Forza Milan

90. fejeze

Lexy

Hatalmasat sóhajtva dobtam le a táskámat a szobámba. Az elmúlt napok teljesen kikészítettek. A "minden csoda három napig tart" nálunk nem jött be. Hiába adtunk interjút közösen az egyik lapnak, a média teljesen megőrült tőlünk. Egyedül annyi előnyöm származott belőle, hogy Damiano végre békén hagyott. Vagy legalább is úgy tett, mint aki már nem foglalkozik velem, de néha észre vettem, hogy szünetekben engem figyelt, gúnyos mosollyal az arcán.

- Nagyon elgondolkodtál - szólalt meg mögöttem Lolo, amitől egy picit megugrottam. Elvigyorodott, mire meglöktem és ő elterült az ágyamon. Hogy ne egyedül legyen ott, én is mellé huppantam.

- Azon agyalok, hogy megéri-e ez az egész? - pislogtam a plafonra.

- Már mint mi? - könyökölt fel a szőke barátom.

- Hát ez - mutattam egy újságra, ami az ágyam mellett volt és csak azért tartottam meg, mert tetszett a kép amit rólunk csináltak. - Utálom az egészet - fordultam hasra, hogy arcomat elrejthessem a párnámba.

- Mégis mit vártál? Egy focistával jársz, könyörgöm - értetlenkedett Lorenzo. - Nem gondolod, hogy erre előbb kellett volna gondolnod?

- Gondoltam csak....áh. Annyira szürreális az egész - nyögtem fel majd visszafordultam a hátamra. - Annyiszor elgondolkodtam már rajta, hogy miért pont én? Miért van velem? Szebbnél szebb csajok állnak sorban, hogy észre vegye őket, de nem érdekli. Azt mondja, hogy neki csak én kellek...

- Akkor meg mi a gond? Egyszerűen nem értelek - ráncolta össze a homlokát a szőkeség.

- Félek - nyeltem le a gombócot a torkomban.

- Mi a csudától?

- Attól, hogy egyszer észre veszi azokat a lányokat és akkor már nem fogok neki kelleni - halkultam el.

- Hülye vagy! Soha nem tenne veled ilyet, mert szeret.

- Igen, de meddig? Mi arra a garancia, hogy egy hónap vagy egy év múlva is így lesz?

- Te garanciát akarsz a szerelemre? - bámult rám Lolo, mint egy idiótára. - Lex, ezt te sem gondoltad komolyan? Az érzések nem árucikkek, hogy szavatosságuk vagy garanciájuk legyen - csóválta meg a fejét. - Nem szoktál te ilyen hülyeségeket beszélni - nézett mélyen a szemembe. - Ezek csak kifogások. Gyerünk, ki vele, mi aggaszt?

Utáltam, hogy ennyire kiismert és azonnal tudta, hogy más van a háttérben.

- Oké, de ígérd meg, hogy nem fogsz kiröhögni és nem ordítod le a fejemet - pislogtam rá hatalmas szemekkel.

- Megígérem, de most már mond el, hogy mi ez az egész, mert nagyon kíváncsivá tettél.

- Arról van szó... - kezdtem bele, de megakadtam. Nem tudtam, hogyan mondjam el amit érzek és amit akarok.

- Igen? - türelmetlenkedett, miközben egész közel hajolt az arcomhoz.

Vettem egy mély levegőt és a szemeimet behunyva, gyorsan elhadartam.

- Le akarok feküdni Stephannal.

Miután semmiféle választ nem kaptam, összeszorított szemhéjaimat résnyire nyitottam és úgy kukucskáltam fel Lolo arcára. Engem nézett, de nem voltam benne biztos, hogy látott is. Szemei üresen meredtek a semmibe, arcán egy izom sem mozdul, még csak nem is pislogott.. Olyan volt, mintha kővé vált volna.

- Jól vagy? - legyeztem kezemmel az arca előtt.

- Mi? Igen, persze - habogott össze-vissza. - Jól hallottam amit mondtál? - nézett még mindig hitetlenkedve rám.