🪷
Azzal Nayeon és Jihyo ismét tolni kezdtek azon a gurulós ágyon a műtő felé, ezzel magunk mögött hagyva a családomat és a barátaimat. A szó szoros értelmében a könnyeimet nyeltem, mint a mostanra szinte összefüggővé vált fájásaimtól, mint pedig attól, hogy Hyunjinnak esze ágában sem volt bejönni velem. Én nem voltam felkészülve arra, hogy ezt teljesen egy szál magam kell majd abszolválnom; én nem vagyok mentálisan ennyire erős.
Istenem, mit fognak velem csinálni odabenn a műtőben? Fájni fog? A kislányommal vajon minden rendben lesz?
Sikeresen megérkeztünk az eredeti úticélunkig, a műtőbe, ahol már várt az orvos, illetve még pár egészségügyi maszkot, zöld köpenyt és gumikesztyűt viselő ember várakozott ránk.
Egy tálcán szikéket, ollókat és grandiózus injekciós tűket véltem felfedezni, ami szinténcsak nem tett jót a nyugalmi állapotomnak, így az agyamat ismételten elöntötte a pánik. Még az is eszembe jutott, hogy görcseim ellenére felpattanok, és visítva kirohanok innen inkább, mintsem hogy belém szúrják azt a rémisztő szurit.
- Felix, nem kell félnie. Először is, a kollegám beadja magának az érzéstelenítő injekciót. - tudatta velem az orvos, mint megtudtam, teljes nevén Dr. Kim Hyunsik, irritáló higgadtsággal a hangjában. Beadni? Injekciót? És ráadásul nekem?! Na nem, arról szó sem lehet! - Üljön fel kérem, kedves Felix.
Egy pillanatra bambán körbenéztem a műtőben, hátha a doki egy másik Felixhez beszél, habár ennek elég kicsi volt a valószínűsége, ugyanis a Felix nem éppen egy gyakori név Koreában, meg úgy amblokk Ázsiában. Mikor realizáltam, hogy sajnálatos módon nincs sehol a közelben egy másik Felix, így a Napnál is világosabbá vált, hogy rám gondolt. Jaj, nem lehetek puhány, de úgy félek!
Már épp készültem volna arra, hogy megmakacsolva magam felkeljek az ágyon, mikor egyik pillanatról a másikra kivágódott a műtő ajtaja, mire mi mindahányan voltunk, döbbenten kaptuk a hang irányába a fejünket.
Alig hittem a szemeimnek; a műtő ajtajában maga Hyunjin állt, nekem pedig azonnal megteltek könnyekkel az íriszeim, ezzel elhomályosítva a látásomat. Nem hagyott itt, nem csalódtam benne... Hyunjin egy nagyon jó ember.
- Uram, kérem, maga normális?! - csattant fel az orvos, mutatóujját megemelve, amivel Hyunjin irányába mutatott. - Ez egy műtő, nem holmi átjáróház! Ide nem lehet csak úgy berohanni, amikor kedve tartja a fiatal úrnak! - ironizált felháborodottan.
- Igen, tudom, hogy ez egy műtő! De itt akarok lenni Felix mellett! - közölte eltökéletlen Hyunjin, mire nagyot dobbant a ketyegőm, s egy pillanat erejéig meg is feledkeztem a fájásaimról.
- Te jó ég, hogy ezek a mai fiatalok mennyit tudnak drámázni! - csapta magát homlokon az idős orvos. - Jó, nem bánom, jöjjön be Naeyeon, keress a fiatalúrnak egy köpenyt és egy hajhálót, mielőtt még kedve támad összekuszálni itt a dolgokat!
- Igenis, Dr. Kim - biccentett Naeyeon, majd másodpercekkel később már Hyunjin kezébe is nyomta a műtőben kötelező viseletet, amit a férfi sietve magára is öltött. Ahogy elnéztem, a hajháló kifejezetten cukin állt Hyunjinon, azonban jelenleg akadt ennél sürgetőbb dolgom is; például, hogy megszüljem a gyerekemet.
Mostanra már tényleg komoly görcsök jöttek rám, amit ülő helyzetemben fájdalmas nyöszörgésekkel jeleztem az orvosok és a nővérek felé, aki erre ismét kapcsoltak, hogy én is itt vagyok.
- Rendben, Jeongwon, add be neki kérlek a lidokainos érzéstelenítőt! - szólt oda az egyik szájmaszkot viselő srácnak Dr. Kim, aki azonnal elkezdett babrálni a tűk között, amit látva én pedig értelemszerűen pánikolni kezdtem.
أنت تقرأ
~ lotus | hyunlix✔️
قصص الهواةLee Felix, a félénk kis omega egy görbe estét követően arra ébred rá, hogy gyermeket vár, viszont arról nincs tudomása, hogy a három lehetséges alfajelölt közül vajon melyikük lehet csemetéje édesapja. Megtartja-e a huszonkét éves Felix a nem várt g...
