nem nagyon preferálom az itteni neveket, tudod jól, hogy a saját koreai nevemet sem szerettem, szóval szerintem valami külföldi nevet választok neki, de még ráérek ezzel. A fő, hogy egészséges legyen - jelentettem ki bölcsen, miközben lekanyarodtam az egyik utcába, ahol Chenle lakik, s megálltam az otthonuktól jóval odébb, nehogy az omega kiszúrjon.

- És most? Várunk? - pillantott rám az omega.

- És most várunk - biccentettem, Chenleék barnás színű házára meredve.

Igen, tudom, ez most elég meredeken hangozhat, de muszáj lesz követnünk őket, hogyha szeretném őket folyamatos figyelemmel kísérni. Igazából őrültség ez tőlem, hiszen a terhességem ötödik hónapjában járva nem a legcélszerűbb detektívesdit játszani, de a bennem tomboló féltékenység igencsak legyőzi a józan eszem sugallatait. Nem szép dolog meglesni másokat sem, de a szükség ez esetben törvényt bont. Különben pedig ha okosan és körültekintően járunk el, akkor esélytelen, hogy észrevegyenek minket, s ugyebár amiről Hyunjin és Chenle nem tud, az nem fáj nekik.

Nekem annál jobban fog fájni az, hogy együtt kell látnom őket, de csak kibírom, ráadásul ez valamilyen szinten a gyerekem érdeke is. Hyunjin az egyik apajelölt, szóval jogomban áll tudni mit csinál.

- Te Lix, az ott nem Hyunjin kocsija? - mutatott előre Innie, mire én nyomban szemügyre vettem az utcába bekanyarodó járművet, ami kétségkívül Hwang Hyunjinhoz tartozott.

- Basszus de - sziszegtem. - Ökör, majom, bolond Hyunjin, folyton úgy vezet mint egy őrült! Nézd meg most is, itt az 40 km/h a maximum megengedett, ő pedig minimum hetvennel veretett be! - szitkozódtam, rávágva egyet a combomra.

- Az alfák már csak ilyenek, Chan is hajlamos túllőni a célon, nem hiába cseszték meg múltkor is a rendőrök gyorshajtásért - felelte elgondolkozva Innie, ő is bőszen figyelve Hyunjin autóját, aki tudatlanul parkolt le Chenle háza előtt.

Nyílt az ajtó, s a volán mögül kiszállt Hyunjin, tetőtől talpig úriember módba vágva magát. Fehér inget és fekete nadrágot viselt egy bakanccsal, a haját pedig hátrazselézte, ami kimondhatatlanul jól állt neki. Annyira elidőztem az alfa mindig tökéletes kinézetének pásztázásával, hogy először fel sem tűnt, hogy a férfi a kezében egy szál vörös rózsát tart.