~ lotus | hyunlix✔️

53. Lotus

🪷

- Hallod Angyalom? Sír a baba! - hadarta nekem izgatott hangon Hyunjin, majd odahajolt hozzám, s nyomott egy apró csókot a számra, ami teljesen ki volt cserepesedve. - Megcsináltad, Lixie!

- Látni szeretném... - mosolyodtam el.

- Egy pillanat és szerintem láthatod - cirógatta tovább a buksimat az alfa.

Hitetlen volt az egész. Továbbra sem éreztem odalent a testemet, fáradt voltam, kimerült, azonban ekkora örömet még talán soha nem éreztem életem során, mint abban a pillanatban. Hallottam, amint valahol a műtőben sír az én kicsi babácskám, s reméltem, hogy hamarosan legalább egy pillanatra a kezembe adják, hogy megérinthessem és átölelhessem az én kicsikémet. Na meg azt is reméltem, hogy minden rendben van a babucival, s egészséges.

- Oké, kezdjük. Szívverés? - hallottam Dr. Kim hangját valahol a háttérből.

- Száz felett - felelte San, s bár az orvos hangját kissé elnyomta a babasírás, a fülemet hegyezve mégis sikerült meghallanom, mit mond.

- Szuper, két pont. Légzés?

- Sír, és a légzése továbbra is szabályos.

- Nagyon jó, újabb két pont - válaszolta Dr. Kim. Ez csak jót jelent akkor, nem? - Izomtónus?

- Aktívan mozog a baba - válaszolt San.

- Két pont. Reflex és ingerlékenység? - kérdezte tovább Dr. Kim.

- Köhögött a kicsi, az arckifejezések meg a mimika pedig működik - tudatta San.

- Ismét kettő pont. Rendben, és az utolsó: bőrszín?

- Rózsaszín.

- Két pont. Az Apgar-tesztje összesen tíz pont, a maximum, minden érték normális, a baba életfunkció teljesen rendben vannak - közölte Dr. Kim, mire megkönnyebbülten sóhajtottam fel. - Oké, mérjétek le a baba testtömegét és a testhosszát, aztán pólyázzatok be, és tegyétek oda az újdonsült apukához. Utána pedig Felixet toljátok ki az őrzőbe, a babát pedig visszük vizsgálatokra.

- Negyvenhét centiméter a baba testhossza, két kiló negyven pedig a testtömege - hallottam meg az egyik nővérke hangját, mire Dr. Kim és San az információkat tudatosítva hümmögtek.

- Akkor oda is teszem az apukához - jelentette ki a fiatal lány, mire az izgalom elhatalmasodott rajtam, hogy végre láthatom a várva várt kisbabámat.

Naeyeon, az egyik nővérke odalépett hozzám, kezében egy fehér pólyával, majd nemes egyszerűséggel odatette a buksim mellé a nyöszörgő kisbabámat.

Abban a pillanatban olyan volt, mintha megszűnt volna körülöttem az egész világ, s csak kisbabám létezett. A pólyában ott feküdt lehunyt szemecskékkel, halkan nyöszörögve a világ legeslegszebb kisbabája; az én gyermekem. Igaz, egy újszülött baba még csatakos, s ha lehet ilyet mondani, össze van még kissé gyűrődve a rózsaszínes bőröcskéje, viszont én mégis meseszépnek láttam a gyermekemet. Szemeimben könnyek gyűltek a meghatottságtól, miközben le sem tudtam volna vakarni a vigyort az arcomról, közben pedig felemeltem kezemet, s mutatóujjam hegyével óvatosan cirógatni kezdtem a kicsi babácskám puha arcocskáját, aki erre édesem eltátotta a pofiját és ásított egyet. Annyira édes volt a pici, a nózija kis pöttöm volt, az arcocskái pedig olyanok mint a selyem. Csak most jöttem rá igazán, hogy mekkora veszteség lett volna lemondanom erről a soha vissza nem térő csodáról.

- Szia kicsikém - szipogtam halkan suttogva, miközben folyamatosan, óvatos mozdulatokkal cirógattam a kisbabámat, aki időközben ismét görbigetni kezdett azzal a picike szájacskájával. - Hyunjin, meg szeretnéd te is simogatni? - pillantottam fel pityeregve a szőkére, aki szinténcsak meghatottan pislogott rám és a mellettem fekvő édes kis manóra.