Forza Milan

101. fejezet

Mattia

- A francba, a francba, a francba - dünnyögtem magam elé miközben hazafelé sétáltam a koncertről és próbáltam kiszellőztetni a fejemből az alkoholt. - Hogy lehettem ekkora barom? Mi a fenének kellett nekem kinyitnom a pofámat? - húztam el a számat amit a velem szembe sétálók rosszallóan konstatáltak.

Karácsony közeledtével a kirakatok teljes díszükben pompáztak, de szinte nem is láttam az égők ragyogását, mert a gondolataimat teljesen kitöltötte a raszta hajú lány. Az idő lehűlt, így összébb szorítottam magamon a kabátomat és sietősebbre vettem a lépteimet. A magány elemi erővel söpört végig a testemen és a lelkemen egyaránt. Lassan másfél éve, hogy nem volt senkim és mióta Lexy berobbant az életembe, nem is akartam rajta kívül mást. Irigykedve figyeltem a testbeszédüket Stephannal. Az apró simogatások, érintések, csókok mind mind egyre jobban megerősítettek benne, hogy meg kell szereznem magamnak, mielőtt belebolondulok a vágyakozásba.

Reggel nyűgösen ébredtem a telefonom ébresztőjére. Melyik elmebeteg volt az aki képes volt csütörtökre időzíteni egy koncertet? A hátamra fordultam és fáradt pillantásokat vetettem a plafonra. Éreztem a zsigereimben, hogy a mai nap kemény lesz számomra. Találkoznom kell a Fáraóval és bocsánatot kell kérnem tőle az idióta viselkedésem miatt. De miért is? Talán azért, mert ő túl gyáva volt és nem mondta el Lexynek, hogy elmegy? És ezt nekem honnan kellett volna tudnom? Pedig tudtam. Ismertem már annyira Stephant, hogy az utolsó percig halogatni fogja a rossz hír közlését. Nem kellett volna idegesítenem rajta magam, mégis azt tettem. Akárhányszor eszembe jutott az este, bevillant Lexy arca, ahogy kérdőn nézett ránk és ez jobban fájt, mint eddig bármi más a világon.

- Áááá! - vertem a fejemet a párnámba frusztráltan. - Szarban vagy öcsém - nyögtem az üres szobámnak.

Nagy nehezen feltápászkodtam és egy frissítő zuhany után megpróbáltam vidámabbnak látni az életet, de nem sikerült. Ahogy elindultam az edzésre, úgy éreztem mintha mázsás súlyokat cipelnék magammal.

- Ciao! - vert hátba Ricky mikor utolért az üresen kongó folyosón.

- Ciao! - köszöntem vissza nem sok lelkesedéssel, ami neki is azonnal feltűnt.

- Na mi van öcsi, másnapos vagy? - vigyorgott rám.

- Nem - morogtam az orrom alá.

- Hé - fogta meg a karomat és az eddigi undorító boldogság eltűnt a képéről. - Gond van? - ráncolta össze a szemöldökét.

Felsóhajtottam, majd körbe kémleltem a kihalt folyosón. Nem akartam volna most összefutni a 92-sel. Tekintetemet ráemeltem az előttem állóra, aki kíváncsian és szinte aggódva várta a válaszomat. A gyomrom összeszorult ahogy kimondtam ami a szívemet nyomta.

- Egy hatalmas fasz vagyok...

- Ezt eddig is tudtuk, mondj valami újat - próbálta viccel elütni a dolgokat Montolivo mikor látta rajtam, hogy kezdek magamba borulni.

- Légyszi ne szólj közbe - pirítottam rá. - Így is elég gáz beszélni róla - döntöttem a hátamat a folyosó falának.

- Oké, oké csak mond már. A frászt hozod rám - forgatta meg idegesen a szemeit.

- Csináltam egy oltári nagy baromságot. Elmondtam Lexynek, hogy Stephan elmegy - sóhajtotta fel.

- Te tiszta hülye vagy - tört ki Ricky. - Teljesen megvesztél? Miért csináltad?

