Torn / Törés

57

"Nem hiszek a könnyeknek.
A fájdalom könnytelen és szótlan." Márai Sándor

Minden erőmmel próbáltam nem hagyni, hogy a pánik járjon át a testemben és logikusan tudjak gondolkodni, miközben az erős férfikéz a számra volt tapadva, a másik pedig a felkarom szorította és hátrafelé rángatott. Össze vissza ficánkoltam és sikítottam, de a hangomat elnyomta. A szívem a torkomban dobogott, olyan tempóban, hogy azt hittem kiszakad vagy valamilyen rohamot kapok itt helyben.
- Ha lenyugszol kevésbé fog fájni - sziszegte hozzám túlságosan is közel a mély férfi hang.
Minden lepergett a fejemben. Próbáljak a táskámban kutatni a paprikaspray után, próbáljak hátrafelé nyúlni vagy tényleg hagyjam és fogadjam el, hogy erősebb nálam és nincs esélyem?!

Olyan nincs, soha nem hagynám magam.

Így hát igaz nem tudtam mást tenni és hátrafelé lépkedtem, ahova rángatott, de elkezdtem közben azzal a kezemmel hátrafelé kapdosni, ami szabadon volt. A műkörmöm igaz nem volt túl hosszú, de azzal tisztába vagyok, hogy ha férfi, ha nő valaki, az orra vagy a szeme ugyan olyan érzékeny, így csak reménykedtem, hogy sikerül belekapnom valamelyikbe.
- Te büdös ribanc - kiáltott.
Elengedte a szám, hogy azzal a kezével le tudja fogni a karom, de abban a pillanatban, hogy lefelé nyúlt, minden erőmmel kitéptem a karjaiból magam. Ezzel szembe kerültem a férfival és egyből megismertem ki az. Neo, Harry ismerőse. Nem nyugodtam meg, sőt. Ez a pasas már amikor a Romban először láttam is félelmetesnek és pofátlannak tűnt. Heves léptekkel kezdtem el sprintelni a kocsim felé, közben a táskámban túrtam és imádkoztam, hogy végre a kezembe akadjon a paprikaspray fém üvege.
- Úgyis elkaplak, csak magadat szívatod meg, kiscica - kiáltotta egészen közelről, innen tudtam, hogy utánam eredt.
Nem mertem hátranézni. Már alig két méterre voltam csak a kocsim ajtajától, amikor megragadta a bal kezem és olyan erővel rántott meg, hogy egyből a földre estem, a hátamra. A kezem sajogni kezdett a hátracsavarás miatt, de közben a vér is megfagyott az ereimben, amiért Neo felém állt. A dühös és ködös, pirosas tekintete mögött láttam az égen a csillagokat és egyszerűen tudtam, hogy hiába sikítozok, itt senki nem fog hallani. Csak magamra voltam bízva és rá, akin egyébként látszott, hogy valamilyen szer hatása alatt állhat most is. Abban a pillanatban, hogy lehajolt hozzám, hogy felrántson a földről megéreztem a kezemben a fém kis üvegcsét. Egyből remény villant bennem, gyorsan kirántottam a kezem táskából és nem is gondolkodva egyből fújtam is az arcába. Neo rögtön felkiáltott és a szeme elé kapva a kezeit köhögött és hátrahőkölt. Én is kaptam belőle, így próbáltam aprókat lélegezni, de olyan hevesen vettem a levegőt, hogy ez nehezen ment.

Viszont a remény belőlem ismét eltűnt.

Már épp a lábaimon voltam, szaladásra készen, amikor egy fekete kisteherautó kanyarodott be a parkolóba, teljesen megvilágítva a teret. A levegőt kapkodva próbáltam meg futni a kocsim felé és már a kilincsen volt a kezem, de megint megragadtak hátulról és most esélyem sem volt semmire, hiszen az alak egyből felemelt és a kocsi felé vitt. A fekete dobozos autó hátsó ajtaján szó szerint betaszított majd úgy becsapta, hogy az egész kocsi megrázkódott, a zár kattanással jelezte, hogy bezáródott. Rettegve kuporodtam be a sarokba, átöleltem a felhúzott lábaimat és csak vártam, hogy mi történik majd velem. A táskám ott maradt kint a földön, benne a telefonommal, még csak segítséget sem tudtam hívni.
Soha életemben nem féltem még annyira, mint akkor. A kezeimmel folyamatosan megmarkoltam a kabátom szélét, hogy megakadályozzam valahogy a remegést. Korom sötét volt itt hátul, semmit nem láttam. Csak érzékelni tudtam, na meg hallani, hogy elől becsapódik két ajtó, majd a kocsi elindul alattunk.
- Ennyit se lehet rábízni, te balfasz? - kiáltott az egyik.
- Lefújt az a kurva, nem kapok még most sem levegőt. Ahogy kiszállunk innen, olyan pofont verek neki, hogy az ő látása is elmegy egy pillanatra.