Forza Milan

59. fejezet

Lexy

Mosolyogva hunytam le a szemeimet és dőltem hanyatt az ágyon, miután Lorenzo eltűnt a fürdőben.

- Ó, ciao - hallottam meg egy idegen hangot az ajtóból. Ijedten ültem fel és néztem az ismeretlen srácra.

- Ciao - dadogtam, miközben jól megnéztem magamnak. Szőke haja jólfésülten keretezte markáns arcát. Felsőtestére tapadó pólója kiemelte kigyúrt izmait.

- Lorenzo? - húzta fel perverzen a szemöldökét, mikor észrevette, hogy bámulom.

- Zuhanyzik - válaszoltam elvörösödve, de mielőtt még nagyobb zavarba jöhettem volna, kinyílt a fürdőszoba ajtaja.

- Remélem gyors voltam - jelent meg vigyorogva Lolo az ajtóban, egy törölközővel a derekán, de mikor meglátta, hogy nem vagyunk egyedül, elkomorult. - Mit keresel itt? - mordult rá a látogatóra.

- Így kell üdvözölni egy rég nem látott... - nem tudta befejezni, mert Lorenzo ráüvöltött.

- Takarodj ki innen!

Elhűlve pislogtam a szőkeségre, akit még soha nem láttam ilyen mérgesnek.

- Ugyan-ugyan Lolácska - hergelte vigyorogva az idegen - csak nem megzavartam valamit? Mondjuk egy ilyen csajért én is visszatérnék a jó oldalra - nézett végig rajtam és közben megnyalta a szája szélét. - Ha megunod ezt a puhapöcsűt, szívesen megmutatom, milyen egy igazi férfi.

Már nyitottam volna a szám, hogy elküldjem melegebb éghajlatra, mikor Lorenzo a fiú elé állt és nagyot taszított rajta.

- Tűnj el Francesco! Menj vissza oda, ahol eddig voltál! - lökte ki az ajtón, majd rácsapta a röhögő idiótára. Homlokát az ajtólapnak döntötte és minden ízében remegni kezdett.

- Jól vagy? - léptem mellé és végig simítottam a hátán. Fel sem tűnt, hogy még mindig csak egy törölköző takarja el előlem.

- Nem - rázta meg a fejét. Befurakodtam az ajtó és a teste közé majd magamhoz öleltem. Kívülről nagyon félreérthető lehetett ez a helyzet, de mi tudtuk, hogy ez csak a megnyugtatásáról szól. Percekig álltunk így, míg végre éreztem, hogy lassabban veszi a levegőt és már nem reszket.

- Köszönöm - pislogott rám vörös szemekkel, mintha a sírást próbálta volna visszatartani.

- Nincs mit - mosolyogtam rá bátorításként. - Nem akarnál végre felöltözni? - böktem meg csupasz mellkasát.

- Bocs - vörösödött el, majd a komódjához lépett, ahonnan felmarkolt egy ruhakupacot. - Két perc és itt vagyok - mondta és eltűnt a fürdőben.

Lerogytam az ágyra és elgondolkodtam a történteken. Ki a fene ez az arrogáns, nagyképű bunkó? Az biztos, hogy Lolo és ő nincsenek jóban, és ahogy elnéztem, én sem leszek.

- Kész vagyok - állt meg mellettem a barátom. - Menjünk.

Kézenfogva sétáltunk le a lépcsőn és reménykedtem, hogy nem találkozunk Mr. Kihaénnemmel, de nem volt szerencsénk. A nappaliban volt, elterülve a kanapén és a tv távirányítóját nyomkodta. Ahogy meglátott minket felugrott és elém állt. Ösztönösen léptem hátrébb tőle, amit ő vigyorogva fogadott.

- Még be sem mutatkoztam - mondta csábítónak szánt hangon. - Francesco vagyok. Benned kit tisztelhetek?

- Alexa Silver - dadogtam zavartan, miközben az előttem álló srácra néztem, aki a szájához emelte a kezemet és megcsókolta.

- Gyönyörű név egy csodaszép lánynak - búgta olyan hangon, hogy majdnem elröhögtem magam, mert nagyon hasonlított egy vadgalambhoz. - Jó választás volt Lorenzo - nézett a mellettem állóra. Idegesen húztam ki a kezemet a mancsai fogságából. - Mióta vagytok együtt? - érdeklődött gúnyos mosollyal az arcán, de a szemét nem vette le rólam. - Csak hogy tudjam, mennyi időmbe telik, míg elhódítom.

- Semmi közöd hozzá és különben is a szemed is vedd le róla! - csattant fel Lorenzo hangja mellettem. - Gyerünk Lexy, nem akarom, hogy sokáig szívd ezt az ártalmas levegőt! - fogta meg újból a kezem és maga után húzott a kijárathoz.

- Még látjuk egymást Lexy - röhögött fel Francesco és visszaült a kanapéra.

Lorenzo, mint valami fúria, úgy száguldott velem végig az utcán, a kezemet szorongatva.

- Lolo - szólongattam, mert már alig bírtam az iramot. - Lolo lassíts!

A szőke fiú rám nézett és mintha most döbbent volna rá, hogy én is itt vagyok, megállt.

- Ki volt ez a srác? - kérdeztem kíváncsian.

- Senki - suttogta - egy nagy senki.

- Lorenzo, kérlek mondd el, hogy segíthessek - pislogtam rá könyörögve, mert láttam, hogy teljesen kiborult a hívatlan látogatótól.

A levegő is bennem rekedt, mikor kimondta a szavakat.

- Francesco... a bátyám.