Élettánc [Befejezett]

TIBI

November 7., péntek

Árpival járni olyan, mintha az ember egy kismacskát próbálna megszelídíteni. Türelmesnek kell lenni, el kell érni, hogy bízzon benned, észben kell tartanod, hogy nincs érintéshez szokva, így bármilyen aranyosnak is találod, nem kezdheted el kedvedre dögönyözni, mert meg fog ijedni.

Ezt a dögönyözős dolgot persze Árpi esetében nem szó szerint kell érteni. Mindössze arra célzok, hogy Árpinak még nincsen tapasztalata kapcsolatok terén, így könnyen megijed annak minden új dolgától, úgyhogy nagyon óvatosnak és visszafogottnak kell lennem vele szemben. Alapból semmi problémám ezzel, hiszen bele is egyeztem aznap, amikor összejöttünk, de akkor jelentősen megnehezíti a dolgomat, amikor éppen legszívesebben szájon csókolnám Árpit az iskolában, mindenki szeme láttára, vagy éppen a folyosón haladva alig bírom megállni, hogy ne fogjam meg a kezét, egyértelművé téve ország-világ számára, hogy ő hozzám tartozik. Persze ha valami, akkor egy ilyen húzás mindennél jobban megrémítené, így vissza kell fognom magam, bármilyen nehéz is.

Ugyanakkor Árpival olyan is járni, mintha a mennyországba csöppentem volna. Már az is csodálatos, hogy egyáltalán megcsókolhatom, még ha csak akkor is, amikor ketten vagyunk, csodálatos látni, hogy egyre jobban bízik bennem, és csodálatos, hogy minden jel arra utal, hogy szerelmes belém. Az meg aztán biztos, hogy én is szerelmes vagyok belé. Szerelmes vagyok a félénkségébe, szerelmes vagyok abba, hogy minden alkalommal elpirul, amikor csak hozzáérek, szerelmes vagyok abba, hogy milyen intelligens, abba, hogy olyan finoman csókol meg, mintha attól tartana, hogy fájdalmat okoz, abba, hogy máshogy működik, mint a többiek, és szerelmes vagyok az összes tétova mosolyába, minden jól megfontolt szavába. Még ha a szerelmünk akkorra korlátozódik is, amikor négyszemközt vagyunk, ez a legjobb dolog, amit kaphattam az élettől. És bármennyire is vágyom rá, hogy az emberek tudjanak rólunk, soha nem kényszeríteném rá ezt Árpira, mert utálom a gondolatot, hogy bármilyen bántás érje emiatt.

Egyébként meg nem igaz az, hogy senki sem tud rólunk. A felnőtt bátyáim napok óta úgy viselkednek, mint a kamaszlányok; az őszi szünetben állandóan cukkoltak és ugrattak, amiért a telefonomon lógok, amióta pedig újra Pesten vagyok, minden nap kérik a részletes beszámolót Árpi-ügyben. Én meg úgy teszek, mintha kelletlenül viselném a viselkedésüket, pedig valójában jólesik, és tudom, hogy azért csinálják, mert örülnek nekem, és örülnek Árpinak. Tényleg mindenkinek ilyen testvérekre lenne szüksége, mint az enyémek.

De persze nem csak miattuk volt jó a szünet, hanem a szüleim miatt is. Szeretek ebbe az iskolába járni, de azt a részét nagyon utálom, hogy alig látom őket, így most nagyon jólesett ez a több mint egy hét, amit velük tölthettem. Ők pedig annyira büszkék rám, hiába mondtam, hogy egyáltalán nem számítok jónak még csak a csoportunkban sem, mintha meg sem hallanák, csak azt hajtogatják, hogy egy nap híres énekes lesz belőlem. Azt hiszem, szülőkből is mindenkinek olyan kellene, mint az enyémek.

Ma reggel fütyörészve készülődtem iskolába, amivel valószínűleg mindkét szobatársamat az őrületbe kergettem, ugyanis Zalán miután kimenekült, úgy csapta be maga mögött a szobaajtót, hogy a falak is beleremegtek, Soma pedig bár nem szólt rám, elkaptam egy végtelenül fáradt, ingerült pillantását, amit látva inkább abbahagytam a fütyülést. Nem akartam bosszantani, így is elég gondterheltnek látszik mindig mostanában, de nem tehetek róla, mert nekem pont hogy jókedvem van folyamatosan. Szinte lebegve tart a gondolat, hogy van egy Árpim.

Bár a mai napnak nem örültem túlzottan, mivel az egész napos énekórák azt jelentették, hogy nem lesz lehetőségem megfogni Árpi kezét a pad alatt, és nem írogathatunk egymásnak egész nap. Ráadásul ma még a zongorajátékunkra is kapunk egy duplajegyet, és tudtam, hogy ebben nem sok jóra számíthatok Mezeinétől. Árpi az órák alatt párosmunkában is, és az órákon kívül is sokat tanított zongorázni, de világos volt, hogy ez nem sokat fog érni, ha a tanárnő úgy ítéli meg, nem vagyok elég elit ahhoz, hogy jó jegyet kapjak.