~ lotus | hyunlix✔️

+ [ 1 fejezet 2 része ]

~~~

Na, most mégis mitévő legyek?

Alfa nyilván nem lesz képben, hogyha Hwang Joong börtönbe kerül, de ha esetleg megtartanám, akkor még így is rengeteg akadályt kellene legyőznöm. Ráadásul most komolyan szüljek meg egy olyan gyereket, aki egy életre összeköt engem Joonggal? Vagy most tényleg vetessem el? Nem tudom, hogy képes lennék-e rá, megölni a saját kisbabámat, örökbe adni viszont semmiképpen nem fogom.

Reméltem, hogy Felix majd tud nekem pár hasznos tanáccsal szolgálni, hiszen ő is kísértetiesen hasonló helyzetben volt nemrég, de hála Istennek, ő nem bánta meg a döntését.

Közben Dr. Kim visszajött, egy másik orvossal, mint megtudtam, Dr. Lee-vel együtt, aki közölte, hogy Felix azt üzeni, hogy ma éjszaka amúgy is szeretne velem egy szobában aludni, tehát lényegében költözzek át hozzá. Ennek egyébként örültem, hiszen ez azt jelentette, hogy ő is velem akar lenni, vagy legalábbis a magánnyal nem akar egyedül maradni.

Dr. Kim ezután elköszönt tőlem, Dr. Lee pedig végigkísért engem a kórház folyosóján, egyenesen abba a kórterembe, ahol Felix tartózkodott. Persze azért kissé izgultam, hogy milyen állapotban fogom ott találni Felixet, de mertem remélni, hogy a "brutális verés" csak egyfajta felnagyítás vagy túlzás.

- Úristen Felix hyung! Hogy nézel ki?! - kaptam a szám elé a tappancsaimat, mikor megpillantotta a kórházi ágyon ülő Felix viharvert külsejét.

Az omega szörnyen festett; a fejét fehér kötés fedte, az arca konkrétan lilásra színeződött el a vélhető ütésnyomoktól, a nyakán egy, az enyémmel kísértetiesen megegyező harapásnyom éktelenkedett, kezét pedig gipsz fedte. Nagyon megesett rajta a szívem, hiszen ő sokkal többet szenvedhetett nálam, s valószínűleg úgy, hogy mindvégig magánál volt.

- Szerencsére nem néztem még tükörbe, úgyhogy nem tudom - felelte, elhúzva a berepedt ajkait. Jobb is, hiszen a látvány nem túl rózsás.

- Akkor én magukra is hagyom önöket - köhintett közbe a még mindig ott álló Dr. Lee, majd elhagyta a kórházi szobát, kettesben hagyva minket Felixszel, Kim Kimoon és Hwang Joong másik áldozatával.

Felixszel először csak zavartan néztük hol egymást, hol pedig a padlót, és a szoba egyéb részeit bámultuk, ugyanis a helyzet abszurditása miatt hirtelen egyikünknek sem jöttek a szavak a szájára. Nem volt ugyan kínos a hangulat, de egyszerűen egyikünk sem mert belekezdeni ebbe a szívszaggató témának a boncolgatásába önszántából, hiszen most mindketten egy igen komoly traumán vagyunk túl.

Miután vagy öt percen keresztül kitartóan tétlenkedtünk, végül én voltam az, aki megelégelte a hallgatást. Beletúrva barnás színű hajamba szaggatottan sóhajtottam fel, majd odaültem egyenesen a szőke hajú omega mellé a kórházi ágyra, majd megkezdtem én a beszélgetést.

- Hogy vagy? - kérdeztem hetykén.

- Kurva szarul. - felelte teljesen őszintén, egy erőltetett ajakgörbület kíséretében. - És te? - dobta vissza a kérdést.

- Úgy ahogy te. Kurva szarul. - mosolyodtam el én is kínomban. Ez volt a legjobb mondat arra, hogy megfogalmazzam jelenlegi állapotomat. - Sajnálom, hogy ezt tették veled - utaltam a sebeire, elszörnyülködve nézve végig az omega sérülésein.

Ekkor realizáltam csak, hogy lényegében mekkora szerencsém volt, hiszen engem nem bántottak fizikailag. Jó, a nyakamon keletkezett az a harapásnyom, de Felix volt az, aki kapott helyettem is eleget, ami miatt bűntudatom támadt. Kitudja, lehet ha ő nem lett volna ott, akkor én lettem volna az akit megbecstelenítenek és boxzsáknak használnak.