Forza Milan

71. fejezet

Lexy

- Mit csinálsz? - suttogta értetlenül Stephan.

- Csssh - intettem le miközben az ajtót résnyire nyitottam és kifelé kukkoltam rajta.

- Kicsim - csúsztatta kezeit a csípőmre. - Mégis mi a fenét csinálunk mi itt?

- Figyeljük, hogy bejött-e a számításom és...IGEN! - kiáltottam fel fojtott hangon majd megfordultam Stephan karjai közt és egy csókot nyomtam a szájára.

- Nem tudom, miben sántikálsz, de a vége tetszik - mosolyodott el majd közelebb húzott magához. Éhesen tapadt az ajkaimra. Hosszú csókcsata vette kezdetét köztünk aminek az oxigénhiányon kívül egy türelmetlen kiáltás vetett véget.

- Fáraó! Told ide a segged, mert különben pórul jársz! - hallottuk meg Montolivo hangját.

- Basszus - nyögött fel az említett és homlokát az enyémnek nyomta. - Ha most egyszerre megyünk ki innen, akkor hetekig hallgathatjuk a beszólásokat.

- Nyugi - simítottam végig felhevült arcán. - Menj csak. Majd ha eltűntetek én is kimászok innen.

- Nem gond?

- Persze, hogy nem - kuncogtam fel halkan. - Csak menj már, mert ha ránk törik az ajtót, azt már nem magyarázzuk ki.

- Oké - bólintott. - De mit mondjak, miért voltam itt bent?

- Jó kérdés - kattogtak a kerekek az agyamban. - Mond azt, hogy én küldtelek be valamiért.

- De miért?

- Stephan - vágtam csípőre a kezeimet. - Okos vagy, találj ki valamit.

- Jó - mosolyodott el. - Szeretem, mikor ilyen kis pukkancs vagy - csókolt meg újra, majd végre kilépett a folyosóra.

- Itt vagyok Ricky - kiáltotta el magát.

- Na végre. Hol a fenében voltál? - csattant fel az ajtó elől egy mérges hang.

- Csak Lexy megkért, hogy tegyem vissza a felmosót - hadarta idegesen.

- A felmosót? - kérdezte Montolivo, de a hangján lehetett hallani, hogy egy szavát sem hiszi el neki. Idegesen dőltem az ajtónak és magamban azon rimánkodtam, hogy eszébe se jusson benézni ide, mert akkor hónapokig hallgathatjuk a szívatásukat. Imáim meghallgatásra találtak, mert megszólalt az edző hangja és a csapat elindult a pályára. Mikor már minden elcsendesedett, kimerészkedtem az ajtón és elindultam Loloék keresésére, de ahogy megfordultam, beleütköztem valakibe.

- Bocsánat - motyogtam, majd felnéztem az ismerős arcra. A lélegzetem is elállt a pillantásától.

- Semmi baj. Jól vagy? - simított ki egy kósza tincset az arcomból Mattia. Érintésétől hőhullám lepte el a testemet, amitől ijedten léptem hátra, de ő csak mosolygott rajtam.

- Pe..persze - nyeltem nagyot.

- Mit kerestél te itt bent? - kérdezte kuncogva.

- Anyának kellett valamit visszahoznom - füllentettem, de éreztem, hogy elpirulok.

- Én meg a Télapó vagyok - nevetett fel enyhe gúnnyal a hangjában.

- Nincs is szakállad - sütöttem le a szemeimet. A szívem majd kiugrott a helyéről.

- Lexy... - szólt hozzám halkan. Tekintetemet rá vezettem és rémülten láttam, hogy a távolság egyre jobban csökken köztünk. Kitágult szemekkel és remegő gyomorral vártam, hogy mi fog történni, de valaki illetve valakik megzavartak.