Torn / Törés

24

"Más vagyok mint más. Magasan, tüskésen,
így kell már élnem, s ha te nem volnál itt,
tán nem is látnék melegebb szemet zord
csillagokénál." Babits Mihály

Harry Styles

- Hol a kibaszott pénz? Nem érek rá egész nap - ingattam a fejem, miközben keményen néztem a székhez kötözött csávó szemébe. Neo ott szaladgált körülötte, ő segített elkapni, berángatni ide, aztán szépen leültetni őt a műsorra. Egy elhagyatott gyárterületen voltunk, a csávó errefelé dolgozott és pechére ezen a részen nem tudott senki a segítségére sietni.

- Elköltöttem, nincs már meg, nem tudom odaadni - hadarta pánikolva. A tekintete folyamatosan köztem és Neo között járt, a szemében pánik volt. Nem is gondolta mennyire rossz emberekkel kezdett.

- Nem jó válasz!

Néha meglep mennyire buta egy egy ember, reménykedem, hogy a függőség viszi őket ilyen szintre, bár hogy őszinte legyek aki hülyének születik azon már a drog sem tud sokat rontani. Főleg ha ilyen hülyének, mint ez az ember, aki itt ül előttünk pánikolva, miközben Neo mostanra fegyvert tart a fejéhez.

- Két hónapod van megadni, de a kétszeresét. Ha nem, nem téged öllek meg, hanem minden egyes embert akire valaha csak ránéztél is.

- Ne, ne!

- De, de - nevettem fel, ugyan nem voltam humoros hangulatomban. A nevetés is hideg volt, érzelemmentes. - Ott az a nő először is, hogy is hívják hmm - tettem az ujjam a számra mintha gondolkoznék. - Angela, micsoda fájdalom lenne elbúcsúzni tőle nem? Óh aztán az az idősebb asszony, akit hurcolsz a kórházba.. szegény már úgy sem tűnik úgy, hogy sokáig húzza.

- Hagyjátok a családomat!

- Hagyjuk, ha ott lesz a pénz két hónapon belül a kért helyen. Ez csak egy megegyezés, valamit valamiért - rántottam meg a vállam. - Bárhol a világon megtalálunk téged is és mindenkit körülötted. Én a helyedben haladnék, míg nem a temetésekre kell tölteni azt a sok lopott drog pénzt.

Én magamban biztos voltam, hogy ez az ember soha nem fog megadni annyi pénzt Gabellottinak. Milliókról van szó, és képes volt azt hinni nem lesz majd következménye az alvilágban annak, ha ő nem fizet ennyi pénzt. Sír a szája ilyenkor, de mikor a pofájába vigyorog egy egy embernek, akiket a lopott droggal lehúz, akkor nem. Akkor élvezi és habzsolja az életet. Legalább ne ekkorában csinálná, akkor talán lenne esélye a túlélésre.

Ilyen melóknál én mindig csak beszélek, fenyegetek, a piszkos munkát másra bízom. Tudom olvasni az embereket, a reakcióikat. Elég pár információ róluk és a családjukról, máris ki tudom tapintani hol az a töréspont amire nekünk szükségünk van. Nekünk.. enyhe túlzás. Egy szaros kis senkik vagyunk én és Neo is, csak munkát végzünk, bár kifejezetten jól kerestem ezzel a kis alig egy órás előadással is. Néha azt érzem túl nagy hatalom is van nálam ezzel a tudással és a szavaimmal. Túl sok embert láttam megtörni a szemeim előtt szavak miatt, jobban megrémiszti őket mint bármelyik fegyver.

Kifejezetten feszült voltam, miközben visszafelé tartottam a hotelbe. Szívesebben töltöttem volna ott az egész napot Clarissával, és dühös voltam magamra, na meg az életemre, hogy ez nem volt még most sem lehetséges, amikor tényleg képes volt velem eljönni ide New Yorkba. Amikor megemlítettem neki azt hittem egyből hülyének néz majd és kinevet, álmomban nem gondoltam volna, hogy igent mond. Nem akartam elszúrni, a liftben már majdnem sikerült és tényleg úgy mentem vissza, hogy figyelek rá mit mondok vagy mit nem, hiszen nem akartam elrontani az egész hétvégét és azt sem akartam, hogy amiért most el kellett jönnöm elrontsa. Ki kell kapcsolnom az agyam és kitörölni ezt amint visszaérek.