Torn / Törés

69

"Úgy nézz rá, mint ha
utoljára láthatnád.
(Lehet, hogy tényleg...)" Fodor Ákos

- El kellene mennünk valami boltba - sóhajtott Harry, miközben becsapta az üres hűtő ajtaját és a szekrény ajtaját nyitotta ki helyette, hogy levegyen egy poharat, majd a csapból vizet töltsön magának.
- Reggel mehetünk - motyogtam egy kisebb ásítás mellett.
Az ágyból Harry úgy pattant ki, mintha kilőtték volna mellőlem. Mintha nem lett volna már éjjel és mintha nem lenne mindkettőnk teste fáradt, a mai repüléstől és intenzív szextől. Én már gondolatban aludtam és ezért elfelejtettem neki megemlíteni, hogy hiába éhes és rohan a konyhába, nem fog találni semmit.
- Elszaladok most, csak írd fel, mit vegyek.
- Most? Egyedül? - ráncoltam a szemöldököm.
- Miért? Elrabolnak, ha nélküled megyek? - nevetett fel. - Aludj nyugodtan, elintézem.
- Jövök én is - makacsoltam meg magam.
A hátam közepére sem kívántam a bolti kiruccanást, de a bűntudatot sem, éreznék amiatt, hogy Harry minden bizonnyal ugyanolyan fáradt, mint én és mégis egyedül megy.

Remélem az olasz emberek nem fognak megsértődni, ha majd meglátnak engem. Egy halvány barna pulóver volt rajtam, ami leért a combom közepéig. A lábamra mindössze papucsot vettem, bár a halványbarna színe legalább illett a pulóveremhez. Mivel a hajamat sem volt kedvem megcsinálni és smink sem volt rajtam, a kapucnit is felvettem. Mellettem persze Harry úgy nézett ki, mint egy modell. Igaz csak rövidnadrágot és pólót viselt, mégis kifejezetten jól állt neki. A hajába elég volt beletúrnia és egyből tökéletesen állt.

Miközben egy éjjel nappali felé tartottunk, leginkább az utcára figyeltem magunk körül, a Maserati anyós ülésén ülve. Sötét volt, de az utcai lámpák megvilágították a pálmafákat, amik egészen megsűrűsödtek, mióta a város fő része felé közeledtünk. Alig volt ember az utcán, de mégis békésnek tűnt. Nem voltak furcsa alakok, akik ezt a gondolatomat megcáfolták volna és igaz sötét volt, de mégis tisztának tűnt.

Tekintve, hogy ma érkeztünk és túl voltunk egy több, mint tíz órás repülőúton, egészen abszurd volt éjfél körül belépni a bevásárlóközpont ajtaján. A bolt természetesen üres volt. Harryvel kézen fogva szeltük a sorokat és tettünk bele a kosárba, pontosabban nagy részben én, mindent, amire csak szükségünk lehet az elkövetkező napokban. Rendelni tudunk majd, el is mehetünk enni, de mégiscsak dühítő, ha még csak egy üdítőt vagy ásványvizet sem tudsz inni vagy csak rágcsálni valamit, ha megkívánod, esetleg késik a rendelés. Na meg volt ám a hangulata ennek az éjjeli vásárlásnak. Sehol nem akart egy-egy nyugdíjas elütni a kosarával vagy szúrósan rám nézni, amiért szimplán létezem. Olyan érzet volt, mintha miénk lenne a bolt, hiszen egyedül voltunk itt vásárlók.

A pénztárnál állva, Harry lepillantott rám. Már kipakoltunk mindent a szalagra és vártuk, hogy érkezzen egy pénztáros, aki a bolt végéből, erős olasz akcentussal kiabált, hogy egy pillanat, amint ideléptünk. Harry mindkét kezét felemelte és elsimította az arcomból a hajam, ami előre lógott a kapucni alól.
- Jól nézel ki - jegyezte meg. Egyből össze szűkítettem a szemeimet és gyanakodva néztem rá.
- Ez ironikus volt?
- Nem - nevetett fel. - Tényleg, te mindig gyönyörű vagy.
- Na persze - horkantam fel.
- Néha dögösen gyönyörű, most aranyosan az - rántotta meg a vállát.
- Elnézést a várakozásért - szólalt meg hirtelen mellettünk a pénztáros, így már nem volt esélyem ellentmondani, bár ezt a mondatát amúgy is aranyosnak találtam és hihetőnek. Jól esett, nyomtam is egy nagyobb puszit az arcára, lábujjhegyre állva, ami láttam, hogy meglepte, viszont gyorsan el is léptem mellőle és a másik oldalra mentem, hogy egy papírszatyorba elkezdjem belepakolni a dolgokat.
Harry fizetett és olyan természetesen csinálta, hogy tudtam, ha közbe akarnék lépni sem lenne esélyem. Pedig muszáj volt vagy lesz ezen az úton. Ő fizette a szállást és a repülőjegyet is és nem éreztem magam így komfortosan. Reméltem, hogy legalább majd ha étterembe megyünk vagy rendelünk én tudok fizetni, mert nem vártam el Harrytől, hogy mindig az övé legyen ez a szerep.
A papírszatyrot én vittem, míg Harry az üdítőket és ásványvizeket vette a kezébe, amikkel majdnem teljesen meg is telt a Maserati csomagtartója. Nem vásárlásra lett kitalálva. Na meg nem is utazásra vagy bármi ilyesmire, ennyire kicsit csomagtartóval. Az ilyen sportkocsiknál valahogy soha nem értem mire hasznosak. Magamutogatásra, egy díszre a garázsban. Szeretem a szép autókat, a sportkocsikat is, félreértés ne essék, de azért ha ennyi pénzt ráköltök, olyat választanék, amibe legalább egy bőröndöt bele tudok tenni.