Élettánc [Befejezett]

ZITA

Szeptember 12., péntek

Amikor ma reggel Nemes a tekintélyt kölcsönző, kopogó lépteivel megjelent a táncteremben, és közölte, hogy ma egész nap párokban fogunk dolgozni, az első érzésem a megkönnyebbülés volt. Nagyon nehezen szokom hozzá a figyelő tekintetekhez, miközben táncolok, így az előző táncórákon az egyéni feladatokat kivétel nélkül remegő lábakkal csináltam végig, hogy aztán úgy tegyek, mintha nem venném észre Liza és Kitti becsmérlő pillantásait. Megkönnyebbültem, hogy ma ez nem fordulhat elő, hiszen Somával kettesben minden egyszerűbb, vele biztonságban érzem magam, és az egész tánc csak egy jó szórakozásnak tűnik. De szinte a végére sem értem ennek a gondolatmenetnek, amikor a megkönnyebbülésem átcsapott a szokásos szorongásba. Eszembe jutott, hogy talán nem is Soma lesz a párom. Talán nem mi választunk.

Miközben elkezdtünk nyújtani, odasúgtam a félelmemet Somának is, de mivel Nemes éppen nagymonológot tartott a tánc előtti alapos bemelegítés fontosságáról, rám rivallt, hogy ne beszélgessek, hanem figyeljek oda, így nem tudtam választ kapni Somától. Sokszor érzem úgy magam a táncórákon, mintha egy neveletlen, állandó fegyelmezésre szoruló gyerek lennék, ami betudható egyrészt Nemes vasszigorának, amivel a legkisebb hibákba is beleköt a táncunkban, másrészt azoknak a pillanatoknak, amikor kivételesen felengedek a táncteremben és Somával végigbohóckodjuk az egész gyakorlatot. Ebből az következik, hogy vagy azért nyújtok rossz teljesítményt, mert remegek, mint a kocsonya, vagy azért, mert nem veszem komolyan a feladatot. Lizának és Kittinek meg hízik a mája, mikor le leszek cseszve. Így ment ez egész héten.

A hosszas bemelegítést követően Nemes leült az egyik padra, mi hatan pedig odagyűltünk köré a földön, és vártuk, hogy elkezdje osztani az instrukciókat.

– A tanév során először fogtok párokban táncolni, de korántsem utoljára. A páros tánc kiemelkedően jó lehetőség egy történet elmesélésére, illetve az érzelmek bemutatására, emellett bár a félévi vizsgakor nem, de az év végikor ilyen formában is elő kell majd adnotok egy koreográfiát. Így az órákon is sokszor fogjuk alkalmazni. – Nemes tartott egy kis szünetet, aztán rátért arra a részre, ami a legjobban érdekelt mindenkit. – A párokat most fogjuk beosztani, de ezek nem csak a mai napra szólnak, hanem az egész tanévre, sőt, valószínűleg az iskolában töltött időtök egészére. Ez azért fontos, mert két embernek nem kevés időre van szüksége, hogy tökéletesen összeszokjon a táncban és alaposan megismerje a másik minden rezdülését, ezért a párcserére csak nagyon indokolt esetben lesz lehetőség a későbbiekben. – Ezt hallva egyből közelebb húzódtam Somához, ugyanis csakis vele tudom elképzelni a közös táncot, senki mással. Nem tudatos mozdulat volt, de Nemes figyelmét nem kerülte el, ugyanis teljesen olyan volt, mintha a következő mondatával erre reflektálna, egyben szét is zúzta a reményeimet. – A párokat nem ti választjátok, hanem én fogom megszabni. Ha ez nem így lenne, akkor értelemszerűen mindenki azzal állna össze, akivel a legjobban érzi magát, ez pedig könnyen a jó teljesítmény rovására mehet – vetett szúrós pillantást célzottan rám és Somára. – Az elmúlt órákon már volt lehetőségem megfigyelni azt, hogy mik az erősségeitek és a gyengeségeitek, ennek megfelelően olyan személlyel fogtok összekerülni, aki hasonló szinten áll és jól kiegészít titeket. Danit Lizával raktam össze – hirdette ki Nemes az első párost, amin azt hiszem, senki nem lepődött meg. Ki nem mondott tény, hogy ők ketten a legprofibbak a csoportból. Liza kifejezetten elégedettnek tűnt, Dani pedig a tőle megszokott nemtörődömséggel biccentett, eközben mi négyen, akik maradtunk, kíváncsian vártuk Nemes további összeállításait. Megpróbáltam legalább olyan nyugodtnak látszani, mint amilyen kétségbeesett voltam valójában, ugyanis tudtam, hogy Nemesnek nem tetszene, hogy ennyire ragaszkodom Somához. – Kittinek Soma lesz a párja – nézett az érintettekre a jóváhagyásukra várva, amit Kittitől boldog, Somától kedvetlen formában meg is kapott. – Zitának pedig Milán – mondta ki az én párom nevét is, amit kizárásos alapon magamtól sem volt nehéz kitalálni. Nem akartam bunkó lenni Milánnal, így a lehető leglelkesebben próbáltam tudomásul venni, hogy együtt fogunk táncolni, de a görcs ott volt a gyomromban, a gombóc pedig a torkomban. Milánnal beszélgettünk már párszor, rendes srác, de akkor sem Soma.