- Fogalmam sincs - ráztam meg a fejemet. - Otthagyta mellettem és felment a színpadra parádézni, én meg többet ittam a kelleténél és... egyszerűen csak kicsúszott - szorítottam ökölbe a kezeimet.

- Kicsúszott, mi? Még véletlenül sem akartad, hogy összevesszenek? - mordult rám a kapitány.

- Én nem ... - próbáltam szabadkozni, de elhallgattam mikor rájöttem, hogy nagyon is sok igazság van abban amit Ricky mondott. Szerettem volna vitát gerjeszteni köztük, hogy aztán én vigasztalhassam meg a lányt.

- De igen. Valld be, hogy féltékeny vagy - rázta csalódottan meg a fejét. - Mattia, Lexy Stephant választotta és ezt el kéne fogadnod - tette a vállamra atyaian a kezét, amit én durván leráztam.

- Nem tudom megtenni! - csattantam fel. - Nem akarom, hogy így legyen! Akarom őt! - kiáltottam fel elkeseredetten.

- Felejtsd el! - mordult fel az ismerős hang a hátam mögött. - Ha csak a közelében is meglátlak, neked véged - nézett velem farkasszemet a Fáraó miután felé fordultam.

Percekig álltunk mozdulatlanul, tekintetünket egymásnak feszítve, hiszen tudtuk aki előbb elnéz, az veszít és egyikünk se akart alulmaradni.

- Fiúk - állt közénk a kapitány mikor a levegőben már vágni lehetett a feszültséget. - Elég legyen ebből a marhaságból. Egy csapat vagyunk és ha ezt nem tudjátok felfogni, akkor javasolni fogom az edzőnek, hogy ültessen le titeket a kispadra. Megértettétek? - kérdezte egyre ingerültebb hangnemben.

Bólintottunk, de a szemünket nem vettük le a másikról.

- Mi a baj? - jelentek meg egyre többen körülöttünk.

- Semmi, csak két kiskakas nem fér meg egy szemétdombon- sóhajtott lemondóan Ricky. - Kaká, beszélj velük, hátha rád jobban hallgatnak - mondta, majd lelépett.

- Jó lenne tudni. hogy mégis mi bajotok van egymással? - pislogott ránk kérdőn a brazil.

- Csak egy olyan dolgot tudok, amin összekaphattak - röhögött Mexes hangosan.

- És mi az? - kérdezték többen is.

- Nem mi, hanem ki - vigyorgott a francia, mint a tejbetök. - Fogadjunk, hogy az egész egy rózsaszín hajú lány miatt van - kacsintott, mire többen is elvigyorodtak.

- Ne már, hogy Lexy miatt húztátok fel így magatokat? - csóválta a fejét Kaká.

- Inkább azon, hogy ez a szemét direkt elköpte neki, hogy januártól a Farkasokhoz igazolok - közölte velük Stephan a tényeket.

- Azt hittem, hogy már rég elmondtad neki - hazudtam kapásból és próbáltam kizárni a fejemből a többiek rosszalló nézését.

- Hinni a templomban kell - mordult fel a Fáraó. - Rohadtul szétverem a pofád, ha még egyszer beleugatsz az életembe - nézett rám fenyegetően.

- Csak tessék - tártam szét a karjaimat, de mielőtt összeugorhattunk volna, az edző hangja csattant fel a hátunk mögött.

- Mi ez a kupaktanács? Nincs jobb dolgotok, mint a folyosón flangálni? Azt hiszem nem vagytok eléggé kifárasztva - húzta gúnyos mosolyra a száját. - Átöltözés után plusz két kör mindenkinek - tapsolt örömében.

Stephannal mintha megbeszéltük volna, egyszerre kaptuk a tekintetünket az előttünk álló kezeire. Tudtam, hogy még nincs vége a köztünk lévő történetnek.

Magamban morogva indultam átöltözni, hogy aztán életem egyik legkeményebb edzésén essek át, de nem panaszkodtam, mert amíg a testem lefárasztásával voltam elfoglalva, nem jutott eszembe a lány. A lány aki miatt teljesen kifordult az életem a helyéről.