Torn / Törés

74

"Minden vagyok, amit vártál,
Minden vagyok, amit nem sejtsz,
Minden vagyok, mi lehetnék.

S minden vagy, mi lehetséges,
Minden lehetsz, mire vágyok,
Talán semmi, talán Minden. "Ady Endre

Mindig szerettem itt lenni Harrynél.

Valahogy kialakult közöttünk egy szokás arról, hogy itt rendszerint olyan könnyed nála minden. Először én lezuhanyoztam, majd ő váltotta fel a helyem a zuhanyzóban. A pólójában sétáltam a nappali felé, amikor elkaptam magam a tükörben. Még mindig furcsa magam itt látni nála, a ruháiban lenni, pedig már annyiszor voltam itt, sőt.. a jegyese voltam. De hát akkor is, ez talán örökké egy olyan dolog marad nekem, ami nem megszokott, de boldogsággal tölt el ezzel egyetemben.

- Gondolkodtál már arról, mi lesz a jövőben? - sandított rám Harry, miközben épp a karjaiban ültem a kanapén. Szorosan össze voltunk bújva és a Netlfixen nézelődött épp, hogy elkezdjünk valamit nézni, de nem nagyon járt sikerrel az elmúlt pár percben és én sem segítettem rajta, mert én még nála is kevésbé tudnék csak választani. A legtöbb jó filmet, mesét már láttuk együtt.
- Mármint? - néztem fel rá.
- Hát az esküvővel például vagy akár, hogy összeköltözzünk. Nem tudom, nekem mostanában eszembe jutott, csak beszélni akartam veled róla - válaszolta kissé bizonytalanul. Melengette a szívem az, ahogy beszélt, illetve az is, amiket mondott. Ki ne örülne annak, ha a szerelme valóban komolyra tervez vele?!
- Először ház vagy esküvő?
- Ha rajtam múlik, már jövő héten megcsinálhatjuk mindkettőt - vigyorodott el a szemembe nézve.
- Nem, tökéletes kell hogy legyen mind a kettő és ahhoz idő kell - emeltem fel a mutatóujjam. Egyből elmosolyodott a szavaimra.
- Amúgy is téli esküvőnk lesz, nem?

Nagyot sóhajtottam és elkaptam róla a tekintetem. Emlékezett rá, hogy ezt szeretném, pedig azt hittem ez nem olyan fontos neki, s úgyis elfelejti majd. Annyiszor meglepett már, mennyire figyel rám, hogy mennyire félt, de mégis vonzóan csinálja. Nem úgy, hogy rám akaszkodik vagy skatulyába zár.

Szabadon hagy repülni.

Egész életemben ezt kerestem, hogy maradjon nekem tiszta és szabad az az égbolt, még akkor is, ha mellettem van valaki. Erre volt szükségem és Harry jött, és valóban megmutatta, hogy ez lehetséges. Lehetséges valakivel együtt lenni úgy, hogy nem vesztem el önmagam és megmaradunk saját magunk. Nem lesz az egyetlen beszédtémánk a barátainkkal a kapcsolatunk, nem töltünk együtt minden egyes szabad percet. Megmaradunk önmagunk egy társsal magunk mellett, hiszen őt is önmagáért szeretjük. Nem mindent csinálunk úgy, mint mindenki más. Nem minden ember érti azt, ahogy mi működünk, valakinek már-már úgy tűnhet, az egyikünk jobban szereti a másikat, mikor melyikünk mutat épp többet, attól függ. Viszont azok az emberek nem tudják azt, hogy mi mit érzünk. Nem tudják, hogy ezért működik közöttünk olyan nagyon minden, mert elfogadjuk és szeretjük egymást úgy, ahogy van a másik. Nem akarunk változni vagy változtatni.

Harry és én köztem lehet vannak nézeteltérések, súrlódások, de a tisztelet és szeretet mindig ott van.

Nemrégiben olvastam pár dolgot Jane Austenről, a Büszkeség és Balítélet irójáról. Érdekesnek találtam a leveleiből kivett idézeteket, amik által egybeállt, hogy mit is gondol ő valójában, mitől működhet egy jó házasság. Mikor alapul az szerelmen, vagyonon vagy csak kényszeren. Szerinte egy jó házassághoz három dolog kell.

Tisztelet és vonzalom.

Hogy mindkét fél fel tudjon nézni a másikra, lehet az intelligencia, vagyon vagy nagyon sok más miatt, de muszáj, hogy egyenlő félként tekintsünk egymásra. A tisztelet a kulcs.

A vonzalmat nem kell magyaráznom, amikor életemben először megláttam Harryt, elakadt a lélegzetem és ez azóta sem változott. És azt is imádom, ahogy magamat látom a szemében. Látom rajta, hogy vonzódik hozzám és életemben először van olyan, hogy ezt így határozottan ki tudom mondani. Korábban féltem volna bármelyik férfinél, akihez közöm volt, ilyet állítani. Féltem volna, hogy kinevetnek, hiszen ugyan már, miért is vonzódnának hozzám, csak játék az egész.. de Harrynél más. Itt nem félek semmitől.

