Torn / Törés

27

"Ülök a titoktengere szélén
és lábam belelógatom." Weöres Sándor

- Na ne, ezt nem hiszem el. És a kocsiban nem feküdtetek le? Micsoda elpocsékolt idő - ingatta a fejét Serena.

Épp a Common parkban sétáltunk. Mikor megemlítettem, hogy lenne egy csomó minden amit el akarok neki mesélni felajánlotta, hogy felugrik ma, hiszen szabadnapos és nyilván tűkön ülve várta, hogy mi van közöttem Harryvel. Az idő kicsit csípős volt és hideg, fújt a szél, de néha ki - ki sütött a nap. Az idei tél minden volt, csak varázslatos nem. A hó is mindössze kétszer esett karácsony előtt és után, még csak nem is aznap.

- Megragadtad a lényeget - kacagtam fel. - De várj, még egy aprócska dolog történt, amit nem fogsz elhinni, mert én sem hiszek el.

- Na mi az?

- Apa és Felix apja biznisz partnerek lettek, Felix apja apát bízta meg egy nagy építkezéssel. Tudtam, hogy ismerik egymást, anno apa említette is párszor viccelődve, mikor Felixet emlegettem otthon, de ilyenre eddig nem volt példa. És mit ad isten Felix apja meghívta apát és a teljes családot egy vacsorára. Holnap este ott kell lennem, már előre félek.

Nos, bizony. Apa és Felix apjának ez a fajta ötlete kifejezetten övön aluli volt nekem. A szüleim nem azok a barátkozós típusok, legalábbis eddig nem voltak. Nem is értem honnan jött ez egyáltalán, de egyből ki akartam magam húzni, mondván nekem és Miának semmi közöm oda, menjenek csak ők négyen. A Felix szülei és az én szüleim, éppen elég lenne. Aztán apa átfordította, hogy ez nem egy biznisz vacsora, hanem személyes, hiszen régóta ismerik egymást és Felix apja találta ki, nem ő, és nem akar bunkó lenni, ha már mindenkit hívott mindenki megy. Esküszöm az első gondolatom az volt, hogy ideje elköltöznöm otthonról és akkor az ilyenekből kimaradnék, bár hogy őszinte legyek ha Felix képes emiatt hazamenni, akkor valószínűleg engem is hazahívtak volna.
Előre láttam, hogy kínos lesz az egész.
Nem tudom Felix mennyit beszélt rólam otthon, feltételezem, hogy egyáltalán nem. Anya tud sok részletet, apa keveset, Mia mindent. Az asztal körül mindenki feszengeni fog az ő szülein kívül, ebben száz százalékig biztos vagyok.

- Oh, ez tényleg érdekes lesz - nevetett a keze alatt Serena, nyilván próbálta visszafogni, de hiába. Én is nevetségesnek találtam a helyzetet. - Csak játszd az egészet közömbösen, aztán hamar túl leszel rajta. De azért mindenképpen hívj fel utána!

- Oké - bólintottam.

- De Harryre visszakanyarodva, és ha már Felixről beszélünk, mi van benned? Mármint érzelem valamelyik felé? Hiány? Tudod.. - puhatolózott. Serena ismert, tudta hogy az érzelmeim kifejezése nem az erősségem, sőt maga az érzelmeim érzése sem, azért volt ilyen óvatos a témában.

- Felix nem hiányzik, ami közöttünk volt az talán egy kicsit. Van bennem mindig egy furcsa érzés amikor meglátom, de az szerintem a megszokás vagy nem tudom hogy magyarázhatnám. Csak összeszorul a gyomrom ha meglátom, ugyanakkor már fele annyira sem erős ez, mint azelőtt. Harryhez vonzódom, egy olyan oldalamat élem mellette akit senki, még én magam sem ismerek és ezt élvezem - foglaltam össze. - Mindig meglep, nem kiszámítható, egy érzelmi hullámvasút vele mindig az együtt töltött idő, de ebben az izgalomban van valami, ami visz előre és amiért soha nem, vagy csak nagyon nehezen mondok neki nemet - tettem hozzá.

Miközben beszéltem és a gondolataimba voltam merülve körbenéztem a parkban. A játszótérnél gyerekek sikítoztak, a padokon volt, aki olvasott vagy csak üldögélt. Jó néhány ember kutyát sétáltatott, de nem voltunk sokan. Hatalmas volt ez a park és igaz ritkán jöttem ide, de mindig szerettem csak sétálgatni itt. A hatalmas fák keretezték a füves részeket, igaz most kicsit zordak voltak, hiszen tél és hideg volt nekik. Egyszer voltam itt hóesésben, akkor igazán mesebeli látványt nyújtott és igaz most valamelyest rideg volt és üres, mégis megnyugtató.