Forza Milan

96. fejezet

Lexy

Izgatottan húztam magam után Lolot a helyünkre.

- Gyere már! - nógattam.

- Lex, attól mert te sietsz, még nem fogtok előbb találkozni - vigyorgott rám a szőkeség, de azért megszaporázta a lépteit.

- Tudom - húztam el a számat -, de mit csináljak, ha már nagyon hiányzik? Egész héten nem találkoztunk - mondtam szomorúan.

Lorenzo a vállamat átkarolva biztosított együttérzéséről. Ádám és a szülei néhány napra haza látogattak Magyarországra, így a barátom is pasi nélküli diétán tengődött a héten.

Végre valahára elérkeztünk a Vip helyünkhöz és leültünk a többi vendég közé, akik már szinte ismerősként köszöntöttek minket. Türelmetlenül fészkelődtem a helyemen, mikor kisebb hangzavar zúgott fel a hátunk mögött. Ahogy oda néztem, egy agyon tetovált srácot pillantottam meg, aki vigyorogva rázott kezet mindenkivel. Olyan önelégült mosolya volt, hogy azonnal unszimpatikus lett.

- Öntelt majom - suttogtam magam elé magyarul.

- Mondtál valamit? - nézett rám kérdőn Lolo.

- Semmit - pirultam el, mert ez a heves reakció nem volt rám jellemző.

- Tudod ki ő? - suttogta a fülembe a barátom.

- Nem és nem is akarom - fordultam el fintorogva.

- Pedig...

- Nem érdekel! - vágtam Lorenzo szavába aki tudta, hogy ezzel lezártnak tekintem a dolgot.

- Oké - emelte fel a kezeit - Én megpróbáltam.

Szavai nem jutottak el az agyamig, mert a tetovált pasi egy laza mozdulattal rám borította a sörét és nemhogy bocsánatot nem kért, még ki is nevetett.

- Jaj, szépségem, csak nem elázott a pólód? - vigyorgott miközben szemét az átlátszóvá vizesedett felsőmre tapasztotta.

- Ó, hogy aza! - pattantam fel a helyemről. - Direkt csináltad?! - kiabáltam rá az önelégülten somolygó görényre.

- Ne hisztizz, kifizetem a tisztítót - dobott néhány bankjegyet a székemre, amitől az én agyam eldurrant.

- Tudod mit csinálj a pénzeddel? - kérdeztem gúnyosan. - Dugd fel magadnak! - vágtam a képébe az összeszedett bankókat.

- Mit képzelsz te kis csitri - törlődött le a vigyor a képéről és most már ő is ellenségesen méregetett engem. - Tudod te ki vagyok én?

- Nem és nem is érdekel - vontam meg a vállaimat. - Ja, de mégis is - mosolyogtam rá negédesen - most jut eszembe, hogy láttalak már valahol - néztem végig rajta úgy, mintha felismertem volna, és jókedvűen figyeltem, hogy ettől újra vigyorogni kezd. - Az állatkertben a majmok ketrecében volt egy hozzád hasonló. Csak nem kiszöktél?

- Te kis... - lépett egyet előre és kezét felemelte, talán azért, hogy megüssön, de ez nem derült ki, mert Lolo közénk ugrott.

- Elég! - kiáltotta és segítség kérőn nézett a körénk gyűlt vendégekre. - Nem hiszem, hogy így kéne bánnotok egymással, mikor...

- Leszarom, hogy mit akarsz mondani - pufogott dühösen a tetovált srác. - Egyedül az érdekelne, hogy mit keres itt ez a kis ribanc?

- Ribanc a nénikéd - emeltem fel a fejemet, hogy szemeimmel megpróbáljam megölni a fölém tornyosulót.

- Jó, ebből elég legyen - szólalt meg az egyik vendég. - Legjobb lenne, ha a páholy két ellentétes részébe foglalnátok helyet.

- Rendben - bólintottam és Lorenzot magammal húzva a legmesszebb lévő sarokba tettem le magam.

- Nem hiszem, hogy ez...

- Lolo, kérlek - intettem csendre a barátomat. - Maradj csendben és nézd a meccset - mutattam a pályára, ahol már megkezdődött a játék.

Nehezen, de végig szenvedtem a mérkőzést. Nem segített, hogy gyakran magamon éreztem a pofátlan majom tekintetét. A szünetben inkább bent maradtam a szőke fiúval és hálásan fogadtam mikor kibújt a pulcsijából és felém nyújtotta azt, mert a még mindig sörös felsőben fázni kezdtem. A végső sípszó után egy kurta köszönéssel búcsúztam el a helységben lévőktől és szinte rohanva tettem meg az utat az öltözőkig, hogy elfelejthessem az előbbi incidenst és végre átölelhessem a szerelmemet. Az ujjaimat ropogtatva vártam, hogy kinyíljon az öltöző ajtó és mikor ez megtörtént, eszeveszett módon ugrottam Stephan nyakába.

- Ennyire hiányoztam? - nevette el magát a hevességemet látva.

- Miért én neked nem? - kérdeztem évődve, mert észre vettem, hogy karjaival olyan szorosan tart, hogy még véletlenül se tudjak ellépni tőle.

- Iszonyúan - nézett a szemembe, majd forró ajkait az enyémeknek nyomta. Baromi jó érzés volt egy hét után újra vele lenni. Nem is szakadtam volna el tőle, ha nem lett volna szükségem arra a fránya oxigénre.

- Hű - nevetett fel a barátom. - Örülök, hogy nem csak én voltam kiéhezve rád - simogatta meg az arcomat amitől elpirultam. - Jó, hogy itt vagy - mondta kedvesen. - Képzeld, ma találkozhatsz az egyik legjobb barátommal.

- Alig várom - viszonoztam a mosolyát. Újra elvesztünk egymásban és csak egy kellemetlen hang térített minket vissza a folyosóra.

- Na végre Faraó! Már azt hittem, sose érek ide. Mindenki autogrammot akart kérni útközben. Ja és képzeld manapság már minden idiótát beengednek a Vip páholyba. Volt ott egy ri... - akadt el a szava, mikor kibújtam a barátom karjai közül, hogy szikrákat lövelljek felé a szemeimmel, hátha akkor felszívódik.

- TE????? - kérdeztük szinte egyszerre majd magyarázatért a focistára néztünk, aki úgy látszik nem vette a lapot, mert vigyorogva mutatott be minket egymásnak és nem érezte a köztünk feszülő ellentétet.

- Emis, ő itt Lexy a barátnőm, Kicsim ő pedig Emis Killa a híres rapper és egyben az egyik legjobb barátom.