Forza Milan

64. fejezet

Lexy

Este mire beértem Lolo már aludt. Nem is csodálkoztam rajta, hiszen a délelőtt nagyon kimerítő lehetett számára főleg lelkileg. Kibújtam a köntösömből majd belefúrtam az arcomat és mélyeket lélegeztem Stephan illatából amit jól magába ivott az anyag. Megkönnyebbülten húztam magamra a takaróm. Mozgolódásomra Lolo felém fordult és átölelve a derekamat húzott magához.

- Minden oké? - kérdezte morogva.

- Igen - válaszoltam. - Aludj csak, majd reggel megbeszéljük - szóltam hátra a vállam felett és befészkeltem magam a karjai közé. Az álom manó hamar rám talált.

Reggel az arcom cirógatására ébredtem.

- Lex - súgta a fülembe a barátom - bébi, ébresztő!

Egy elkeseredett morgással válaszoltam, mert nem szerettem, ha felkeltenek.

- Itt van Stephan - kuncogott fel Lolo mire felugrottam, de nem számoltam a fölém hajoló fiúval. így rendesen összefejeltünk.

- Aú, ez fájt! - kiáltott fel majd elterült mellettem.

- Nekem is - szorítottam a tenyeremet a sajgó homlokomra és végre kinyitottam a szemeimet. Az első amit felfogtam, hogy csak ketten vagyunk a szobában.

- Hol van? - néztem a még mindig szenvedő fiúra.

- Micsoda?

Hát Stephan! - forgattam meg a szemeimet. - Azt mondtad, hogy itt van.

- Csak hülyéskedtem, mert kíváncsi voltam, hogy mit reagálsz rá - húzta el a száját, de mikor meglátta a haragos tekintetemet, inkább a fejére húzta a takarót. - Ne haragudj! - magyarázott alóla. - Unatkoztam és szerettem volna, ha elmeséled, hogy mi történt tegnap. Elég sokáig voltál kint - hallottam a hangján, hogy vigyorog -, de biztos nem fáztál, mert melegített az erős karjaival - röhögött fel még mindig elbújva előlem. mivel nem tudtam behatárolni, hogy mije hol van, így a közepére csaptam a takarónak.

- Aú, ez már terrorizálásnak minősül - húzta le a fejéről a paplant és csúnya pillantásokkal illetett.

- Megérdemelted - vontam meg a vállaimat.

- Igen? - villantak meg a szemei és a következő pillanatban már az ágyra döntve feküdtem és Lorenzo csikizett.

- Ne-ne-ne-ne! - sikítoztam, de nem hatotta meg, tovább folytatta a kínzásomat. - Lolo, nem bírom tovább, bepisilek - ziháltam hangosan, mire elengedett. Felpattantam az ágyról és a fürdőszobába rohantam. A dolgom végeztével belenéztem a tükörbe és jól szemügyre vettem a lila foltot a nyakamon.

- Ez nem komplett - morogtam az orrom alatt, majd anya alapozóját eltulajdonítva megpróbáltam eltüntetni a szívás nyomot.

- Az igen! - állt be mögém Lorenzo és érdeklődve figyelte mit csinálok. - Kérdeznem sem kell, anélkül is látom, hogy kibékültetek - vigyorgott mire mellkason csaptam.

- Fogd be!

- Ott még látszik - mutatott egy pontra majd kivette a kezemből a krémet és bekente vele a még mindig lila részt. - Így ni - húzta össze a szemét, hogy megcsodálhassa a művét.

- Köszi - fordultam vissza a tükörhöz és boldogan pislogtam a szinte teljesen eltüntetett foltra.

- Elmondod végre, hogy mi történt, vagy sakkozzam ki magam? - ült a kád szélére és kíváncsian meresztette rám a szemeit. Leültem mellé és aprólékosan elmeséltem neki mindent az estémről. Imádtam Lolóban, hogy soha nem szólt közbe, hanem megvárta míg befejezem és csak aztán tette fel a kérdéseit.