Összeillőség.

Hogy két ember személyisége mennyire tud összeférni. Gyakran viccelődöm azon, hogy Harry olyan néha, mintha én lennék férfiben, persze nem minden tekintetben és sok mindenben különbözünk, de rengeteg olyan dolog van, amiben osztozunk. Értjük egymás humorát, egymás határait. Nem utolsó sorban a hálószobában is hasonlóak a vágyaink. Illünk egymáshoz, ezt a vak is látja.

Mély és igaz barátság.

Jane Austen úgy utalt erre, hogy vannak olyan párok, akik egy hosszú nap után leülnek a kandalló elé jót nevetni és beszélgetni. Mintha nem csak a házastársunkkal ülnének ott, hanem a legjobb barátjukkal.

Harrynek már az első alkalomkor, a Rom színpadán, amikor még nem is kedveltük igazán egymást, úgy beszéltem a szerelmi életemről, mintha évek óta ismerném. Aztán ő mesélt úgy később, a gyerekkoráról, a zűrös ügyeiről, a szorongásairól. Szépen lassan egyre jobban és jobban megnyíltunk egymásnak úgy, hogy nem is tudtuk hova tart a dolog, nem volt konkrétan az előttünk soha, hogy mi kapcsolatot szeretnénk. Csak élveztük egymás társaságát és bíztunk egymásban. Ha nem vonzódnék Harryhez romantikusan is nagyon értékesnek tartanám és félnék elveszíteni az életemből barátként is.

Úgyhogy a Jane Austen, szerelmes leveleiben elrejtett gondolatai, ha valóban igazak, mi száz százalékosan összeillünk Harryvel. A modern kori Elizabeth és Darcy. Már nem félek a jövőtől, attól hogy még jobban elkötelezzem magam Harry mellett. Izgatott vagyok és várom, mert megmutatta, pontosabban együtt megtanultuk milyen az, ha úgy vagyunk együtt, ahogy nekünk kényelmes és nem úgy, ahogy azt mindenki más gondolja vagy elvárja.

Ez a mi kapcsolatunk.

Így kimondva, valóban igazam volt, mikor azt mondtam, a kapcsolatok nem nekem valók, hiszen nem is. Egy átlagos, elvárásokkal teli, kalitkába zárt kapcsolat még mindig a legnagyobb rám álmom.

De Harryvel megmutattuk, hogy ezt nem csak úgy lehet.

Ez a kapcsolat igenis nekem való.

Harry Styles

Korábban azt hittem az az élet rendje, ha egyedül vagyok. A magány valahogy velem járt és olyan megszokott volt, hogy eszembe sem jutott, hogy ezen változtassak. Még csak az is irritált, ha valaki egy óránál tovább volt a társaságomban. Feszengtem, ingerült lettem.

Aztán jött egy nő, aki miatt akkor lettem feszült és ingerült, ha egy óránál kevesebb ideig volt csak mellettem, hiszen azt érzem, nem kapok eleget belőle.
Kerekestül felfordította a világom és ugyan valamilyen szinten depresszív belegondolnom abba, hogy valóban rávilágított, mennyire lent voltam. Mennyire törött és sötét volt körülöttem minden. De bevilágította és megmutatta, hogy az élet nem annyira rossz, mint amilyennek gondoltam. Azon kaptam magam, hogy míg eddig korábban soha, most tervezek. Olyanok jutnak eszembe, hogy milyen lesz majd az ölemben a gyerekünkkel és vele magam mellett feldíszíteni a fát karácsonykor, pedig korábban az ünnepet is utáltam, mert csak szomorúságot hozott. Mostanra szeretem, sőt alig várom.

Vele képzelem el az életem, mert őszintén, ha már együtt tanultuk meg milyen kapcsolatban lenni, akkor tanuljuk meg együtt a házasságot, a szülőséget, a nyugdíjas éveket.. mindent. Mindent vele akarok megtanulni. Nem mindenkinek tökéletes ő, van akinek sok, túl hangos, túl magabiztos, túl ez túl az.. míg nekem úgy tűnik, ő minden, amire vágytam. Soha nem érdekeltek az egyszerű dolgok és imádom, hogy egy igazi kis tüzes és izgalmas személyiség. Az ujjai köré csavart úgy, hogy maga sem tervezte ezt, hiszen hozzám hasonlóan tartott mindentől, ami elkötelezettség.

De megmutattuk egymásnak, hogy nem is olyan rossz ez, ha tényleg a helyes ember van melletted. Aki nem lehúz, hanem felemel, aki nem hátráltat, hanem előre lökdös. Aki mellett szabad maradsz, a saját magad embere, de mégis van mögötted egy kincs, aki korábban hiányzott.

Ő az én kincsem.