Forza Milan

13. fejezet

Lexy

- Még kettőt ebből a sorozatból, aztán mehettek kapura rúgni - adtam ki a feladatot a kicsiknek, akik készségesen teljesítették. Amint kész voltak a kötelező edzéssel, már meg is rohamozták a kaput.

- Víctor Valdés vagyok - jelentette ki Medox, ami nem okozott meglepetést, tudván, hogy ő a kedvenc kapusa.

- Én a szokásos - flegmult be Dárius és ebből tudtuk, hogy megint CR7-et játszik.

- Miért pont Valdés? - hallottam meg egy hangot a hátam mögül. Megfordultam és a Milán egyik hátvédje nézett rám érdeklődve.

- Mert ő az öcsém kedvenc kapusa, ráadásul Barca szurkoló is.

- Aha, és a másik tesód?

- Ő Realos - húztam el a szám.

- Az kemény - nevetett fel De Sciglio. - Megnéznék veletek egy El Classicót.

- Hidd el, hogy nem akarod te azt látni - mosolyodtam el.

- Na, miért?

- Megosztott a családom. Anya és Dárius a Realnak szurkol, míg Medox és én a Barcelonának.

- És apukád?

- Nem szereti a focit - vontam meg a vállam, de nem akartam elmagyarázni, hogy az ő utálata inkább azoknak a focistáknak szól, akiket anya stíről folyamatosan. - Ő a boxért van oda, amit az öcséim nevéből is ki lehet következtetni. Dárius, mint Michalczewski és a kicsi pedig Junior, Roy Jones Junior után.

- Ahhoz képest úgy látom, hogy a fociért jobban odavannak, mint a boxért - nézett a két fiú felé, akik nem törődve velünk, rugdosták a labdát egymásnak.

- Dárius négy évig aikidozott, de aztán abbahagyta a foci miatt, pedig már volt egy csomó érme - meséltem el olyan dolgokat a srácnak, amiket nem is akartam, de egyszerűen annyira normálisnak tűnt és jó volt vele dumálni.

- A Milánt nem szeretitek? - kérdezte vigyorogva, és láttam rajta, hogy valóban érdekli.

- Dehogynem - mosolyogtam és a karkötőimre mutattam, amik vastagon takarták az alkarom. - Látod? Forza Milan - böktem az egyikre.

- Ja, meg Visca Barca. És ez? - nézett az egyik olasz színűre, de gyorsan elkaptam a kezem és csak remélni mertem, hogy nem tudta elolvasni a rajta szereplő nevet. Úgy látszik, hogy azt nem, de egy másikat igen.

- Neymar? - húzta el a száját. - Tetszik a kis brazil?

- Nem rossz pasi - vontam meg a vállam és megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, hogy a csapattársa nevét nem vette észre.

- Vagy úgy?! - vigyorgott. - Csak a pasik miatt nézed a focit, mi?

- Nem mondom, hogy ez nem játszik közre, de ha hiszed, ha nem, maga a játék is tetszik. Sőt, képzeld, lány létemre még azt is tudom, hogy mi az a les - néztem rá kihívóan.

- Oké, csak vicceltem. Ahogy edzed a tesóidat azért látszik, hogy valamennyit konyítasz hozzá - dicsért meg, ami jól esett.

- Mindent megpróbálok, hogy segítsek nekik, mert focisták akarnak lenni, de sajnos a szüleimnek nem telik arra, hogy edzésre járathassák őket, így maradok én - komolyodtam el.

- Az gáz - nézett a tesóimra -, mert ahogy én látom, elég tehetségesek. Az ízlésükön van még mit javítani - nézett rám -, de az is megoldható.

- Hé, ne cikizd az ízlésüket - háborodtam fel. - A spanyol foci a legjobb és a legszebb a világon.

- Ezt most komolyan egy vérbeli olasszal akarod megvitatni? - húzta fel a szemöldökét.