Torn / Törés

56

"Vannak esetek, amikor hallgatni valóban arany,
de bizony vannak esetek, amikor viszont hallgatni bűn." Jókai Anna

Másnap Harry hamarabb ébredt nálam. Beállítottam az ébresztőmet negyed nyolcra, mert a szüleim nyolcra mondták, hogy jönnek. Erre az ébresztőre keltem, de Harryt nem találtam magam mellett. Mivel nem volt sok időm, nem lustálkodhattam, a keresésére indultam. A konyhában találtam rá, a főzőlapnál, még mindig csak egy szűk, fehér boxer takarta a formás fenekét. Való igaz egy pillanatra megálltam csendben, hogy megnézzem magamnak hátulról, a feneke mellett az izmos háta is kellemes látványt nyújtott, főleg így a konyhában.
- Hello, gyönyörű. Jól aludtál? - pillantott rám egyből, minden bizonnyal hallhatta a lépteimet. A gyönyörű szóra elfintorodtam, még a hajam is égnek állt és hogy ne is lásson nagyon, inkább odaléptem mellé és átöleltem a felsőtestét. A jobb karját kihúzta kettőnk közül és azzal ölelt vissza, halvány puszit hagyva a homlokomon, a másik kezében pedig fakanál pihent, amivel a tojást kavarta épp.
- Jól, nem kellett volna ezért felkelned. Megálltunk volna valami benzinkúton szendvicset venni biztosan.
- Ez azért jobb, mint egy benzinkutas szendvics.
- Jobb - bólintottam határozottan. - Köszönöm. Gyorsan megmosom a fogam és felöltözök, míg kész lesz, jó? - pillantottam fel rá.
Szavaimra csak bólintott, s még mielőtt elléptem mellőle pimaszul a fenekemre csapott. A szemöldökömet ráncolva néztem hátra rá tettetett felháborodással, de mindössze egy sármos mosolyt kaptam tőle, amit nehéz lett volna nem viszonozni.

Igencsak kapkodósra vettem a dolgokat. Nem lett volna mindez, ha hamarabb felkelek persze, de inkább választom a sietséget, mint azt, hogy hamar keljek. Tegnap éjjel sokáig fent maradtunk, későn értünk vissza a sétából és még megnéztünk egy karácsonyi Disney filmet elalvás előtt. Na jó, és talán Harry az említett fehérneműt is látta végül rajtam valamilyen úton módon.
Sietősen végeztem el a dolgaimat a fürdőben, sminkeltem és öltöztem is volna, de akkora már Harry szólt, hogy kész a reggeli, így azt az egy feladatot, hogy átöltözzek Harry pólójából rendes ruhákba, a reggeli utánra hagytam.

Nyilván késtem. Anya már csörgetett is egyszer, miközben én épp a kabátomat húztam fel a reggelink után és Harryt kértem meg, hogy írjon neki egy üzenetet, hogy megyek, aki halvány mosollyal figyelte egész reggel a kapkodásom.
- Lekísértelek volna.
- Hidd el, végig fogok sprintelni az előtéren és beszállok a kocsiba, ahol anyáék mogorván közlik, hogy megbeszéltük, hogy negyed kilenc, úgyhogy nem kell - ingattam a fejem halkan nevetve és már nyúltam, hogy kihúzzam a hajam a kabátom alól, de Harry gyorsabb volt.
A kezei közé gyűjtötte a tincseimet és megmosolyogtatott milyen lassan és óvatosan húzta ki a kabát alá szorult hajam. Már épp kapkodtam volna tovább a táskám felé, ami a pulton pihent, de megtorpantam, hiszen Harry azután sem lépett el, hogy elengedte a hajam. Helyette lehajolt hozzám és mindkettőnk szeme szinte egyszerre csukódott el, amint összeérintette az ajkainkat és kellemes csókba invitált. Halk hümmögés hagyta el a szám a kellemes csókja miatt, ami Harryre is hatással volt. A kezeit a derekam köré tette a kabát alatt és teljesen a saját testéhez húzott, csókja hevesebb lett. Elködösítette az agyam és akár mennyire is szívesen folytattam volna tudtam, hogy már így is miattam indulunk késve kicsit a családhoz.
- Mennem kell - motyogtam az ajkaiba és meg sem vártam, hogy egy újabb csókra elkapjon, mert akkor biztos, hogy nem tudtam volna lemenni. Helyette a táskám felé nyúltam és a kezeiből lassan kicsúszva az ajtó felé léptem. - Szeretlek - sandítottam hátra rá, hogy a szemébe nézzek, miközben már a kilincsen volt a kezem.
- Szeretlek, bébi!

A távolabbi családdal töltött napom egészen megszokottan telt, úgy, ahogy minden évben, annyi különbséggel, hogy már mindenkihez eljutott a pletyka, hogy végre barátom van és kérdezősködtek róla. Keresztanyám egészen fel is volt háborodva, hogy nem hoztam magammal, de én még nem álltam készen arra, hogy Harryt egy ilyen helyzetbe állítsam, ahol szinte rá van kényszerítve, hogy mindenkivel kedves legyen és nyitott, pedig tudom, hogy az neki sem az erőssége. A kedvesség még csak-csak, az sem feltétlen idegenekkel, de a nyitottság és beszédesség az nem. Én elfogadom őt így és megértem, viszont nem mindenki így gondolkodik és még csak az hiányozna, hogy valaki szóvá tegye, hogy nem szimpatikus és a jövőben kínos legyen minden családi összejövetel. Lehet, hogy túlgondoltam, de még idén megkíméltem magam az ilyesmiktől.