Forza Milan

54. fejezet

Mattia

A szívem majd kiugrott a helyéről miközben félpercenként az órámra néztem. A szökőkút bámulása sem tudta feledtetni velem, hogy kire várok. Hogy mennyire fontos nekem ez a találkozó, talán jelzi, hogy negyed órával a megbeszélt idő előtt már a helyszínen voltam. Én, aki mindig mindenhonnan elkésik.

- Ciao! - hallottam meg a várva várt hangot a hátam mögül. Megpördültem és vigyorogva néztem végig a lányon.

- Ciao Bella! - hajoltam hozzá, hogy két puszival köszöntsem, miközben magamba szívtam édes illatát. - Nagyon pontos vagy!

- Igyekeztem - mosolyodott el amitől a gyomromban lévő pillangók őrült száguldásba kezdtek. - Hová megyünk?

- Majd meglátod - fogtam meg a kezét és húzni kezdtem.

- Mattia lassíts! - szólt rám és mikor ránéztem, zavartan kapta el a tekintetét. - Ne rohanj! - húzta ki a kezét az enyémből, amitől azonnal hiányérzetem támadt.

- Ne haragudj, csak annyira örülök, hogy eljöttél.

- Ugye nem felejtetted el amit mondtam? - nézett rám fürkészve.

- Mit is? - pislogtam értetlenül.

- Azt, hogy ez csak egy baráti találkozó. Nekem ott van Stephan...

- Tudom - vágtam azonnal a szavába, mikor felfogtam, hogy mire akar kilyukadni. Eszembe jutott az edzés és a Fáraó meggyötört képe. Látszott rajta, hogy teljesen kivan. Kaká és Ricky próbálták felvidítani, de nem jártak sikerrel. Rossz kedve az egész edzésére kihatott, így Allegri egész idő alatt őt piszkálta. Ránéztem Lexy arcára és egy pillanatig elgondolkodtam rajta, hogy elmondom neki a mai történéseket, de aztán meggondoltam magam. Most az egyszer önző leszek - döntöttem el.

- Már mondtam, hogy mint barát szeretnék veled lógni - füllentettem neki, hogy megnyugodjon, közben pedig azt az idiótát szidtam magamban. Ez a lány teljesen más, mint a többi. Eszébe sem jutna megcsalni a barátját. Nem is értem, Stephan miért nem bízik benne.

- Akkor jó - hallottam meg nevető hangját ami visszatérített a valóságba. - Mutasd az utat kapitány!

- Kapitány? Akkor te mi vagy? Matróz? - röhögtem fel miközben szemeim előtt felvillant egy kép. Lexy, testre feszülős, csíkos pólóban és forró nadrágban. A szám is kiszáradt a gondolattól, így nagyot nyeltem.

- Inkább a papagáj - nevetett fel és színes hajára mutatott.

- Nekem tetszik - fogtam ujjaim közé egy tincset ami meglepően puha volt.

- Én már kezdem unni - sóhajtott fel.

- Le akarod vágatni? - kérdeztem rémülten.

- Dehogyis - rázta meg a fejét - csak megszabadulnék a rasztáktól.

- Miért?

- Nem tudom - vonta meg a vállát. - Talán ideje lenne beilleszkednem a normális emberek közé - sóhajtott fel.

- Ez hülyeség! - keltem ki magamból. - Te így vagy önmagad. Ne hagyd, hogy mások befolyásoljanak! - győzködtem.

- Aranyos vagy - nézett rám a hatalmas zöldes szemeivel, amik teljesen elvarázsoltak.

- Mondták már - vigyorodtam el így törve meg a beszélgetés komolyságát. - Megjöttünk - mutattam egy ajtóra és betessékeltem magam előtt a lányt.

- Azta... - nézett körül csillogó szemekkel. - Ez lenyűgöző!

- Én is így voltam vele, mikor először jártam itt.