Élettánc [Befejezett]

ZITA

Szeptember 2., kedd

Katasztrófa. Így jellemezném újdonsült lakótársaimat.

Rémálom. Így pedig azt, hogy milyen érzés velük egy szobában élni.

De komolyan, miért nem tudtam az osztályunk másik lányszobájába kerülni? Még az a para Odett nevű lány is jobb lett volna, mint ez a két csaj. Vagy miért nem lakhatok egyszerűen Somával?

Ugyanis Horváth Liza és Horváth Kitti abban a percben kiborítottak, hogy vasárnap délután beléptek a közös kollégiumi szobánk ajtaján. Különösképp Liza. Egyből feltűnt, hogy sanda pillantásokat vet felém, de nem gondoltam volna, hogy ez a vele pontosan megegyező árnyalatú, festett bordó hajam miatt van. Ezután ugyanis gyanakodva megkérdezte, hogy mégis mióta van ilyenre festve. Megmondtam neki, hogy kereken egy éve. Erre kerekperec kijelentette, hogy szerinte nekem a sötétbarna haj sokkal jobban állna. Végül a fülem hallatára kezdett sopánkodni Kittinek, hogy mennyire utálja, amikor valakivel megegyezik valami a kinézetében, mert akkor elhalványul az ő egyénisége.

Én meg csak ültem ott az ágyamon, döbbenten hallgattam, és bár akkor még egy egész kicsit reménykedtem abban, hogy nem mondja komolyan ezeket, azóta megbizonyosodtam róla, hogy de, Liza valóban ekkora liba, ráadásul feltűnési viszketegségben szenved.

És ez csak a kezdet volt. Ott van még az is, hogy reggelente egy órán keresztül sminkelnek, és emiatt felvernek engem is az ébresztőjükkel, viszont este nyávognak, hogy zavarja őket a telefonom fénye, kapcsoljam ki, meg nem lehet mellettük semmire koncentrálni, mert állandóan üres hülyeségekről fecsegnek, de ha bedugom a fülhallgatómat, akkor fintorogva antiszocnak könyvelnek el, és minden egyes együtt töltött pillanatban tudatosan éreztetik velem, hogy kevés vagyok ehhez a helyhez, mert ők ebben a táncstílusban is otthon vannak, meg abban is, ismerik az összes műfaj összes szakszavát, hibátlanul tudnak balettozni, vannak vagy negyven kilók, és totál biztosak benne, hogy itt ők lesznek a legjobbak, a tanár is isteníteni fogja őket. (Ebben egészen addig hittem is neki, amíg tegnap meg nem ismertük a tánctanárunk személyében a mosolygásra képtelen Nemes Katalint.)

Liza és Kitti egyébként nem testvérek, semmi rokoni kapcsolat nincs köztük, és ezelőtt sosem találkoztak, de nagyon találó, hogy még a nevük is ugyanaz, ugyanis teljesen ugyanabból a fából faragták őket. Magabiztosak, törtetők és undokok. És ha nem vigyázok, akkor könnyen a földbe tiporhatnak.

A ma reggeli sminkes rituáléjuknál már tényleg ordítani tudtam volna velük, pedig csak a második reggelünket töltöttük együtt. Tegnap majdnem elkéstem miattuk a legelső napon, mert nem fértem oda időben a szobánkhoz tartozó mosdókagylóhoz, és emiatt Soma is majdnem elkésett, aki a koli földszintjén várt rám. Ha nem oldja fel a rosszkedvemet a poénjaival, akkor valószínűleg egész nap dühös és dacos lettem volna. És így is megvolt bennem egész nap a szorongás az új hely miatt, amíg körülöttem mindenki egyre lelkesebb lett a nap folyamán, én egyre jobban elbizonytalanodtam, hogy ide való vagyok-e.

Ma már rutinosabb voltam, nem várakoztam a szobánkban lévő tükörre, hanem a lányok közös mosdójába mentem, és az időről időre bejövő lányok furcsálló pillantásai közepette kényelmesen megmostam az arcom, megfésülködtem és kihúztam a szemem.

Így Somával viszonylag hamar beértünk a suliba, ami egyébként öt perc sétára van a kolitól. Jól is jött, hogy korán érkeztünk, mert a mai napot az első táncóránkkal kezdtük. És bár igyekeztem nem mutatni, szabályos gyomorgörcsöm volt emiatt.

Ezúttal betekintést nyerhettünk a suli épületének másik szárnyába is, ami a művészeti tárgyaknak biztosít helyet, ha az aulából elindulunk az osztálytermekkel ellentétes irányba vezető folyosón, akkor rögtön bal kéz felől van a zeneterem, jobb kéz felől a rajzterem, aztán a folyosó balra kanyarodik, és elvezet a táncteremhez meg a hozzá tartozó öltözőkhöz.