Forza Milan

91. fejezet

Stephan

Hiába próbáltam Lexyt megnyugtatni, én is pont olyan ideges voltam, mint ő. Egy szem testvérem véleménye nagyon sokat jelentett nekem. Bár tudtam, hogy a barátnőm mindenkit le tud venni a lábáról, de az ördög sosem alszik gondolat egészen befészkelte magát a fejembe.

- Megjöttünk - állítottam le az autót a puccos étterem előtt. Lehet, mégsem kellett volna Manuelre bíznom a választást.

Lexy arckifejezését látva majdnem elnevettem magam. Olyan elkeseredés sütött a szemeiből, hogy kedvem lett volna visszafordulni és cserben hagyni a bátyámat.

- Gyerünk, essünk túl rajta - sóhajtott fel a lány miközben megigazította a ruhát magán. Egy pillanat alatt lecsekkoltam nőies formáit, amiket ő maga mindig utált. Hiába bizonygattam neki, hogy minden férfi szereti, ha van mit fogni egy nőn és nem csak a csontok zörgését hallja, egyszerűen nem fogta fel.

Összefűztem az ujjainkat és beléptünk a zsúfolt helységbe.

- Segíthetek? - állt meg mellettünk egy pincér, de ahogy rám nézett, már tudta is a dolgát. - Elnézést. Kérem kövessenek - mondta és baromi profi módon átvezetett minket egy kicsit csendesebb helyére az étteremnek, ahol az egyik asztalnál már egy ismerős alak ült.

- Stephan! - állt fel Manuel vigyorogva miközben megölelt. - Jól nézel ki öcsikém.

- Te sem panaszkodhatsz - vigyorodtam el, majd magamhoz húztam a hátam mögé araszoló lányt. - Manu, ő a barátnőm Alexa, kicsim ez az öntelt fazon pedig a bátyám, Manuel.

- Szia - dobta meg egy kedves mosollyal a testvéremet. - Stephan nagyon sokat mesélt már rólad.

- Sajnos én ezt nem tudom elmondani - fürkészte a lány arcát. - Az újságokból kellett megtudnom, hogy egyáltalán létezel.

- Manu - villantottam rá a szememet, mert nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni a barátnőmet. - Nem tehetek róla, hogy anya nem beszélt veled. Ő már ismeri Lexyt.

- Most már tudom, hogy csak engem hagytatok ki a bemutatkozósdiból.

- Na meg apát, de ő is csak azért nem találkozott vele, mert megint utazik a munkája miatt. Ahogy hazaér, első dolgom lesz elrángatni Lexyt, hogy lássa.

- Kösz, ez kedves volt - húzta el a száját a barátnőm. - Ettől most úgy érzem magam, mint valami bábú, akit ide-oda rángatnak.

- Jaj, kicsim - simítottam végig az arcán. - Tudod, hogy nem úgy gondoltam.

- Remélem is - vigyorodott el, amiből rájöttem, hogy csak ugratott.

- Te kis - hajoltam közel hozzá - ezért még számolunk - haraptam bele óvatosan a nyakába, amitől tiszta libabőr lett. Önelégült képpel ültem vissza a helyemre.

- Ha befejezted a perverzkedést, akár választhatnánk is - vette az étlapot maga elé a testvérem.

Rá sem kellett néznem a mellettem ülő barátnőmre, hogy tudjam, elpirult. Az asztal alatt belerúgtam Manuel lábába, hogy ne legyen már ekkora tapló, de ő csak összehúzta a szemöldökét, jelezve, hogy majd ő eldönti, hogy mit gondoljon Lexyről. Közben az újból felbukkanó pincér felvette a rendelésünket.

- Tényleg, hány éves is vagy? - fordult hirtelen a lány felé. Nagyot sóhajtva csóváltam meg a fejemet. Éreztem, hogy most jön a testvérem mindenre kiterjedő kérdés áradata.

- Augusztusban múltam tizenhét - válaszolt Lex nyugodtan.

- Te nem vagy olasz - pislogott Manuel a választ hallva. - Honnan származol?

- Magyar vagyok - húzta ki magát a lány büszkén miközben a kezdeti félénksége eltűnt.

- Állítólag ott vannak a legszebb lányok - vigyorodtam el - és én kifogtam közülük is az egyik legszebbet.

- Bolond vagy - nyomott puszit az arcomra Lexy, amitől én teljesen elolvadtam.

- Elmesélnétek, hogy hogyan jöttetek össze? - zavart be a képbe a bátyám.

- Lex szülei ott dolgoznak a San Siroban és egyik délután ő vigyázott az öccseire. Épp edzést tartott nekik, mikor megzavartuk - vigyorodtam el felidézve az emlékeket.

- Hányan vagytok testvérek? - szakított félbe Manu.

- Négyen. Van egy nővérem aki már nem lakik velünk és két öcsém, akik a labda szerelmesei - mosolyodott el.

- Gondolom akkor téged is érdekel a foci?

- Szeretem nézni - vonta meg a vállát a kérdezett.

- Na, ne szerénykedj - húztam magamhoz. - Többet tudsz a futballról, mint néhány csapattársam.

Végre kihozták az ételt, így abba maradt a kérdezősködés. Legalábbis amíg ettünk. Amint letettük az evőeszközt és elvitték a tányérjainkat, Manuel újra belendült.

- Miért vagy az öcsémmel? - szegezte a lánynak a kérdést.

- Állj le! - mordultam rá, de Lexy megsimította a karomat.

- Nyugi - mosolygott rám. - A bátyád csak azt szeretné tudni, hogy a pénzed vagy a hírneved miatt vagyok-e veled - mondta, majd visszafordult a kérdező felé. - Soha nem érdekelt, hogy valakinek mennyi pénze van. Nem így neveltek. Nálunk a szeretet és a család volt mindig az első. A hírnév meg - húzta el a száját - sose csábított. Utálom azt a felfordulást ami most körülöttünk van. Ha tehetném, elbújnék vagy láthatatlanná válnék mikor meglátom a firkászokat. Ide is csak azért jöttem el, mert Stephannak fontos volt, hogy találkozzon veled. Tök nyugis, átlagos életem volt, amíg nem botlottam az öcsédbe, de hogy megválaszoljam a feltett kérdésedet, azért vagyok vele, mert szeretem - nézett rám őszinte tekintettel amitől azonnal melegem lett.

- Én is szeretlek - húztam magamhoz és finoman megcsókoltam. Nem érdekelt a bátyám, nem érdekelt a többi vendég sőt még az utcán képeket kattingató újságírók sem. Csak az volt a fontos, hogy az akit a karjaim közt tartok viszonozza az érzéseimet.

- Khm - zavart meg minket a testvérem vigyorogva. - Azt hiszem kiállta a próbát. Kezdhetjük előröl? - nézett a barátnőmre. - Szia Manuel vagyok, a pasid tesója, de hívj csak Manunak - nyújtotta a kezét.

- Én pedig Alexa vagyok az öcséd csaja - nevette el magát a lány - de hívj nyugodtan Lexynek. Örülök, hogy megismerhettelek.

- Részemről a szerencse. Tesó - csapott vállba - irtó mázlista vagy.

- Tudom - vigyorogtam most már én is fesztelenül és még közelebb húztam magamhoz a szerelmemet. Boldog voltam, hogy a bátyám is elfogadta a választásomat és reméltem, hogy a jövőben is támogatni fog, bármit is tervezek a lánnyal.