Forza Milan

61. fejezet

Lexy

A kezdeti gyászos hangulat után a bevásárlás végre jókedvűre sikeredett. Szatyrokkal megpakolva, nevetve léptük át a házunk ajtaját. A konyhába érve kipakoltam a táskákból majd mindent a helyére tettem.

- Ez hova megy? - kérdezte nevetve Lolo miközben az ujjai közt egy tamponos dobozt lóbált.

- Add ide - kaptam ki a kezéből zavartan. - Miért van az, hogy ti férfiak megláttok egy ilyet és azonnal vigyorogni kezdtek? - tűntem el a fürdőszobában.

- Passz - vonta meg a vállát mikor utánam jött. - Talán, mert ez nekünk legalább annyira ciki, mint nektek?

- Lehet - húztam el a számat majd inkább eltereltem a beszélgetést. - Mit fogsz most csinálni, hogy hazajött a bátyád? - nem azért kérdeztem, hogy elszomorítsam, de sikerült.

- Fogalmam sincs - mondta letörten - egyenlőre nem akarok hazamenni.

- Akkor maradj itt - ajánlottam fel azonnal.

- Köszi, de nem akarok útban lenni.

- Lolo, mikor voltál útban? - húztam fel a szemöldököm.

- Biztos nem zavarnék? - pislogott rám boci szemekkel. Hozzábújtam és jól megölelgettem.

- Te sose zavarsz - nyomtam puszit az arcára. Lehajtotta a fejét és befúrta magát a nyakamhoz.

- Nem is tudom, mi lenne velem nélküled? - motyogta.

- Megölne az unalom? - vigyorogtam rá úgy, hogy végre ő is elmosolyodott.

- Az biztos. Sose láttam még ilyen csajt, akinek ennyire kusza lett volna a szerelmi élete.

- Nem is kusza - léptem el tőle sértődötten.

- Gondolod? Nézzük csak. Ott van Stephan, akivel jársz, Mattia aki fülig beléd van esve na meg a kis brazilod, akit szintén az ujjad köré csavartál.

- Nem is az enyém - morogtam, mint egy bolhás kutya.

- De szeretnéd.

- Mi? Dehogy! - löktem meg a vállát és csak most vettem észre, hogy egész eddig szívatott. - Hogy te mekkora szenya vagy? - nevettem el magam én is.

- Annyira jól esett - kapta el a derekamat majd kihúzta a hajgumit a rasztáimból és feljebb copfozta a tincseket a fejem tetejére. - Így ni - szemlélte büszkén a művét. - Most úgy nézel ki, mint egy hagyma.

- De jó nekem - forgattam meg a szemeimet. Hülyéskedésünknek a csengő hangja vetett véget.

- Már ennyi az idő? - néztem a falon függő órára majd sietősen a bejárathoz mentem. - Ciao - köszöntem a küszöbön toporgó focistának, aki rám nézve széles mosolyra húzta a száját. - Mi az?

- Ciao Hagymácska - borzolta össze a hajamat.

- Ó, basszus - nyögtem fel. - Lolo kinyírlak! - kiáltottam el magam, majd behívtam a még mindig vigyorgó srácot. - Várnod kell míg átöltözöm, mert nem rég értünk haza a vásárlásból - magyaráztam hadarva.

- Semmi baj, én jöttem kicsit korábban. Ciao Lorenzo - fogott kezet a barátommal.

- Helyezzétek magatokat kényelembe - néztem rájuk - addig én felveszek valami sportosat - indultam el a lépcsőn felfele.

- Segítsek? - hallottam meg Mattia hangját. Nevetve emeltem fel a középső ujjam, amit ők röhögve fogadtak.

A szobámba érve gyorsan előkerestem egy sportmelltartót, egy egyszerű, kinyúlt pólót és egy kényelmes rövidgatyát. A tükörbe nézve először elvigyorodtam majd szemforgatva húztam ki a gumit a hajamból. Egy egyszerű mozdulattal összefogtam az összes tincset és egy egyszerű lófarokba kötöttem. Felhúztam a tornacipőm aztán pedig lesiettem a rám várakozó fiúkhoz. Ahogy beléptem a konyhába, hirtelen elhallgattak.