Forza Milan

100. fejezet

Stephan

- Lexy várj! - nyúltam a barátnőm után, de ő kipattant mellőlem és egy szempillantás alatt már a bejárati ajtót csukta maga után. - Bassza meg! - ütöttem mind két kezemmel a kormányra. - Bassza meg, bassza meg! - ismételtem meg a mozdulatsort.

Felbőgettem a motort és padlógázzal indultam haza felé. Nem akartam elhinni, hogy összevesztünk, jobban mondva Lex csalódott bennem, amit meg is értek. Annyi, de annyi lehetőségem lett volna elmondani, hogy januártól eligazolok az AS Romához, de nem tettem. Féltem, hogy mit fog szólni és most, hogy kitudódott, már nem tudom neki megmagyarázni, hogy nem tehettem mást. Vagy ez, vagy irány Franciaország ahol még messzebb lettem volna tőle. Így is egy óra repülőút vagy öt óra autókázás, hogy láthassuk egymást.

- Az az istenverte nagypofájú köcsög - szidtam hangosan a védőt, aki megfosztott a lehetőségtől, hogy én adagolhassam be a hírt a barátnőmnek. - Beverem a képét, csak kerüljön a kezem közé!

Pedig olyan jól indult ez az este. Láttam, hogy Lexy feloldódott a barátaim társaságában és jól érezte magát. Úgy gondoltam, hogy majd reggel elmondom neki a tényeket, miután ágyba vittem a reggelit, de ebből nem lesz semmi. Mikor nekem szegezte a kérdést, már tudtam, hogy ebből nem jövök ki jól. Hiába próbáltam húzni az időt, nem engedte. Aztán ahogy felfogta a dolog lényegét, megkért, hogy vigyem haza, pedig úgy volt, hogy ma velem alszik.

Annyira belemerültem az önsajnálatba, hogy nem is figyeltem merre megyek. Mikor leparkoltam az ismerős ház előtt, akkor fogtam fel, hogy hova is jöttem, de már nem fordultam vissza.

- Hát te? - kérdezte álmosan a házigazda, mikor szinte rátörtem az ajtót. Nem rég érhetett haza a koncertről. - Hol hagytad az "édes" kis barátnődet?

- Ne most Emis - intettem le fáradtan. - Itt alhatok ma?

- Persze - lépett el az ajtóból. - Mi történt? Zűr van a Paradicsomban? - kísért be a nappaliba, ahol ledobtam magam az egyik kanapéra.

- Úgyis lehet mondani - húztam el a számat. - Lexy megtudta, hogy januártól a Romában játszom.

- És? Nem mindegy neki, hogy hol vagy? - huppant le Emis két bontott sörrel a kezében, amiből az egyiket felém nyújtotta. Nagyot kortyoltam a keserű italból és csak aztán válaszoltam.

- A gond az, hogy nem tőlem tudta meg. De Sciglio nem tudta tartani a pofáját - húztam meg újra az üveget.

- Ja, pajtás akkor ez a te sarad. Bár nem értem, hogy mi köze van a csapattársadnak a dolgaidhoz?

- Mattia is Lexyt akarja - sóhajtottam fel - és ha nem leszek itt, lehet hogy sikerül neki becserkésznie.

- Mi a faszt tud az a csaj, hogy így odavagytok érte? - hördült fel a barátom. - Még csak nem is híres!?

- Pont ezért - dőltem hátra. - Tudod, ő már az első perctől kezdve nem úgy kezel minket, mint sztárokat. Neki olyanok vagyunk, mint az átlag ember és ez olyan jó a rengeteg felhajtás után...

- Én ezt értem, de nem gondoltál még rá, hogy ez csak a látszat? Ezzel akar megfogni magának? Lehet, hogy a többiekkel is ugyanezt a játékot játsza.

- Nem! - csattantam fel. - Ő nem olyan - vettem a védelmembe. - Te nem ismered őt úgy ahogy én. Ő a legszeretetreméltóbb, legaranyosabb, legártatlanabb...

- Oké, oké vettem - emelte fel a kezeit a rapper. - Szóval ő maga a megtestesült tökéletesség - fintorgott.

- Na látod, ezzel rohadtul nem értene egyet, pedig így van.