Élettánc [Befejezett]

ZITA

November 21., péntek

Szinte már bevett szokássá vált, hogy reggelente veszekszünk egyet Somával. A téma mindig ugyanaz, az edzés, illetve a reggeli megléte vagy kihagyása. Ma sikerült rávennie, hogy ne menjek le a táncterembe, pedig elég korán keltem, hogy kicselezhessem, de hiába, mert amikor lábujjhegyen kiléptem a folyosóra, ő már ott állt készenlétben, és csak arra várt, hogy visszafordíthasson, ha edzeni támadna kedvem. Azt nem mondom, hogy beleegyeztem bármibe is, inkább csak nem volt más választásom.

Cserébe viszont nem voltam hajlandó lemenni vele reggelizni. Percekig tartó kiabálás, és a részemről hisztizés és toporzékolás után sikerült kompromisszumot kötni, miszerint kihagyhatom a reggelit, ha megiszok egy bögre tejet, amit Soma felhoz, és ebédet rendesen eszek. Fogcsikorgatva fogadtam el a döntést, mert tudtam, hogy jobbat úgysem tudok kierőszakolni. Én mindig is makacs voltam, de Soma is döbbenetesen az tud lenni, ha rólam van szó.

A reggeli háborúzások miatt mindig haragban érkezünk meg a suliba, és nem szólunk egymáshoz általában az első óra végéig. De csak addig, mert tovább nem tudok haragudni, a sértettségem fokozatosan átalakul hálává, ugyanis nem kis dolog az, amit Soma értem tesz.

Amikor múlt héten kibékültünk, nem tudom, tisztában volt-e vele, hogy még milyen hosszú út áll előttünk, és hogy az csak az első lépés volt, hogy őt újra beengedem. És ha tisztában is volt vele, nem hiszem, hogy tudta, mivel áll szemben; nem hiszem, hogy számított arra a rengeteg hisztire, makacskodásra és abnormális viselkedésre, ha kajáról van szó. Ugyanis hiába ismertem fel, hogy segítség kell, attól még továbbra is minden idegszálam sikítva tiltakozik az evés és a hízás ellen. Somát azonban láthatóan nem érdekli, hogy milyen nehéz eset vagyok. Beleáll az összes vitába; ha kell, ordibál velem mások füle hallatára, ha kell, megvigasztal, ha kell, meghallgat, aztán ha kell, megint megszid, tehát mindent, de tényleg mindent megtesz azért, hogy jobban legyek. Cserébe én meg próbálok türelmes lenni vele, de csomószor kudarcot vallok, csomószor kiakadok, csomószor vagyok kibírhatatlan, mert ezt teszi velem ez az egész. De Somát ez sem érdekli. Ugyanúgy támogat tovább. Úgyhogy valószínűleg soha, de soha nem fogom megérdemelni őt.

Mivel balett helyett már hip-hoppal foglalkozunk, a mostani táncórák különbözőbbek nem is lehetnének, mint az elmúlt hetekben. Elfogult vagyok, de szerintem sokkal több élet van most a táncteremben, jobb a hangulat, és az izgalom is több a baletthez képest, ami valljuk be, néha elég unalmas tud lenni. A hip-hop ellenben mindig lendületes, menő és fiatalos, és sokkal könnyebb benne elengedni magad, ezért is szeretem annyira. Csak most jövök rá, hogy az elmúlt időben mennyire nem szerettem az órákat, és valójában mennyire kínlódtam a balettal. Az igaz, hogy a megszállottja voltam, és éjjel-nappal csináltam, de örömöt azt nem nagyon okozott, csak azért erőltettem, hogy versenyre kelhessek Lizáékkal, illetve hogy magamat kínozhassam. Még egy dolog tehát, amiben Somának tökéletesen igaza volt, csak én túl elvakult voltam, hogy meglássam. Persze egy kicsit még mindig elvakult vagyok, de legalább már tudom magamról, hogy az vagyok.

Az is tagadhatatlanul jó érzés, hogy most, hogy elkezdtük a hip-hopot, végre nem Lizáék felségterületén vagyunk, hanem az enyémen. Az a két lány amilyen profi a balettban, olyan idegen ebben a stílusban, és hízik a májam minden alkalommal, amikor én könnyedén megcsinálok valamit, amivel nekik alaposan meggyűlik a bajuk. Persze nem adják fel, erőltetik pont úgy, ahogy én a balettet, úgyhogy még az is lehet, hogy ebben is jobbak lesznek nálam idővel, de azért egyelőre nagyon jólesik ez a kis fölényem.

És ez a kis fölényem ma a szokásosnál is jobban kiütközött. Az órák nagy részében egy csoportos koreográfiát tanultunk be, és hát Liza meg Kitti nem igazán ügyeskedett, úgyhogy a hátsó sorba kerültek, és annyira szenvedtek, hogy kis híján megsajnáltam őket. De csak kis híján, mert ennél jobban lefoglalt az öröm, hogy én viszont elöl táncolok, és igazából minden összejön, amit akarok.