~ lotus | hyunlix✔️

56. Bízom benned

🪷

- Én ezt teljesen megértem Lix, és osztom is a véleményed, de mégis mit mondasz a többieknek ha apám a kezébe akarja venni az unokáját? Azt, hogy "bocsi, de nem, mert ez az ember kis híján megerőszakolt, miközben folyamatosan, évek óta csalja a pasim anyját?" Szerintem ezt te sem gondoltad igazán át, Yongbok - csóválta meg a fejét Hyunjin, nekem pedig be kellett látnom, hogy sajnos az alfának igaza van. Ha nem engedném Nalini közelébe Joongot, az túlságosan is feltűnő lenne, s a végén még én lennék az aki magyarázkodásra kényszerül. Szóval, úgy tűnik kénytelen leszek lenyelni a békát, és hagyni, hogy Joong lássa a lányomat, de én ezt egyszerűen képtelen vagyok ölbe tett kezekkel végignézni. Az az ember egy állat, egy agresszív, erőszakos, manipulatív és önző személy, és tétlenül engedjem őt a gyerekem közelébe?!

- De félek apádtól, nem érted?! Már csak attól is elkap a pánik, hogyha arra gondolok mit tett velem, és mit tett volna ha nem sikerül elmenekülnöm. Féltelek tőle téged is, és a kicsit is, érts meg kérlek, Hyunjin. - érveltem kétségbeesetten.

- Én megértelek kicsim, te viszont kérlek bízz bennem; nem hagyom, hogy újra bántson téged, vagy a babát, ezt megígérhetem neked. Többé nem hagyom, hogy elvegye tőlem azokat, akiket a legjobban szeretek - nyúlt oda a lábamhoz vezetés közben Hyunjin, s megnyugtatóan megsimította a combom belső felét.

- Bízom benned - eresztettem meg egy halovány mosolyt.

Ezután már nem beszélgettünk, ugyanis ekkor megérkeztünk a házunk elé, ahol Hyunjin gondosan le is parkolt, majd kiszállt a volán mögül, s gyorsan átfutva az én felemre kinyitotta nekem az ajtót.

- Szoknom kell még, hogy ennyire kedves vagy - jegyeztem meg szórakozottan, miközben elfogadva az alfa kezét kiszálltam az anyósülésről.

- Akkor szokj hozzá, mert ez ezentúl így lesz - jelentette ki pajkosan, majd ezután kivette a babahordozóval együtt a picit a hátsó ülésről, s az utazótáskámat is. - Mehetünk be? - fordult felém.

- Én is vihetek valamit - ajánlottam fel, hiszen így üres kézzel elég feleslegesnek éreztem magam, Hyunjin azonban csak a fejét rázta.

- Neked kímélned kell magad, baba. Ne aggódj, én vagyok az alfa, megoldom.

Mikor bementünk a kapun, én gondosan lenyomtam a bejárati ajtónk kilincsét, majd Hyunjinnal és a babával együtt szépen be is evickéltünk a házba.

- Hazajöttek! Kwan, öt perc múlva kell kikapcsolnom a sütőt, addig ott hagyhatjuk a pogácsákat! - hallottam meg valahonnan a konyhából anya intézkedő hangját, mire két másodperccel később ő is és apám is ott termettek az előszobában, hogy üdvözölhessenek minket. - Sziasztok drágaságaim! Gyertek beljebb, sütöttem pogácsát, és főztem nektek pudingot is! Apád vett egy finom bort is, én pedig finom tápszert is az én kis unokámnak!

- Hwang Hyunjin, az unokám apja - nyújtotta a kezét apa a szőke felé, aki meg is rázta azt.

- Lee Kwan, a szerelmem apja és a lányom nagyapja.

- Ohohó, már össze is jöttetek? - kapott a szívéhez apa, mintha ez a világ legmeglepőbb eseménye lenne. - Mégis mit jelentsen ez Felix? Miért haladtok ennyire gyorsan?

- Kwan, ez a dolog már érett egy ideje. Szeretem a fiadat. Ennyi, szóval nem haladtunk gyorsan, hanem már nagyon is ideje volt annak, hogy végre összejöjjünk. Ígérem, hogy nagyon vigyázok Yongbokra és Nalinire is - jelentette ki Hyunjin, mire apa csak hümmögve bólintott egyet, hiszen ezzel a kijelentéssel mégsem szállhatott vitába.

Mivel Nalini hivatalosan is bevágta a szunyát, ezért lehetőségünk adódott, hogy Hyunjinnal nyugodalmasan leüljünk a szüleimmel a családi asztalhoz egy kiadós beszélgetéssel egybekötött falatozás erejéig. Anya tálalta a gőzölgő pudingot és a frissen sült, aranybarnára sült pogácsát, amelyet az érkezésünk örömére készített, én pedig az öt napos kórházi koszt után hálát adtam minden egyes itthoni morzsáért, hiszen az ízetlen rizs és pirítós után jól esett valami kicsit laktatóbb csemege.