Forza Milan

28. fejezet

Lexy

Nyűgösen ébredtem reggel. Egészen addig rossz kedvem volt, míg le nem értem a konyhába, ahol a vigyorgó családom fogadott, kezükben egy tortával.

- Boldog szülinapot! - énekelték igencsak hamisan, de attól még nagyon jól esett.

- Köszönöm - fogadtam a puszikat és az öleléseket.

- Fújd el a gyertyákat! - ugrált Medox körülöttem. - És gondolj valamire - utasított.

Leültem az asztalhoz és behunytam a szemem, hogy kívánjak valamit, de azonnal ki is nyitottam, mikor rájöttem, hogy egy barna szempár az első gondolatom. Gyorsan elfújtam a gyertyákat, így legalább az erőlködésre foghattam a pirosságot az arcomon.

- Kérek, kérek! - nyújtogatta felém a tányérját a kisebbik öcsém.

- Nyugi - szólt rá apa, majd elővett a fiókból egy kést és a kezembe nyomta. - Vágd fel!

Sikerült nem elbénáznom a dolgot és egész normális szeleteket vágtam a Milán logót ábrázoló süteményből.

- A Barcelonáét nem vállalták, mert azt mondták, hogy az szentségtörés lenne - vigyorgott anya gúnyosan.

- Ha-ha-ha - forgattam meg a szemeimet.

- Kicsit azért nevetett - szúrta oda a poént.

Medox egy pillanatra eltűnt, majd egy papírlapot lobogtatva tért vissza.

- Ezt neked rajzoltam a szülinapodra - tette le elém. - Ez itt apa, ez anya, ez a Gina, ez te vagy, ez Dárius, ez én vagyok és ez itt a Neo - sorolta végig a pálcikaemberkéket. Nekem Neo kutya tetszett a legjobban.

- Én csak ezt vettem neked - rakott elém egy tábla fehér csokit Dárius. Naná, hogy a kedvencemet.

Apa megköszörülte a torkát, hogy most ők jönnek, ezért figyelmemet rájuk fordítottam.

- Na szóval, nem tudtuk eldönteni, hogy mi is lenne a legjobb neked, de végül sikerült megegyeznünk.

Anya széles mosolyából arra következtettem, hogy az ő ötlete nyert, ami nekem csak jó lehet. Apa benyúlt a zsebébe és egy lapot tett elém.

- Milánó Ink - olvastam el a feliratot.

- Olyan tetkót csináltatsz, amilyet akarsz - vigyorgott anya cinkosan, mert tudta, hogy nagyon szerettem volna még egy tetoválást. A tizenhatodik szülinapomra is azt kaptam. Egy "L" betűt, amit cseresznyefa virágok vesznek körül, utalva ezzel a japán mániámra és a Death Note imádatomra. Anya rajzolta meg nekem, így az ő keze munkája lett a lapockámra varrva. Imádtam a szüleimet, mert nem voltak begyöpösödöttek. Egy ideig bámultam a papírt, míg leesett, hogy mit is kaptam.

- Köszi, köszi - ugrottam a nyakukba. Végre megcsináltathatom az egyik rajzot, ami szintén sokat jelent nekem.

- Nincs mit - nevetett anya. - Most pedig reggelizzél meg, aztán készülődj, mert elmegyünk valahova - kacsintott rám.

- Mit terveztél? - kérdeztem, miközben beleharaptam az elém tolt szendvicsbe.

- Csajos napot tartunk - jelentette ki. - Kozmetikus, fodrász és további ilyen nyalánkságok.

- Minek, így is szép vagy - lépett hozzá apa és szájon csókolta.

- Fúj - hallatszott Medox szájából. - Ne gusztustalankodjatok, itt kisgyerekek is vannak.

- Adok én neked kisgyereket, meg fújjogást - kapta el apa, mielőtt leléphetett volna és csikizni kezdte.

Hangos sikítás és nevetés törte meg a ház csendjét. Anya csak megcsóválta a fejét és közölte, hogy gyorsan öltözzek fel, mert mihamarabb le akar lépni. Megértettem, mert ha egyszer apa belelendül a játékba, ott kő kövön nem marad, ráadásul mi sem úsznánk meg csikizés nélkül. Ahogy megettem a kaját, felfutottam a szobámba és rendbe tettem magam. Lentről már hallani lehetett, hogy a fiúk már egymást nyüstölik. A nappaliba bekukkantva azt láttam, hogy a két kicsi együttes erővel próbálja legyőzni apát, de nem sok sikerrel. Anya tisztes távolból, az ajtóból nézte őket.