~ lotus | hyunlix✔️

32. Nem változtál

🪷

Folyamatosan csak Hyunjin szemeit pásztáztam, melyek úgy csillogtak, mint a legdrágább gyémántok; az íriszeibe szerettem bele legelsőként annak idején. Hirtelen marcangoló bűntudatom támadt, hiszen a kapcsolatunk alatt én is hibáztam, s nem is kicsit, de azt tudnia kell, hogy senki sem fontosabb nekem mint ő, és a baba. Most viszont itt a soha nem visszatérő alkalom, igen Hyunjin, akarom azt a csókot!

- Igen... - motyogtam, lágyan behunyva a pislogóimat. Tappancsaimat az alfa vállairól ezúttal átvezettem a nyaka köré, Hyunjin pedig végre valahára teljesen odahajolt az arcomhoz, s ajkait kissé elnyitva forrón belecsókolt a puháimba.

Abban a pillanatban akár bombát is robbanthattak volna közvetlenül a fülem mellett, valószínűleg azt sem hallottam volna meg. A szívem olyan hevesen dübörgött mint még soha, s félő volt, hogy bármelyik pillanatban kiugorhat a bordáim közül, átszakítva a mellkasomat. Az agyam teljesen kiürült, kiszelektálva minden felesleges gondolatot, és csak Hyunjint érzékeltem az egész külvilágból.

Hyunjin egyszerre csókolt lágyan, de mégis akaratosan; többször is szenvedéllyel megtelítve szívott rá hol az alsó, hol pedig a felső ajkaimra, miközben az egyik óvatlan pillanatban még a forrón izzó, recés nyelvét is átvezette a számba. Ízlelőszerveink erotikus tangót jártak egymással, ahol a szájüregünk számított a nagybetűs táncparkettnek, s mindketten a vezető szerepet próbáltuk megkaparintani. Egy ideig próbáltam felvenni az alfával a harcot, azonban végül megadtam magam, s készségesen hagytam, hogy ő vezessen eltévedt báránykához hasonlatosan.

Közben azért a kezeink sem maradtak munka nélkül, én hol Hyunjin selymes, puha hajában turkáltam, hol pedig átkarolva őt a hátát simogattam, a szőke pedig az arcomat és a nyakamat cirógatta selymes ujjbegyeivel, érintései pedig valósággal felemésztették testemet, mintha a lángok martalékává lettem volna egyik percről a másikra. Tudom, hogy csak egy csók, de mégis azt éreztem, hogy kelepcébe estem Hwang Hyunjin szívében, s nem tudok kitörni, talán nem is akarok.

Mintha egy láthatatlan vaslánc ott tartana nála, amely olyan erős, hogy bár próbáltam az alfát a szakításunk óta elfelejteni, azaz kiszabadulni a lánc okozta fogságból, mégsem sikerült.

- Most ne sikíts - figyelmeztetett Hyunjin, elhajolva a nyálas párnácskáimtól, szavait hallva pedig csak kérdőjelekkel a tekintetemben néztem fel rá, hiszen nem értettem mire utal.

Hyunjin ekkor középen, a kulcscsontomra ráhelyezelve azt a lávaként izzó nyelvét valami kiéhezett mániákus módjára végignyalt felfelé a nyakamon, mire az ajkaimat a figyelmeztetés ellenére mégis elhagyta valami halkabb sikolyféleség. A nyakam történetesen az egyik erogén zónám, amivel Hyunjin tökéletesen tisztában van, ugyebár.

- Még mindig imádod ha a nyakadat kényeztetik, ugye? Nem változtál - kuncogta el magát Hyunjin, majd mielőtt még válaszolhattam volna, szenvedélyes csókokkal kezdte beborítani az említett testrészemet, miközben simogatni kezdte a mellkasomat.

Azt a mindenit, hát én meghalok. Komolyan mondom meghalok ez alatt a pasi alatt fekve, teljesen az eszemet vesztem tőle pillanatról pillanatra. Ha ezt tovább folytatja, akkor kilövöm magam az űrbe, és egy űrszemétté válva fogok körözni a Szaturnusz gyűrűi körül, mert Hyunjin egyszerűen kikészít.

- Bolond vagy - nevettem el magam halkan, Hyunjin pedig nyomva egy nyálas csókot a fülem mögé ismét az arcom fölé hajolt egy díjnyertes vigyorral karöltve.

- Hát hogyne, hiszen te bolondítasz meg, 𝘠𝘰𝘯𝘨𝘣𝘰𝘬 - jegyezte meg pajkosan.

𝘠𝘰𝘯𝘨𝘣𝘰𝘬...