~ lotus | hyunlix✔️

59. Van valami, amit esetleg szeretnél elmondani?

🪷

...

Egy héttel később:

- Tényleg azt akarod, hogy elmondjam Hyunjinnak és a szüleidnek, hogy mi vagy? Nem viccelek, megteszem! Rám nézz, te utolsó ribanc! - ragadta meg a karomat Joong, rántva az említett testrészemen egy erőset, mire talán mondanom sem kell, hogy elképesztően megijedtem. - Mondtam már, hogy kurvára szexi vagy, amikor a szemeid csillognak a félelemtől? Ilyenkor legszívesebben olyan erősen megbasználak, hogy egy hétig nem bírnál lábraállni... - simította meg az arcomat, mire rajtam ekkorra már teljes egészében eluralkodott az ijedtség, s képtelen voltam megmozdulni a félelemtől. Dèja vu...

Nyilván érdekfeszítő, miképpen kerültem ebbe a helyzetbe Hwang Joonggal, szóval ugorjunk is kicsit vissza az időbe, és kezdjük a forgalmas hetem elregélését a legelején. Tehát, elsősorban egy hét telt el azóta, hogy apáék felajánlották Hwangék jelenlétében, hogy Hyunjinnal és a babával költözzünk be apám üresen álló lakásába, hogy hivatalosan is megkezdjük közös életünket, immáron hármasban. Mi pedig természetesen repesve mondtunk igent erre a fantasztikus, soha vissza nem térő ajánlatra.

Szerencsére Hwang Joong és Minna ezután rövidesen távoztak tőlünk, aminek kimondhatatlanul örültem, hiszen nem kellett tovább elviselnem a gyomromban engem gyötrő feszültséget, aminek oka természetesen a Hwang családapa volt. Lehet feltűnő volt, hogy időjárásszerűen változik a hangulatom Joong érkezésével és távozásával, de nem érdekelt, mivel sem anya, sem apám nem vont kérdőre emiatt. Mondjuk igen el voltak foglalva most ezzel a költözés témával, szóval lehet fel sem tűntek nekik a megmagyarázhatatlan hangulatingadozásaim.

Egyébként még magamnak sem mertem volna bevallani, de Joong hirtelen megjelenése után leküzdhetetlenül féltem. S többnyire azok félnek akiknek van is rá okuk, vagy éppenséggel nem teljesen tiszta a lelkiismeretük, mint mondjuk ez esetben nekem. Igen, Hyunjin már tudja, hogy Joong kikezdett velem, s egy pontig hagytam is magamat, a szüleimnek azonban ezt fix nem akarta volna a Hwang családapa a tudtukra hozni, szóval ettől nem kellett tartanom.

Viszont, van egy olyan dolog a múltamban, amire rohadtul nem vagyok büszke, és legszívesebben meg nem történtté tenném. Ezt a bizonyos dolgot még Hyunjinnak sem mertem elmondani, mert szerintem kiábrándulna belőlem, ugyanis amit tettem, az egyáltalán nem rám vall. Senkinek nem mondtam el, még a legjobb barátomnak, Innienek sem. A legnagyobb baj az egészben pedig nem más mint, hogy az egyetlen ember, aki tud arról, hogy mit tettem, az maga Hwang Joong.

Mindegy, gondolni sem bírok erre, mert elképesztően szégyellem magam azért amit tettem, és nem engedhetem meg azt, hogy bárki, de legfőképpen Hyunjin megtudja mekkora utolsó ribanc vagyok.

Visszatérve aznap estére; próbáltam megfeledkezni arról, hogy Hwang Joong megjelent, próbáltam eloszlatni minden félelmemet és kételyemet, ez azonban nyilvánvalóan nehezen ment, ami miatt nem kicsit voltam feszült. Ezt persze Hyunjin rögtön félreértelmezte, s azt hitte, hogy a költözés miatt szorongok.

- Felix a költözés miatt vagy ilyen feszült, vagy mi történt? Úgy érzed nincs itt még az ideje? Kicsim, semmi sem erőszak, én tudok várni, amennyit csak szeretnél, nem kell semmit sem siettetnünk! - simított rá a térdemre Hyunjin, amikor este már odafent a szobámban éppen tápszerrel teli cumisüvegből etettem a karomban tartott Nalinit. - Nekem te vagy a legfontosabb, és nem szeretném, hogy azt érezd bármit is muszáj.

- Az ég szerelmére Hyunjin, egyáltalán nem erről van szó! - fakadtam ki idegesen.

Elviselhetetlen volt a tudat, hogy Hyunjint akárcsak egy pillanatra is olyasfajta kétségek gyötrik, hogy én csak kényszerből mentem bele az összeköltözésbe. - Perszehogy szeretném én is ezt a költözést, tudod jól, hogy szeretnék veled és a picivel élni.