Forza Milan

60. fejezet

Lexy

- Mit mondtál? - kérdeztem, pedig kristálytisztán hallottam amit mondott.

- Francesco a bátyám - nyögte ki újra, de az arca közben fájdalmasan megrándult.

- Mikor kérdeztem, azt mondtad, hogy nincs testvéred - néztem rá értetlenül. De hiába fixíroztam, mert a szemei a földet pásztázták, ajkait összeszorította, és még véletlenül sem pillantott felém. Teljes némaságba burkolózott, én pedig türelmetlenül vártam a fel nem tett kérdéseimre a válaszát. Mikor néhány perc múlva sem nyilatkozott, a kezét kezdtem rángatni. - Lolo, mi ez az egész?

Akkorát sóhajtott, hogy a környező fákon ülő madarak ijedten rebbentek szét tőle. Egy padhoz húzott és leültünk.

- Francesco négy évvel idősebb nálam - kezdett bele. - Mikor kicsik voltunk, folyton együtt lógtunk. Imádtuk egymást. Ő volt az én okos és nagy bátyám, aki minden rossztól megvédett. Ha kellett elverte az ovis társaimat, akik csúfoltak, megtanított biciklizni és mindig lebeszélte anyáékat a büntetésről, ha rosszat csináltam. Aztán pár éve kiderült, hogy én... - nyelt egy nagyot. - Szóval, hogy én a fiúkat szeretem. Cesc teljesen begőzölt ettől. Elmondott mindenféle rossz buzinak. Nem volt olyan nap, hogy ne alázott volna meg valamilyen módon. Úgy beszéltük meg, hogy egyenlőre csak a család tudjon a másságomról, de ő tett róla, hogy ne így legyen. Az összes barátomat elüldözte mellőlem mikor közölte velük, hogy vigyázzanak, mert homokosok lesznek tőlem - hajtotta le a fejét, ahogy visszaemlékezett a múltra.

Ahogy Lorenzo elgyötört arcára néztem, kedvem lett volna Francescot megfojtani egy kanál vízben, vagy legalább jól megverni, amiért ekkora fájdalmat okozott az öccsének.

- Akik ez miatt elfordultak tőled, nem is voltak igazi barátok - öleltem át a derekát és hozzábújtam, hogy érezze, vele vagyok.

- Nem is az ő árulásuk fáj a legjobban, hanem a bátyámé. Egyik nap részegen jött haza, hallottam, hogy rosszul van és hány. Benyitottam hozzá a fürdőbe, hogy megkérdezzem kell-e neki segítség. Ott görnyedt a wc felett egy szál boxerben és mikor meglátott teljesen kiakadt, hogy biztosan azért mentem be, mert rá akartam mászni. Érted? . csorogtak le a könnyek az arcán. - A saját bátyám mondott nekem ilyet.

Megfogtam a fejét és a vállamhoz húztam. A zokogás elemi erővel tört ki belőle. Hagytam, hagy sírja ki magát miközben a hátát simogattam. A járókelők furcsán nézegettek minket, de nem érdekelt. Ha valakinek nem tetszett az arckifejezése, olyan csúnyán néztem rá, hogy egyből odébb állt. Néhány perc múlva abbamaradt a válla rázkodása és a sírása hüppögéssé szelídült.

- Van egy zsebkendőd? - kérdezte szipogva, mire a zsebembe nyúltam és kivettem egy köteggel. Most értettem meg anya szavait, aki mindig azt mondta, hogy "bárhova mész legyen nálad zsepi, mert sose lehet tudni, mire lesz jó."

Lorenzo megtörölte a szemeit, kifújta az orrát majd beletúrt a hajába.

- Nagyon szarul nézek ki? - pislogott rám kivörösödött szemekkel mire elnevettem magam.

- Nem - ráztam meg a fejem. - Most is olyan édes vagy, mint amilyen szoktál lenni - pusziltam meg az arcát.

- Tudod, te vagy az első olyan valaki az életemben, akit nem érdekel, hogy... - kezdett bele, de megakadt. Rájöttem, hogy az idióta bátyja miatt olyan nehéz neki erről beszélnie.

- Hogy a fiúkat szereted? - segítettem ki, mire bólintott. - Addig míg nem az én pasimra pályázol - vontam meg a vállam - addig rohadtul nem érdekel - poénkodtam el. - Te nekem Lolo vagy, a legjobb barátom, függetlenül attól, hogy melyik nemhez vonzódsz - öleltem meg újra.

- Basszus, miért nem te vagy a testvérem? - sóhajtott fel.

- Apropó, testvér! Hol volt a bátyád eddig, hogy nem találkoztam vele?

- Firenzében jár egyetemre - húzta el a száját Lorenzo. - Anyáék tettek róla, hogy jó messzire kerüljön tőlem. Amikor elment, számomra megszűnt, mint testvér.

- Legalább ők melléd álltak - löktem meg a vállát és mutattam rá egy fontos momentumra.

- Igen - mosolyodott el végre halványan. - Bár apa nehezen emésztette meg, de nem hagyta, hogy Cesc teljesen tönkre tegyen.

- Na látod - simítottam végig a karján - nem csak én vagyok aki így is szeret.

- Hát szeretsz? - tette kezét bolondozva a mellkasára és ebből rájöttem, hogy végre megnyugodott.

- Te vagy a mindenem - pislogtam rá picsásan. - Adj egy csókot, hogy megpecsételhessük a szerelmünket - csücsörítettem felé, de elröhögtem magam.

- Azt már egyszer kipróbáltuk és nem nagyon jött be, úgyhogy a helyedben én nem erőltetném - nézett rám vigyorogva.

- Idióta - ütöttem vállba, majd a szemközti boltnál lévő órára néztem. - Basszus, már ennyi az idő? - ugrottam talpra és magammal rántottam a barátomat is. - Nem leszek kész a vásárlással, mire Mattia értem jön - szaladt ki a számon.

- De Sciglio? - ráncolta össze a homlokát Lolo.

- Igen, tegnap megbeszéltük, hogy ma futni megyünk.

- Lexy, ugye tudod, hogy neked van barátod?

- Futni megyünk, nem dugni - forgattam meg a szemeimet.

- Egy szóval nem mondtam, hogy erre gondoltam. Miért, te igen? - nézett rám jelentőségteljesen.

- Hülye! - háborodtam fel. - Tudod jól, hogy Stephanon kívül nem érdekel senki - vágtam be a durcát.

- Tudom, de ne mond, hogy te nem vetted észre, hogy bejössz Mattiának?

- Mi van? - értetlenkedtem.

- Ne már - pislogott rám miközben áthatóan nézet az arcomat. - Te tényleg ennyire vak vagy? Hát nem látod?

- Mit?

- Hogy Mattia oda-vissza van érted - vigyorgott a képembe.

- Az nem lehet - motyogtam. - Azt mondta, hogy csak a barátom szeretne lenni - suttogtam miközben tanácstalanul néztem Lorenzora.

- Tudod édesem - karolta át a vállamat - nagyon sokat kell még tanulnod a férfiakról. És ki tudna neked a legtöbbet tanítani róluk, ha nem egy pasi? - mutatott magára önelégülten, mire elnevettem magam. Éreztem, hogy egy nagyon hosszú, de nagyon vicces vásárlásnak nézek elébe.