Torn / Törés

64

"Ki nem vigasztal
meg, mikor megbántottad
az nem is szeret." Fodor Ákos

Féltem attól, Harrynek rosszul esett, hogy egyelőre meg akartam magunknak tartani azt, hogy valójában jegyesek vagyunk. Nem azért volt ez, mert szégyelltem, hanem azért, mert biztos voltam benne, hogy alig egy-két ember fog neki feltételek nélkül örülni körülöttünk. Persze nem rosszból, de előre látom, hogy amint kiejtjük a szánkon mi történt, jó pár ember első gondolata az lesz, hogy ez biztos-e, nem korai-e. Kétségek.

Ahogy visszarázódtunk a mindennapokba igaz gondolkodnunk rajta sem volt időnk. Harry maximálisan belevetette magát a játékbolt nyitásának háttérmunkálataiba, míg én sokat görnyedtem az íróasztal felett, jó nagy adag papírokkal magam előtt. A tavalyi évet rendszereztem, lezártam a decemberi hónapot is és míg azt hittem, ez nem lesz túl nagy feladat, tévedtem és napokat eltöltöttem vele.

Harry persze egy angyalként viselkedett. Mindketten el voltunk havazva, így már napok óta nem találkoztunk. Meg is lepett, amikor egy futár csomagot hozott nekem, ingyenesen. Normál esetben át sem vettem volna, de mikor megemlítette Harry nevét rájöttem, hogy nem rossz helyre jött, hanem meglepetésből küldte.

eljegyzési ajándék az én gyönyörű menyasszonyomnak. - állt a papíron, a doboz belsejének tetején. Már az üzenet maga is azt eredményezte, hogy hevesebben verjen a szívem. Az ajándékot látva pedig dühös lettem rá. Egy méregdrága, fehér Chanel táska volt benne. Karácsony óta bűntudatom van, akárhányszor besétálok a gardróbomba és meglátom, amiket Harry vett nekem, amióta együtt vagyunk. Én nem tudtam, hogy eljegyzési ajándékot szoktak venni egymásnak a párok, bár úgy sejtem ez nem is igazán szokás, csak Harry találta ki. Direkt nem vártam meg, hogy megnyugodjak hanem egyből hívtam is telefonon.
- Megmondanád, hogy miért költesz rám vagyonokat ok nélkül? Rosszul érzem magam miattuk - szóltam bele egyből, amint felvette a telefont. Nem vette komolyan a haragom, sőt fel is nevetett.
- Érdekes köszönöm, de szívesen, bébi. Örülök, hogy tetszik - mondta. A háttérben hallottam a kocsi zúgásának hangját és zene is szólt halkan.
- Tetszik és hálás vagyok érte, köszönöm - sóhajtottam, miközben mostanra már kicsit nyugodtabban leültem az ágyamra. - De ezt a pénzt másra is költhetnéd, akár félre is tehetnéd. Egy csokor virágnak is ugyan ennyire örülnék, pedig nem kerülne ennyibe.
- Csak akartam valamit, ami megmarad neked, ha ránézel eszedbe jut a jegyességünk és szerintem menő, hogy fehér és olyan menyasszonyos - magyarázta, de biztosra vettem, hogy szélesen mosolyog.
- Köszönöm, tényleg nagyon tetszik. De ígérd meg, hogy lejjebb veszel és nem költesz rám havonta ennyit!
- Oké, megígérem - sóhajtotta. - Hiányzol!
- Te is nekem - mosolyodtam el szélesen.

A hét vége felé már be is voltam sokalva, Serena a városban volt pár órára, így beiktattam vele egy találkát és Harryt is kicsit későbbre odahívtam, hiszen onnan az volt a tervem, hogy egyenesen felmegyek hozzá és vele leszek. Serenával már rég találkoztam, hónapokkal ezelőtt és Harryvel is már eltelt egy hét úgy, hogy nem láttuk egymást.
- Elmondok egy titkot, de senkinek nem mondhatod el - emeltem fel a mutatóujjam Serenával szemben az egyik belvárosi kávézóban. A ablak melletti asztalok egyikén ültünk, egymással szemben, előtte egy nagy pohár habos kávé pihent, míg előttem egy süti és light kóla.
- Mégis mikor mondtam el valaha is valamit? - forgatta meg a szemét tettetett felháborodással, hogy egyáltalán ezt feltételezem róla.
- De ez most szuper nagy titok - kuncogtam.
Közben elterelődött a figyelmem a kinti utcákra, gondolatban pedig ezredjére is meglepődtem azon, hogy valóban eljegyeztek. Annyiszor vissza játszottam már magamban azt a jelenetet, nem is feltétlen csak amiatt, ami történt, hanem amiatt, ahogy Harry azokban a pillanatokban nézett rám. Soha nem akartam elfelejteni azt a tekintet.
- Jó, csak mondjad és ne csigázz tovább!
- Harry megkérte a kezem, és én igent mondtam - böktem ki.
Serena arcára olyan meglepettség ült ki, hogy azt hittem azon nyomban el fog sápadni és elájulni. Helyette csak tátott szájjal pislogott rám hosszú másodperceken keresztül, míg én kuncogva bólogattam, hogy mutassam tényleg igaz, nem hazudok és meg se kérdőjelezze, mert magam sem tudnám megmagyarázni, hogy történt.
- Te jó isten, gratulálok - csapta össze a kezeit egy magas sipákoló hang után. - És miért titok vagy ki nem tudja?
- Mia tudja csak, más nem.
Miának ahogy visszajöttünk a városba, el is mondtam. Soha nem tudnék neki hazudni vagy elhallgatni valamit, főleg nem egy ekkora dolgot, így szépen rázúdítottam. Úgy, ahogy most Serenára. Mia is kicsit megszeppent, kérdezgetni kezdett, hogy biztos-e, de aztán őszintén úgy tűnt, hogy örül, hiszen tudom, hogy kedveli Harryt és azt látja, én is boldog vagyok vele. Kicsit rosszul éreztem magam, amiért egy ekkora titkot a kezébe adtam úgy, hogy nem beszélhet róla anyáéknak. Őszintén alig vártam, hogy elmondjam nekik és velem örüljenek, de mégis féltem, mit szólnak.