Forza Milan

104. fejezet

Lexy

Két napja érkeztem haza, vagyis Magyarországra. Ez alatt a negyvennyolc óra alatt nem csináltunk semmi mást, csak pofáztunk, sorozatokat néztünk, ettünk, ittunk és jókat röhögtünk.

- Ki kéne mozdulni - nyújtózkodott hatalmasat Réka.

- Nem lenne rossz - ásítottam. - Azt hiszem megmutatom Lorenzonak, hogy hol volt az otthonom.

- Ez szuper ötlet - csillantak meg a szőkeség szemei.

- Okés, amíg ti nosztalgia utazásra indultok, addig mi elmegyünk és feltöltjük a hűtőt - adta ki a parancsot Roni.

- Akkor készülődjünk - kászálódtam fel az ágyról és elindultam, hogy rendbe tegyem magam.

Amint ez sikerült és Lolo is útra készen toporgott az ajtóban, elindultunk. Élvezettel ültettem fel olasz barátomat a magyar tömegközlekedés gyöngyszemére, a sárga csuklós buszra.

- Istenem, ez mindjárt szétesik - nyöszörgött félősen a szöszi.

- Nyugi, itt mind ilyen - vontam meg a vállamat vigyorogva miközben ittam magamba a látnivalókat.

Első megállónk egy vasútállomás mellett volt. Ahogy leszálltunk, gyorsan körülnéztem. Meglepődve vettem észre, hogy az ismerős bolt még az ünnepek közt is nyitva van.

- Gyere!- ragadtam kézen Lorenzot és behúztam magam után az aprócska üzletbe. - Hy! - vigyorogtam, mint a tejbetök a pult mögött álló fiúra.

- Alexa? - pislogott rám meglepetten az eladó.

- Teljes fizikai valómban - mutattam végig magamon.

- Azt a kurva - lépett ki elém, majd melegen magához ölelt. - Ezer éve nem láttalak.

- Nem sűrűn járok erre és te se arra, amerre én - vontam meg a vállamat majd erős szorítást éreztem az ujjaim körül, amitől észbe kaptam. - Jaj, bocsi - váltottam angolra. - Ő itt egy kedves barátom, Lorenzo. Lolo, ő pedig itt Marci egy másik jó barátom - mutattam be őket egymásnak. A két fiú kezet fogott miközben furcsán mustrálták egymást.

- Amúgy, mi járatban erre?

- Megnézzük a házunkat - mondtam lazán, de közben majd kiugrott a gondolattól a szívem a mellkasomból.

- Az jó - bólintott a fiú. - Meddig maradsz?

- Már csak pár napig - húztam el a számat. Tudtam, hogy nekem már Milánót kellene az otthonomnak éreznem, de most, hogy újra itt voltam, valahogy nem igazán sikerült. Hiányzott Magyarország és persze hiányoztak az itteni barátaim is. - Miért?

- Arra gondoltam, hogy szólnék Ádiéknak és csinálhatnánk egy bulit azért, mert hazalátogattál - nézett rám kérdőn.

- Wáó - kerekedtek el a szemeim. - Az csúcsszuper lenne. Akkor mindenkivel tudnék találkozni - vigyorodtam el. - Mit szólsz hozzá? - fordultam az olasz fiúhoz.

- Tudod, hogy ha buliról van szó, én benne vagyok - kacsintott rám Lolo.

- Ti együtt vagytok? - kérdezte óvatosan Marci.

- Mi? - emelkedett meg egy oktávval a hangom, majd kirobbant belőlem a nevetés. - Dehogy is. Lorenzo csak a barátom - magyaráztam.

- Lexy be sem érné velem - lökött vállba a szőkeség.

- Mert?

- Mert mással járok - próbáltam lezárni a témát.

- És nem is akárkivel - vigyorgott rám az olasz srác, amitől kedvem lett volna megfojtani.