17. Igyál velem egy koktélt

528 50 6
                                    


🪷

- Felix, szeretnék tőled most nagyon őszintén kérdezni valamit; te meg miről beszélsz? - tette fel az egyébként nagyon is logikus kérdést Jungkook, szemeibe pillantva azonban láttam, hogy retteg attól, hogy mit fog hallani.

- Mielőtt elmondom, szeretném ha tudnád, hogy sajnálom...

- Az ég szerelmére, csak mondd már el! - csattant fel Jungkook, gyöngyöző homlokkal. A nappaliban szinte késsel lehetett volna vágni a beállt feszültséget, s tudtam, hogyha már belekezdtem ebbe, akkor be is kell fejeznem.

Ezen a ponton már nem hátrálhatok meg.

- Jó, akkor elmondom! Lefeküdtem Taehyunggal, Changbinnal és Hyunjinnal, s terhes vagyok! - böktem ki végre.

Kimondani az igazságot felszabadító érzés volt, bár tudtam, hogy most jön a feketeleves, de mégis; valamilyen szinten megkönnyebbültem, hogy mostmár tudja. Tudnia kellett, joga volt hozzá; rosszat tettem, most pedig ideje vállalnom igazi felnőtt omega módjára a felelősséget.

Miután kimondtam az igazságot, elhallgattam.

A csend szinte megőrjített; csak Innie hangos nyeldekléseit hallottam, amelyeket az idegesség miatt produkált, Jungkook viszont csak pislogás nélkül bámult rám, és egy árva szót sem szólt.

- Most ugye csak hülyéskedsz velem? - nevette el magát hisztérikusan Jungkook, beletúrva sötétbarna tincseibe.

- Nem, Jungkook. Halálosan komolyan beszélek. - feleltem, körmeimet a tenyereimbe vájva az ökölbe szorított tappancsaim miatt.

- Azt akarod mondani, hogy te lefeküdtél azzal az alfával, akibe én évek óta halálosan szerelmes vagyok, sőt, még lehet terhes is vagy tőle? - ismételte meg utánam Jungkook hihetetlenkedve, mintha titkon még mindig arra számítana, hogy nevetve bejelentem, miszerint vicceltem. Ehelyett azonban csak bólintottam egyet. - Akkor rohadj meg, te mocskos ribanc! - rivallt rám Jungkook, s reagálni sem jutott időm, ugyanis a fiú tenyere olyan erősen csattant az érzékeny, szeplős orcámon, hogy a hirtelen ért hevesség miatt még hátra is tántorodtam.

- Kook, te normális vagy?! Hiszen terhes! - lépett ekkor közben Innie, elrántva tőlem az hitéből kitért, eszét vesztett Jungkookot, én pedig nedves szemekkel nyúltam az ütés helyéhez, ami rögtön égni kezdett.

- Kibaszottul nem érdekel, hogy terhes! - ordibált Jungkook, majd Innie felé kapta a fejét. - Te tudtál erről?!

- Igen, tudtam róla, de kérlek higgadj le! Megértem, hogy dühös vagy, de legalább hallgasd meg Felixet! - tett kísérletet Innie Jungkook lecsillapításában.

- Nem akarom meghallgatni, mert nem érdekel mit akar mondani! Most te komolyan megdugattad magad a szerelmemmel?! Jobbat mondok, te komolyan felcsináltattad magad Taehyunggal?! - mutatott rám vádlón Kook, ismét dühösen megindulva felém, azonban Innie még idejében visszafogta őt a karjánál fogva, mielőtt kaphattam volna egy újabb pofont, amit teszem azt teljes mértékben megérdemeltem volna. - Egy utolsó ribanc vagy, tudod?! Hogy tehetted ezt velem?! És most még kölköt is szülsz neki?! Esetleg te vagy az akit kedvel?! Ezt nem hiszem el - nevette el magát, hisztérikusan próbálva kiszabadulni Innie szorításából.

- Nem biztos, hogy az övé a gyerek - motyogtam orrom alatt, visszanyelve a kitörni készülő könnyeimet. - Jungkook, én sajnálom! Be voltunk drogozva, nem direkt csináltam, esküszöm. Én nem érzek semmit Taehyung iránt, az az éjszaka csak egy szerencsétlen véletlen volt...!

- Leszarom! Te magad vetted be a drogot, te féleszű, szóval hagyjuk ezt a sZeReNcSéTlEn VéLeTlEn dumát! Jézusom, mindjárt elhányom magam - fogta a homlokát a torka szakadtából való kiabálás közepette. - Jesszusom, el sem hiszem, hogy ezt megtetted velem... tudod mit? Kurvára megérdemelted azt, hogy Hyunjin kidobott téged! Mindenkinek folyamatosan hazudsz, erre akarod nevelni a gyerekedet is, mi?! Egyet kívánok, ne lépjen a nyomdokaidba!

~ lotus | hyunlix✔️जहाँ कहानियाँ रहती हैं। अभी खोजें