Torn / Törés

70

"A küzdés piszkát nem birom
s te vagy a béke,
háboruimból kivezetsz:
szeretlek érte;
utamon a halál felé
vészfék szerelmed;
melletted mindig jó vagyok,
azért szeretlek." Szabó Lőrinc

Egyből pánik futott végig rajtam, amint kinyitottam a szemem és realizáltam, hogy nincs mellettem. Az órára pillantva láttam, hogy már nyolc óra, így még csak túl korán sem volt. Abban reménykedtem először, talán valahol itt van a házban, csak hamarabb ébredt, de hiába mentem körbe, egyedül voltam. Már rég vissza kellett volna érnie, egy ilyen meló egy órán belül megvan, vagyis korábban úgy volt és még ha valamerre mennie is kellett miatta, már onnan is tuti visszatért volna, ha minden rendben van.

A szívem hevesen kapálózott a mellkasomban, miközben próbáltam kitalálni, mit csináljak. Percek kellettek, mire épp ésszel felfogtam a dolgokat magam körül és visszafutottam a hálószobába a telefonomért, hogy tárcsázzam Harryt.

De semmi.

Olyan sokáig hívtam, hogy kicsörgött. Aztán még egyszer, még egyszer.

És még mindig semmi.

Pánik futott végig rajtam, pörgött az agyam, hogy vajon hol lehet és mit csinálhat, azon, hogy én mit teszek, ha még napokig nem jön vissza. El voltam veszve és megijedtem.

Az éjjeliszekrényen viszont elkapta a figyelmem a szám, amit Harry hagyott. Tudom, hogy azt mondta csak vészhelyzetben hívjam, de nekem már ez is vészhelyzet volt. Teljesen képes voltam félresöpörni azt, hogy normál esetben órák kellenének, hogy rávegyem magam a telefonálásra, főleg ilyen kétes emberekkel, de most olyan gyorsasággal pötyögtem be a számot, mintha minden nap ezt csinálnám. A szívem olyan intenzitással dobogott, hogy a kicsörgés mellett csak azt hallottam.
- Hallo? - szólt bele egy idegen férfi. Nagy levegőt vettem, le kellett nyugodnom egy kicsit. Amiatt is, mert aggódtam Harryért és amiatt is, mert telefonáltam és azt sem tudtam pontosan, mit mondjak.
- Gabellottit keresem - válaszoltam kimértem, azt a taktikát választottam, hogy eljátszom, hogy határozott vagyok.
- Ki keresi?
- Harry Styles jegyese - forgattam meg a szemem a sok kérdés miatt.
- Főnök, valami nő keresi, Styles-hoz van köze - hallottam halványan. Valami nő - fintorodtam el a megszólítás miatt.
- Gabellotti - szólt bele egy újabb ismeretlen férfi hang, ez valamelyest még mélyebb és rekedtesebb volt, mint az előző.
Furcsa volt belegondolni, hogy azzal az emberrel beszélek, aki annyi mindenbe belerángatja Harryt. Annyiszor szidtam ezt az embert, pedig tudom, hogy nem csak ő a hibás, Harry is kell hozzá és semmire nem kényszeríti, viszont anno, mikor Harryt csaliként akarta használni, egyből megmutatta nekem, hogy egy szar emberről van szó, aki bárkit kihasznál azért, hogy ő előrébb jusson.
- Hol van Harry? Még rég vissza kellett volna érnie - förmedtem rá.
- Kiscica, szerinted nekem van olyasmikre időm, hogy minden emberem figyelem? Mindegyik nagyfiú - nevetett kurtán, mintha tényleg vicceset mondott volna. Ismét elfintorodtam, vagyis talán még az előző fintor maradt meg az arcomon.
- Miért ment egyedül? Miért egyedül küldöd? - ingattam a fejem.
- Mert fukar - kiáltott rám. - Ő akarja egyedül, így csak övé a pénz. Meg is érdemli, ha elintézik, ráadásul ajánlom, hogy jó formában legyen, mert holnapra le van fixálva még egy csere. Ha nem végzi el, tőlem is kap - fenyegetőzött. - Nézzetek utána - hallatszott még a háttérben, mielőtt rám csapta volna a telefont.
Elértem, amit akartam. Engem nem érdekel mit vág a fejemhez vagy mit gondol, az volt a cél, hogy csináljon valamit, hiszen tudom, hogy itt mindenkinél messzebb ér ennek az embernek a keze.

Aztán vártam.

Percekig, órákig.

Mindössze annyit tettem, hogy átöltöztem a pizsamámból, hogy kész legyek egyből elindulni, ha valaki hív, hogy a kórházba vagy valahova mennem kell, ahol ott van Harry.