Forza Milan

57. fejezet

Lexy

Mosollyal az arcomon keltem ki reggel az ágyból. Egy gyors zuhany után felöltöztem majd leugrándoztam a konyhába.

- Buongiorno! - köszöntem jókedvűen a szüleimnek.

- Neked is - morogta apa, anya viszont csak biccentett egyet. Basszus, még mindig haragszik rám a tegnap este miatt.

- Bocs anya - öleltem át a derekát hátulról és az államat a vállára helyeztem. - Nem akartam bunkó lenni.

- Pedig sikerült - motyogta, de a hangján éreztem, hogy már nem haragszik annyira.

- Tudooom - húztam el a szót -, de értsd meg, előbb nekem kellett beszélnem vele - ültem le a helyemre.

- Ahogy este láttam, sikerült tisztázni a dolgokat - mosolyodott el végre.

- Igen - bólogattam elvörösödve és hogy zavaromat leplezzem, beleharaptam a lekváros kenyerembe. - Sok mindent elmesélt és megmagyarázott.

- Örülök neki, hogy kibékültetek - mondta, mire apa csak hümmögött egyet.

Egy darabig csendben reggeliztünk, de mikor felkeltek a fiúk, vége lett a nyugodt, csendes reggelinek.

- Mi a terved mára? - kérdezte anya az ajtóból, miközben az öcséimet terelte a kocsi felé.

- Nem tudom - vontam meg a vállam. - Szerintem elmegyek Lolohoz, és együtt kitalálunk valamit.

- Megtennéd, hogy bevásárolsz? A lista ott van a hűtőn, pénz pedig a szokott helyen - integetett már az autóból, majd elhajtottak.

Besétáltam a házba és jóleső sóhajjal dőltem végig a nappali kanapéján. imádtam a családomat, de néha jól esett egy kis nyugalom. Relaxálásomnak a telefonom csörgése vetett véget. Nem akartam felmenni a szobámba lévő készülékért, de az nem hagyta abba a zenélést.

- A fenébe - lépdeltem felfelé szitkozódva majd a szobámba érve idegesen nyúltam a készülékért, de a nevet olvasva elmosolyodtam.

- Ciao Bella! - hallottam meg Mattia vidám hangját ahogy megnyomtam a fogadás gombot.

- Ciao. Nem tudsz nélkülem élni? - kérdeztem nevetve és végigdőltem az ágyamon aminek Stephan illata volt.

- Nem - jelentette ki jókedvűen. - Gondoltam felhívlak, mert lassan edzésre kell mennem. Én nem lustálkodhatok egész nap.

- Naaa! Ez nem volt szép. Én sem egész nap lustizok - vigyorodtam el - csak amíg ti edzésen vagytok.

- Ott a pont, de remélem nem felejtetted el a délutáni futást?

- Jó hogy szólsz, mert teljesen kiment a fejemből - szégyelltem el magam.

- És mi jót csinálsz ma, a lustálkodáson kívül? - kérdezte kedvesen.

- Először elmegyek Lolohoz és megpróbálom rávenni, hogy jöjjön el velem vásárolni. Anya adott egy listát, ami cseppet sem rövid, ráadásul egyedül annyira unalmas tud lenni a beszerző körút.

- Ha Lorenzo nem ér rá és nincs kivel menned, szívesen elkísérlek - ajánlkozott Mattia.

- Gondolok rád, ha így lesz.

- Kérdezhetek valamit? - dadogott zavartan, ami nem rá vallott, így igent mondtam. - Tegnap találkoztam Stephannal és szóval... Minden oké köztetek? - nyögte ki.

- Igen - mondtam lelkesen. - Megbeszéltük a dolgokat. Mesélt nekem Luciáról és így már értem a viselkedésének az okát.

- Szóval mesélt róla? - kedvtelenedett el a hangja. - Figyelj Lex, most mennem kell - mondta hirtelen.

- Oké, ha Lolo nem ér rá, akkor majd csörgök, de ötkor úgyis találkozunk.

- Hívj nyugodtan - mosolyodott el, majd elbúcsúzott. - Akkor majd délután megyek. Ciao Bella.

- Szia Mattia!

Ahogy kinyomtam a készüléket, értetlenül meredtem rá. Ez meg mi volt? Ahhoz képest, hogy ő hívott nagyon gyorsan lerázott a végére. Vállamat megvonva feküdtem tovább az ágyamban, majd hirtelen hasra fordultam és az arcomat belefúrtam a párnámba, ahonnan a legintenzívebben áradt Stephan illata. Lehunyt szemeim mögött újra lejátszódtak a tegnap este képei. Be kell vallanom, baromi jól érzés volt a karjai közt. Levegőért kapkodva emeltem fel a fejem a párnámból.

- Idióta - morogtam magamnak - annyira belemerülsz a gondolataidba, hogy mindjárt megfulladsz. Visszafordultam a hátamra és elröhögtem magam. Magamnál jobb beszélgető partnert nem is találhattam volna. Szórakozottan néztem szét a szobámban majd megakadt a szemem a naptáron. Augusztus huszonkettő. Másfél hét és kezdődik az iskola.

- Uh - nyögtem fel idegesen. A gyomrom görcsbe rándult a gondolatra, hogy nemsokára egy új közösségbe kerülök, ahol senkit nem ismerek. Egyedüli támaszom Lorenzo lesz.

- Lolo! - ugrottam fel az ágyról. Leszáguldottam a konyhába, ahol magamhoz vettem a bevásárló listát és a pénzt, majd sietős léptekkel elindultam a barátomhoz, hogy kikérdezzem az itteni iskoláról.