Forza Milan

23. fejezet

Lexy

Reggel arra keltem, hogy valami idióta rátapadt a csengőre és egészen addig úgy is maradt, míg ki nem nyitottam neki az ajtót.

- Ó, Buon Giorno - vigyorgott rám egy srác, kezében egy papírlappal. - Gondolom, te vagy Lexy Silver - nézett végig rajtam.

Bólintottam, miközben zavartan lejjebb húztam a pókemberes pizsama felsőmet. Hajamba túrtam, hogy mégse hasonlítson egy szénaboglyához.

- Csomagot hoztam. Ide kérek egy aláírást - nyomta az orrom alá a papírt.

Kómás fejjel nyúltam a toll után és aláfirkantottam a nevemet. A fiú eltette és a kint parkoló autó hátuljához lépett. Kinyitotta és pár pillanat múlva egy nagy csokor rózsaszín rózsával bukkant elő, amit a kezembe nyomott.

- Valaki nagyon be akar vágódni - vigyorgott rám kajánul, majd egy kacsintás után beült az autójába és elhajtott. Percekig álltam mozdulatlanul az ajtóban, kezemben a csokorral, aztán mikor magamhoz tértem a sokkból, elindultam vele a konyhába. Kerestem egy vázát és beletettem. A szobámban az asztalomra helyeztem és elé ülve csodáltam a virágok gyönyörű színét. Illatuk körbe lengte a szobámat. Újra és újra hatalmasakat szippantottam belőlük. Addig nézegettem a csokrot, míg kiszúrtam egy papírlapot a virágok között. Kivettem és elolvastam.

" Köszönöm a tegnapi délutánt."

Ennyi?- forgattam a lapot az ujjaim közt. Se egy aláírás, se egy utalás arra, hogy ki küldte. Mondjuk olyan sok lehetőségem nincs. Választhatok Stephan és Mattia között, Bár az előbbinek jobban örülnék. Ja és majdnem kihagytam Lorenzot, de ő biztos nem küldene nekem tizenöt szál rózsát csak azért, mert tegnap velem volt - vigyorodtam el a gondolattól. Kopogtak az ajtómon és az emlegetett fiú dugta be rajta a fejét.

- Szia Lexy - köszönt, majd mikor a rózsára tévedt a tekintete a szája majdnem a füléig szaladt.

- Szia Lolo - forgattam meg a szemeimet a reakciója láttán.

- Látom, valakinek nagyon jól indult a reggel - lépett közelebb és beleszagolt a csokorba. - Hmm, ez mennyei. Ki küldte?

- Ha én azt tudnám - vontam meg a vállam. - Bár olyan sok lehetőségem nincs, miután téged már kizártalak - gonoszkodtam vele.

- Hogy-hogy nem tudod? - nézett rám, figyelmen kívül hagyva az előző mondatomat.

- Mert nem írta alá - nyomtam az orra alá az üzenetet, amit elolvasott.

- Ennyi? - csodálkozott el ő is. - Hát ebből nem fogjuk kitalálni, hogy ki lépett előbb, De Sciglio vagy a Fárao - bosszankodott.

- Úgy csinálsz, mintha neked jött volna - szaladt ki a számon, de azonnal meg is bántam, ahogy a barátom sértődött arcára néztem. - Ne haragudj - pislogtam rá szépen, de ő felhúzta az orrát. Közelebb bújtam hozzá. - Tényleg bocsi, csak annyira idegesít, hogy nem tudom kitől jött.

Úgy látszik, hízelgésem nem maradt hatástalan, mert Lorenzo elmosolyodott és már nem nézett rám mérgesen.

- Szerintem Stephan volt - mondta, áhítattal ejtve ki a nevét. - Mattia nem ennyire romantikus. Ő inkább az a "úgyismegkaplakmertcukipofimvan" tipus.

- Csak nem bejön? - vigyorogtam már én is.

- Hát tudod? - affektált, megjátszva a mispicsát - olyan kis cukker-mukkerek. - Dőltem a röhögéstől, ahogy Lolo előadta magát. - De komolyra fordítva a szót, sajnálom, hogy nem vagyok lány vagy legalább ők játszhatnának velem egy csapatba. Nézd viszont a jó oldalát, így megmaradnak neked. Kíváncsi vagyok ki jön ki győztesen a csatájukból? - mélázott el.