Forza Milan

117. fejezet

Lexy

Stephan látogatása után a napok baromi lassan teltek. Rossz volt elengedni őt, főleg úgy, hogy fogalmunk se volt róla, hogy mikor találkozhatunk megint. Életem újra az iskola és a San Siro köré épült.

- Van valami terved mára? - kérdezte hirtelen a mellettem eddig szótlanul sétáló szőkeség.

- Nincs - sóhajtottam fel unottan. - Neked?

- Mit szólnál hozzá, ha elmennénk egy koncertre?

Úgy nézhettem rá, mint aki őrültet lát, mert megkérdezte.

- Most mi van?

- Te-el-akarsz-menni-bulizni? - tagoltam a szavakat erőteljesen.

- És? - forgatta meg a szemeit látványosan.

- Lolo! - tettem a kezemet a mellkasára, hogy megállítsam. - Azóta a nap óta nem voltál sehol - emlékeztettem halkan.

- Tudom - sütötte le a szemét miközben arcát halvány pír öntötte el -, de már épp itt az ideje, hogy megszabaduljak a láncaimtól. Újra a régi akarok lenni! - pislogott rám könyörgő tekintettel. Nem tudtam megállni, így magamhoz öleltem.

- Nagyon örülnék neki - nyomtam puszit az arcára mosolyogva. - Milyen koncertre menjünk? - lelkesedtem fel azonnal. Nem csak annak örültem, hogy végre valami történik velem, hanem annak is, hogy láttam a barátom kezdi visszanyerni önmagát.

- Arra gondoltam - vigyorodott el, amitől tényleg a régi Lorenzot láttam magam előtt -, hogy egy jó kis J-Ax és Fedez konci talán nem lenne ellenedre.

- Ááááá! - pördültem meg a járdán. - Ez most komoly? J-Ax?! Tudod, hogy mennyire imádom - tapsikoltam, mint egy kislány.

- Tudom, azért hoztam fel. Ma este lépnek fel az Alcatrazban...

- De basszus! Akkor már tuti nem kapunk jegyet - húztam el a számat sajnálkozva.

- Ezért vagyok én! - nyúlt a táskájába, ahonnan elővarázsolt két belépőt.

- Ezt hogy?

- Már múlt héten megvettem - nevette el magát. - Tudtam, hogy ennek nem tudsz majd ellenállni. Mivel te sem jársz nagyon sehova, meg én is antiszoc lettem az utóbbi időben, így arra gondoltam, hogy itt az ideje, hogy kicsit kiengedjük a fáradt gőzt.

- Nagyon jól gondoltad! - nyomtam hatalmas puszit az arcára. - Meglátod ez lesz életünk egyik legjobb estéje - dörzsöltem össze a kezeimet jókedvűen.

(...)

- Mi a fenét néznek rajtam annyira? - puffogtam a szöszi fülébe. - Elkenődött a sminkem?

- Lex, te soha nem fested magad - röhögött fel Lorenzo, mire oldalba böktem. - Na! Nem ez az igazság? Amúgy meg szerinted mennyi rózsaszín raszta hajú lány rohangál Milánóban rajtad kívül?

- Basszus, erre nem gondoltam - nyögtem fel. - Akkor most mindenki azt hiszi, hogy megcsalom veled Stephant?

- Nem tudom - vonta meg a vállait vigyorogva. - De ha úgy is lenne, ki nem szarja le?

- Igazad van - bólogattam egyetértőn. - Bulizni jöttünk és nem hülyeségeken gondolkodni.

- Ez a beszéd! - fogta meg a kezemet és húzott maga után a tömegbe.

A műsort számomra ismeretlen együttes kezdte, de a zenéjük egészen jó volt. Loloval együtt tombolva énekeltük a refréneket, mikor hirtelen neki ütköztem valakinek.