~ lotus | hyunlix✔️

57. Mert sosem késő újrakezdeni

🪷

...

Egy héttel később:

- Istenem, egyem meg ezt a kicsi husit, annyira édes! Annyira puha, és elképesztően hasonlít mindkettőtökre! - mosolygott először rám, majd Hyunjinra a hosszúkás kanapén ülő, tipikus kórházi ruhát viselő Innie.

- Bizony ám - biccentett egyet az omega másik oldalán ülő Chan, rásimítva a barátja hátacskájára.

A mai nap folyamán Hyunjinnal látogatást tettünk a pszichiátrián, hogy Innie végre élőben is megtekinthesse a kisbabámat, hiszen erre eddig sajnos nem adódott lehetősége sem neki, sem Bang Channek, aki szó szerint minden szabad percét a várandós Innievel töltötte.

Ez az eltelt egy hét egyébként elképesztően hosszúnak és durvának bizonyult a számunkra; Hyunjin végig nálunk volt, csak a cuccaiért járt haza, és segített a baba körül, mert egyedül egyszerűen nem bírtam ezt az egészet. Annyi teendő hárult ránk a baba körül, hogy végül már apám sem bánta, hogy Hyunjin most egyfolytában a Lee ház vendégszeretetét élvezi.

Hát, őszintén szólva volt is mit segíteni; gyereket nevelni, azaz egy csecsemőt ellátni sokkalta nehezebb mint gondoltam. Lassan komolyan kezdem azt hinni, hogy beigazolódtak a legszörnyűbb félelmeim, s rossz szülő vagyok. Annyira nehéz ellátni egy csecsemőt, hiszen az újszülött egyfolytában sír, főleg éjjelente, s mivel még szavakkal nem tudja felénk jelezni mi a baj, ezért lényegében nekünk kell kitalálnunk. Ez egy huszonnégy órás szolgálat számunkra, ugyanis Hyunjinnal konkrétan már egy hete nem alszunk, mindezek ellenére próbáljuk magunkból kihozni a maximumot. Szerintem Nalini hasfájós baba lesz, mert a napokban megállás nélkül sírt, s akármit csináltunk Hyunjinnal, egyszerűen nem hagyta abba. Pelust cseréltünk, megetettük, dajkáltuk, ringattunk, de semmi, végső kétségbeesésünkben pedig már felváltva simogattuk a kicsi pociját, mire nagy sokára felhagyott a sírással.

De lényeg a lényeg, mindketten elcsigázottak, kimerültek és kialvatlanok voltunk, miközben szinte még lélegezni sem maradt időnk. Előtte annyi szabadidőnk volt, hogy az életünket szétuntuk, most viszont örülünk annak, ha van időnk bekapni valami kaját, meg elmenni lezuhanyozni. Én már abba beletörődtem, hogy úgy nézek ki mint egy kifacsart citrom, viszont különös volt végigkövetni azt is, amint Hyunjin ez alatt az egy hét alatt szintén mennyire megváltozott külsőre. Mondjuk én még mindig tökéletesnek láttam őt, de most mégis, hozzám hasonlóan ő is fáradt volt, szemei alatt hatalmas táskák éktelenkedtek, de még ennek ellenére is képes volt pozitív maradni, és tartani bennem a lelket. Én már elkönyveltem magam a világ legrosszabb szülőjének, amiért nem sikerült megnyugtatnom Nalinit, ez a légből kapott kétségbeesés pedig a feszültségek miatt tegnap este sajnálatos módon ki is tört belőlem. Egyik pillanatról a másikra elkezdtem zokogni az esti sétánk közepette a parkban, kiöntve Hyunjinnak az összes félelmemet, a férfi pedig lelkiismeretesen próbált lelket önteni megroncsolódott önbizalmú lelkembe.

- Szar szülő vagyok, Hyunjin! Igaza volt apámnak, mikor anno azt mondta, hogy alkalmatlan vagyok erre az egészre! Szegényke sír, és én még csak meg sem tudom őt nyugtatni, hát milyen apa vagyok én?! Nem akarom, hogy Nalini bármiben is hiányt szenvedjen, amiért én képtelen vagyok erre az egészre...! Nem bírom, nem tudok róla megfelelően gondoskodni, Hyunjin!

- Yongbok, ezt most fejezd be! - csattant fel Hyunjin, kezeivel lágyan körülfogva könnyes arcocskámat. - Nem vagy szar szülő, verd ki ezt az ostobaságot a fejedből! Mindent megteszel a lányunkért, de azt eddig is tudtad, hogy nehéz lesz, viszont megéri. Minden egyes pillanat kurvára megéri ezzel az apró manóval, érted? Nekem is nehéz, és minden egyes szülőnek az, de ettől függetlenül meg kell csinálnunk. Én itt vagyok veled, segítek neked, rám mindig bármiben számíthatsz, mert ő a mi kislányunk, és én nagyon szeretlek mindkettőtöket. Csak tartsunk ki Yongbok, jó szülők vagyunk, és együtt minden akadályt legyőzünk! - mosolygott rám biztatóan az alfa, szavaival pedig mintha fejbekólintott volna, de jó értelemben.