Forza Milan

53. fejezet

Lorenzo

Miután befejeztem a mesélést, lehunytam a szemeimet, mert nem volt merszem Lexyre nézni, de ő nem hagyta, hogy elbújjak előle. Kezei közé vette az arcomat és maga felé fordított.

- Nézz rám - kérte kedvesen, de csak megráztam a fejemet. - Lolo, ne csináld - simított végig az arcomon.

- Nem megy - nyögtem fel rekedten a sírástól.

- Miért?

- Rohadtul szégyellem magam - vallottam be.

- Nincs miért - hajolt le hozzám és puszit nyomott a homlokomra.

- Megmondtad, hogy ne bízzak benne - szorult össze a torkom és vártam a lecseszést.

- De te makacs voltál és nem hallgattál rám - hallottam a hangján, hogy elmosolyodott. Résnyire nyitottam a szemeimet, hogy lássam igazam van-e.

- Kukucs! - vigyorgott be a réseken és akaratlanul is mosolyra húztam a szám. - Na látod, így már sokkal jobb.

- Baromira hiányoztál - húztam le a fejét magamhoz és jó erősen megszorongattam.

- Lolo - nyögött fel fájdalmasan - megfojtasz!

- Bocsi - eresztettem el gyorsan és bűnbánó képpel pislogtam rá.

- Én is szeretlek - nevetett rám, de feltűnt, hogy a szemei szomorúak maradtak.

- Most, hogy elmeséltem az én nyomorúságos napjaimat, te jössz! Mi van veled?

- Velem? Semmi - fordította el a fejét és a mosolya lehervadt az arcáról.

- Na persze - ültem fel és most én kezdtem noszogatni. - Mesélj csak, mit csinált már megint az az ütődött?

- Miből gondolod, hogy ő csinált valamit?

- Csak rád kell néznem. Most nem ragyogsz úgy, mint szoktál. Mi történt?

- Utálom, hogy ennyire ismersz - sóhajtott fel, de aztán lassan belekezdett a történetbe. Érdeklődve hallgattam és a végére már nagyon mérges voltam a focistákra.

- Minden férfi idióta - vontam le a konzekvenciát.

- Te is az vagy - kuncogott fel Lexy.

- Külsőleg lehet, de itt belül egy érzékeny női lélek lapul - tettem a kezemet színpadiasan a mellkasomra.

- Bolond vagy - ütött a vállamra -, de én így szeretlek. Kár, hogy nem vagyunk egymásra hatással - sóhajtott fel. - Jó páros lennénk - kacsintott rám játékosan.

- Nálad jobb nőm úgysem lenne - simítottam meg az arcát és egy fura ötlettől fogva az ajkára hajoltam. Éreztem ahogy az érintésemre megmerevedett, majd viszonozta a kíváncsi csókot. Semmiféle érzést nem váltott ki belőlem ez az intim érintés. Zavartan pislogva váltunk el egymástól.

- Na jó, ez fura volt - nyögte ki.

- Az...

- Olyan volt, mintha a tesómmal csinálnám, nem mintha lett volna ilyen, csak tudod, hogy értem... - magyarázkodott.

- Nyugi, én is ezt éreztem. Csak ki kellett próbálnom, hogy amit érzek irántad, az nem szerelem, hanem mérhetetlen szeretet.

- Elbaszott lelki nyomoroncok vagyunk, ugye tudod? - vigyorodott el.

- De együtt vagyunk azok és ez a lényeg - öleltem magamhoz. Percekig ültünk így szótlanul.

- Mihez kezdesz most? - kérdezte aztán megtörve a csendet.

- Nem tudom - ráztam meg a fejemet és a mellkasomba újra belenyilallt a fájdalom. - Amikor elment, összetört bennem valami. Annyira üresnek érzem magam, mintha minden érzést magával vitt volna. Ezek után nem hiszem, hogy bízni tudnék bárkiben is.

- Ezt most gyorsan felejtsd el! - csattant fel a lány mellettem. - Egy érzelmi analfabéta miatt nem fogod elcseszni az életedet. Összeszedjük a romjaidat és palotát építünk belőle. Pasizni fogunk ezerrel - szaladt ki a száján, majd szépített. - Mármint te, mert nekem ugye van.

- Ha már itt tartunk, te mit fogsz csinálni a "pasiddal" ? - tettem macskakörömbe a szót és kíváncsian néztem a barátnőmre.

- Nem tudom - vonta meg a vállát -, de azt hiszem, most pár napig hagyom főni a saját levében.

- Ezt hogy érted?

- Délután találkozóm van - vörösödött el.

Döbbenten pislogtam rá.

- Kivel?

- Mattiával - ejtette ki halkan a nevet.

- Te De Sciglioval randizol?

- Szigorúan barátilag - vágta rá rögtön.

- Aha! És ezt ő is tudja? - kérdeztem vigyorogva.

- Mattia? Igen, csak így mentem bele a találkozóba.

- Nem semmi vagy kislány - néztem rá jókedvűen.

- Tudom, hogy Mattia úgyis Stephan orra alá dörgöli majd, így megmutatom neki, milyen az ha okot adok a féltékenységre.

- Ördögi nőszemély - röhögtem el magam. - Nem is vagy te olyan kis szende, mint amilyennek látszol - pusziltam arcon.

- Ó, az csak az álcám - legyintett nevetve.

- Taníts mester! - térdeltem elé már fuldokolva a nevetéstől.

- Hát jó - bólogatott komolyságot színlelve. - Figyelj és tanulj ifjú padavanom - tett egy jedis mozdulatot, majd ő sem bírta tovább és röhögve az ágyra borult.

Az egész napot ökörködéssel töltöttük és csak akkor hagytuk abba, mikor Lexynek le kellett lépnie a Mattiával való találkozóra. Mikor a szüleim hazajöttek, elégedetten látták, hogy újra visszatért belém az élet, amit a bolond, de imádnivaló barátnőmnek köszönhettem.