Forza Milan

75. fejezet

Lexy

Miután elbúcsúztunk Maristól és a többiektől, a hatalmas csomagokkal elindultunk hazafelé. Ádám segített Réka cuccait cipelni, mert a lány kisajátította magának Lolót. Belekarolt a szőke fiúba és idétlen kérdésekkel bombázta egész úton.

- Ez a csaj mindig ilyen? - bökött Ádi a fejével az előttünk haladókra. Furcsa volt, hogy most olyan közegben voltunk, ahol a magyarok voltak többségben, így ezen a nyelven beszélgettünk.

- Réka? Igen, ő mindig és most még vissza is fogja magát - nevettünk fel.

- Remélem nem akar semmit a pasimtól - morogta Ádám, mikor látta, hogy a barátja és a lány milyen jól kijönnek egymással.

- Nyugi, Réa nem veszélyezteti a területedet - röhögtem fel. - Csak tudod, ő betegesen szereti a melegeket babusgatni.

- Így igaz - bólogatott egyetértően Roni, Noncsi és Zsolti. - A közre nem veszélyes, csak önmagára.

- Hallottam ám - szólt hátra vigyorogva a barna hajú csajszi, de nem úgy tűnt, mintha nagyon izgatná, hogy kibeszéljük a háta mögött.

Mire észbe kaptunk, már ott álltunk a házunk előtt.

- Basszus! - kaptam a fejemhez. - Elfelejtettem felhívni anyát, hogy hány emberre számítson.

- Hívd fel most - kacsintott rám cinkosan Roni. Gyorsan benyúltam a zsebembe és előkapartam a telómat.

- Szia Anya! - szóltam bele röhögve. - Négy emberrel számolj!

- Vettem észre - nyílt ki a bejárati ajtó és ott állt jóanyám a telefonjával a kezében. - Örülök, hogy egyáltalán eszedbe jutott tájékoztatni - nézett rám fejcsóválva.

- Szia Bia! - köszöntek neki kórusban a barátaim, majd szinte a nyakába ugrottak.

- Ciao, Ragazzi! - puszilta őket körbe.

- Elhitted, hogy tudsz olaszul? - vigyorgott rá Vera pofátlanul.

- Te meg elhitted, hogy nem köplek be Marisnak, hogy belezúgtál a tesi tanárodba? - vágott vissza anya. Mi csak röhögtünk rajtuk, hiszen az ilyen kis csipkelődések annak idején szinte minden naposak voltak köztük.

- Hiányoztál - húzta szarkasztikus mosolyra a száját a barátnőm.

- Hát még te nekem - kacsintott rá jóanyám. - Na mi lesz? - nézett aztán végig mindenkin. - Ma még bejöttök?

- Komolyan, ez már hiányzott - sóhajtott fel jókedvűen Noncsi és követte a többieket a lakásba.

- Ti? Maradtok? - nézett anya Lorenzora és Ádámra. - Tudjátok mit? Ne is feleljetek, befelé! - terelte őket a nappaliba, minden ellenkezést meghiúsítva ezzel. - Lexy, mutasd meg, hogy hova pakolhatnak, aztán kézmosás és kaja! - tűnt el a konyhában végre.

- Anyád semmit nem változott - forgatta meg a szemeit Roni. - De pont ez a jó.

- Hova is pakolhatunk? - nézett körbe Zsolti, lába előtt a táskájával.

- Gyertek, felvisszük a szarjaitokat a szobámba.

- Na-na-na-na-na - állított meg egy ujj mozdulatával Vera. - Ezek itt nem szarok. Rendicsek? Ezek nagyon fontos holmik.

- Gondolom - vigyorodtam el magam.

- Miért, szerinted nem fontos dolog a Barcás kispárnám, vagy a Neymaros törölközőm? - szipogott teátrálisan.

- Fúj - húztam el a számat. - Képes voltál ilyen dolgokat behozni egy Milán szentélybe? - tártam ki előttük az ajtómat.

- Baszd meg Alexa! - szaladt ki Zsolti száján a jól ismert szlogen. - Te tényleg nem apróztad el - nézett körül hitetlenkedve.