Torn / Törés

60

"Pillám alatt összetört ezer álom
s - szeretlek? nem szeretlek? - nem tudom már.
Túlságosan ragyogsz, eleven álom,
s szerelmedet elbírni nem tudom már."  Szabó Lőrinc

Mindigis kemény csajnak tartottam magam. Olyasvalakinek, aki nem fél kiállni magáért, erős jellem, nehezen kizökkenthető. Való igaz a sok eltűnéssel és gyilkosságokkal kapcsolatos igaz dokumentumfilmek iránt érzett érdeklődésem miatt, na meg a társadalom miatt is, volt bennem félelem egyedül, hiszen nő vagyok. Annyi rémtörténetet hallani, nem csoda hogy ez az én fejemben is megfordult. Ezzel egyetemben velem nem történt olyan nagy dolog, ezért olyan kevésnek és semminek érzem magam, amiért így reagálok. Legyünk őszinték Neo sokkal keményebben elbánhatott volna velem, valósan bánthatott volna lelkileg, testileg leginkább.

Nem is amiatt maradt bennem ekkora tüske.

Az a félelem és rettegés volt rám hatással, amit közben átéltem. Amikor ott ültem megkötözve és vártam, hogy mi van ha elpattan valami és hozzám ér úgy. Annyira féltem.

De nem tette.

Bennem viszont nyomot hagyott az a hatalmas rettegés.

Azt hittem, amiért szilveszterkor olyan könnyedén ment minden, hogy talán mégsem éltem meg akkora traumaként, mint azt először gondoltam. Viszont rájöttem, hogy akkor este inkább még egy olyan fázisban voltam, ahol saját magam előtt is lepleztem, hogy valami nem oké. Nem bántam, sőt. Maga az egész éjjel így olyan lett, amilyet akartam, önfeledten és boldogan léptem át az újévbe Harryvel magam mellett. Mindössze talán annyi volt akkor furcsa, hogy nem hozzá mentem aludni. Nem ittam egész este egy kortyot sem, így egyedül vezettem haza azután, hogy Harry kikísért a kocsimhoz, egy sor győzködés után, miért akarok egyedül hazamenni és, hogy minden oké lesz. Akkor féltem először, amikor a ház előtt kiszálltam a kocsimból a sötétben és igaz egy olyan lakóparkban laktunk, ahova biztosan nem járnak fura alakok, mégis felvillant egy rémkép bennem arról, ahogy valaki megragad engem, miközben a ház bejárata felé sétálok.

Mostanra nagyobb félelem van bennem, mint valaha. Igaz eltelt pár nap és úgy tűnik minden visszaállt a régi kerékvágásba, de nálam nem. Harry elfoglalt, azt mondta ezt nem hagyja annyiban és most nem áll le, amíg véglegesen pontot nem tesznek mindenre. Nem tudtam hogy érti, de nem kérdeztem rá. Csak megértem, hogy nincs ideje azzal foglalkozni, hogy én külsőleg vagyok csak rendben. Honnan is tudná az ellentétét, ha nem mondtam neki és azóta nem voltunk kettesben, hogy észlelje? Saját magamon is csak fokozatosan vettem észre. Rettegek, ha akár egy szállítóval vagy bármilyen férfi nemű emberrel kettesben kell lennem egy helységben, akkor is, ha csak pár szót és felszínes munkáról beszélünk.

Rettegek, ha a járdán sétálva azt látom, mögöttem férfi jön, kapkodom a tekintetem, megállok, hogy elém érjen és úgy megyek tovább.

Rettegek, ha egy férfi csak rám néz a Romban, oda sem kell jönnie.

Rettegek.

Megtört a bizalmam a férfiak felé és jelen pillanatban mindannyiuk egy szörnyeteg.

És ennek tetejében az volt a legnehezebb, hogy erről senkinek nem beszélhettem. Mégis hogyan mondtam volna el bárkinek, mi történt és mi váltotta ki belőlem ezt az egészet? Serenára gondoltam, hogy talán ő neki, de véletlenül elkottyintaná valakinek a családban és akkor aztán olyan emberek is tudnák, akiknek végképp nem kéne és még a végén börtönbe záratnám Harryt vagy akár saját magamat is. Harryvel szilveszter óta mindössze egyszer találkoztam és akkor is csak beültünk egy kávézóba. Elmondása szerint el lett intézve az apja és tényleg vége az egész rémálomnak. Még azóta sem mertem rákérdezni ő volt-e az, aki valójában megölte a két pasit akkor éjjel. Igen, szörnyű emberekről van szó, de mégis gyomorgörcsöt okozott, ha arra gondoltam, hogy Harry tette meg. Emellett pedig a játékbolttal tölti sok idejét. Leginkább a háttérbeli munkákat intézi, az unalmasabb részét. Miközben az újítás folyik, ő neki ki kell váltani a vállalkozóit, embereket keresni, beszállítókat, vagy gyárakat, ahonnan az árut hozza. Szinte ki sem látott a feladat mögül, mert hozzám hasonlóan egyelőre ő is egyedül próbál megbirkózni mindennel.