~ lotus | hyunlix✔️

21. Nehogy magadat kezdd el hibáztatni!

🪷

- Kérlek, ne veszekedjetek - kotyogott közbe Jeno, aki bár hozzászokott a mindennapos nézeteltérésekhez és vitákhoz a családunkban, ez azért mégsem mondható egy átlagos szócsatának, hisz' addig még sosem fajultak el az elszabadult indulatok, hogy összepakoljam a holmijaimat, s hogy eltűnjek ebből a fojtogató légkörből.

Ezt a döntést nem csak apámék viselkedése miatt hoztam, hanem a kisbabám miatt is, ugyanis nyugodt és békés környezetre volt szükségem mindkettőnk érdekeit szem előtt tartva, nem pedig a folytonos feszültségekre.

- A bátyáddal másképp nem lehet szót érteni - vádaskodott tovább apa, miközben a másik oldalamon álló anya halkan pityeregni kezdett amikor hangos robajjal behúztam a bőröndömön a cipzárt, és távozásra készen álltam.

- Kicsim, hová mész? Ne menj el, kérlek! - nyúlt a karom után anya, mikor kifelé készültem menni a bőröndömet magam után húzva. - Maradj itt, kérlek!

- Már késő anya, elmegyek - léptem el tőle vonakodóan. - Chanhez és Inniehez megyek. Ha valamit akartok, akkor ott megtaláltok.

- Ez az utolsó szavad? - nevette el magát erőltetetten apa, én pedig csak összepréselve a dús párnácskáimat markoltam meg olyan erősen a bőröndöm fogóját idegességemben, hogy még az ujjaim is szabályosan elfehéredtek. Nem szóltam egy szót sem többé, csak hátat fordítva nekik lesiettem a lépcsőn, majd felkapva az előszobában hagyott táskámat kirobogtam a házunkból, és bevágtam magam után a bejárati ajtót.

Mikor kiértem a friss levegőre, a könnycseppek megeredtek a szemeimből, de próbáltam őket legalább addig visszatartani amíg el nem érek Inniékhez. Nem beszéltem meg velük ugyan, de mertem remélni, hogy nem jelent majd számukra problémát az, hogyha néhány napig meghúzom magam náluk. Máshoz nem mehetek; Jungkookkal összevesztem, Hyunjinnal sem remekel a barátságunknak csúfolt valami, Changbinnel nem vagyunk olyan közeli kapcsolatban, hogy szállást kérjek tőle, Taehyunghoz pedig nem mehetek szintén, viszont pusztán erkölcsi okokból. Ha Jungkook tudomására jutna, hogy nem elég, hogy lefeküdtem elmondása szerint élete szerelmével, s lehet tőle vagyok várandós, hanem ennek tetejébe még nála is kempingezek, akkor ácsoltathatnám a koporsómat, mert az biztos, hogy Kook ezt nem hagyná szó nélkül.

Egy pillanatra még az is felmerült bennem, hogy elmehetnék Busanba Jiminékhez, de ezt a hirtelen jött logikátlan ötletet gyorsan elvetettem. Egyrészt olyan messziről képtelen lettem volna bejárni dolgozni, feleslegesen pedig nem szerettem volna szabadságot kivenni, habár most úgyis ki kell vennem, hogy kipihenhessem a felfázást és a stresszt.

Egyébként Busanba már csak azért is lett volna ostobaság elutazni, mert egyáltalán nem ismertem a várost, talán életemben egyszer-kétszer jártam ott, akkor is csak futólag. Ráadásul nem hiszem, hogy terhelnem kellenne a szülés előtt álló Jimint és elfoglalt férjét, Yoongit a magánjellegű problémáimmal, így egyetlen lehetőségként csak Inniékhez mehetek.

Bosszankodva vágtam be a bőröndömet a kocsim csomagtartójába, majd beültem a volán mögé, és próbáltam megnyugodni. A babámnak egyértelműen árt ez a rengeteg mennyiségű idegeskedés, szóval talán jobb is, hogyha határozatlan időre Inniéknél húzom meg magam. Amióta egy hónapja Innie Chanhez költözött már több alkalommal is jártam náluk. Megfigyeltem már akkor is, hogy a nappali és hálószoba mellett van egy vendégszobájuk is, tehát a helyhiány nem jelentene nekik gátat abban, hogy befogadjanak magukhoz.

Inniék lakása körülbelül olyan öt percnyi autóútra volt a mi házunktól, viszont ez alatt a rövid utazás alatt is jócskán volt időm és lehetőségem megélni a családommal kapcsolatos negatív érzéseket. Elképesztő mértékű harag tombolt bennem amiért apám képes volt megütni lényegében azért mert huszonkét évesen teherbeestem, ráadásul úgy, hogy nem tudom ki az apja. Semmi joga nem volt ahhoz, hogy ítélkezzen felettem, s hogy ő próbáljon meg igazságot szolgáltatni azért ami már megtörtént. Azt elfogadtam volna, hogyha szimplán csak dühös rám, vagy kiabál velem de azt nem, hogy fizikai erőszakot alkalmazzon, miközben konkrétan az ő unokáját várom. Nem volt joga ezt tenni velem, arról nem is beszélve, hogy az a pofon elképesztően megalázó volt számomra. Anya és Jeno pedig nem álltak ki mellettem kellőképpen, pedig ők is tudták, hogy nekem van igazam, hanem csak óvatosan odamotyogtak apának valamiket, amire a családfő természetesen rá sem hederített.